Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Ikvai Nándor: A földművelés jellemzői a Zempléni-hegységben

E századtól favázas, paticsfalú, szalmatetős magas, majd kő falú, vagy kőlábas deszkázott oldalú, cseréptetős ugyancsak magas csűrök terjedtek el.

32 A területre a csűrben történő cséphadarós cséplés jellemző. Ez a legkorábbi szemnyerési mód, amely — módosult változatban — a mai napig is megmaradt. A cséplés munkáját általában két-három ember végezte. A családbeliek vagy a szomszédok összefogtak. A cséplés szerszáma a középszíjas kapás, kiváló tulajdonságú fákból formált cséphadaró volt. Búza-, árpa-, zabkévéket először felállítva agyalták és ezt követően szétbontva verték ki a szalmáját. A gabonát (rozs) a szalma védelmében először megódalgatták, majd egyenletesen szétterítve és rudakkal a tövét leszorítva, időnként a csépnyéllel a szálak keveredése nélkül forgatva, kiverték a fejeket. A munka befejeztével — kézzel összerendezve a szálakat — újra kévébe kötötték a kicsépelt szalmát, a zsúpot. Nagyobb gazdáknál vándorcséplősök is dolgoztak részért.

3 3 A kicsépelt gabonát rövid nyelű szórólapáttal a csűr kármentőjéhez dobálva szórták fel. Felezőseprűvel seperték le a visszahullott polyvát és fejeket. A kézirosták a két háború között terjedtek el. A nyomtatással történő szemnyerés nem általános. Főleg a német és szlovák lakosok körében és a Hernád menti nagy gazdáknál fordult elő. A nyomtatásnál az ágyást teljesen beterítették és csigavonalban járatták meg két lóval. Középhutáról van csupán egy adatunk a középoszlophoz kötött járatásról. A kézzel hajtott vasmasinák a századfordulón, a járgány os változatuk 1910 körül, a gépi (tüzesgép, benzingép, majd traktor) cséplés közvetlenül a második világháború előtt terjed el a nagyhatárú gabonatermesztő falvakban. A gépi cséplés társasmunka, amit összesegítéssel végeznek. A rozscséplés (a szalma miatt) napjainkig kézicséppel történik. Ugyanígy cséppel verik ki a babot, lencsét, magvaskendert. Az apró magvakat kézzel dörzsölik ki, a mákot késsel nyitják fel. A gabonát hordókban, ferslógokban, ládaformájú hombárokban tartották. A Hernád menti Fonyból gabonavermelésre is van adatunk.

34 A kapások betakarítása — a különböző érési időket figyelembe véve — késő őszig tartott. A krumplit kétágú kapával forgatják ki a földből és kosárba, majd zsákokba szedik. A kukoricát akkor törik, ha a bajusza teljesen leszáradt. Ponyusba (zajdába) törik, szekérre hordják. Fosztasz — összesegítéssel — a háznál történik. A fülezett kukorica kiteregetve a padra kerül, míg a fonott az udvar nagyobb fáira, az eresz alatti rúdra, a padlás gerendáira kerül. A kukoricaszárat (goré) kopott, rövid nyelű, éles ortókával vágják le. Kévébe kötik, állatokkal etetik. A répát is kétágúval szedik ki a földből. Levelei levágása után (amely ugyancsak takarmány) a ház körüli pincékben tárolják. Az apró veteményeket az asszonyok szedik össze. A közteseket a főtermény betakarításakor, a kerti növényeket érésükkor, illetve szükség szerint gyűjtik be. 32. Vö. SELMECZI-KOVÁCS Attüa 1976. 33. Vö. BALASSA Iván 1964.; IKVAI Nándor 1967.; SELMECZI-KOVÁCS Attila 1976.; a társasmunkákhoz ld. SZABÓ László 1965. 133-158. 34. BAKÁCS István 1930. 133. 3 Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről 33