Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Nádasi Éva: A búcsújárás szokásai Mogyoróskán
ipari városokban (Miskolc, Budapest, Leninváros, Kazincbarcika) dolgozik, sőt él. Figyelembe véve azt, hogy az adatok szerint a múltban az asszonyok mozgásköre 20 km-es távolságig terjedt, a változás tagadhatatlan, de viszonyítva, még manapság is a férfiaké mögött marad. Az életkor szerinti megoszlás nem szembetűnő. Búcsúba minden korosztály járt, kivéve az egészen kicsi gyerekeket. Ezeket csak a gyógyulás reményében vitték el, ha betegek voltak. Nagyobbacska gyerekek (12—14 évesek) már elmehettek szüleikkel, rokonaikkal, távolabbi helyre is. A közeli búcsúkba a kisebbeket is elvitték, mivel az út nem volt olyan hosszú és fárasztó, mint pl. a pócsi zarándoklat. Vagyoni különbségek alapján nem találtam szembetűnő megoszlást. A szegényebb családok is igyekeztek összekuporgatni a búcsúhoz szükséges pénzt. Ahogy az egyik adatközlő mondta, az anyagi oldal soha nem jelentett komoly akadályt, ha a szándék megvolt. A felekezeti hovatartozás egyértelmű: búcsúba római és görög katolikusok jártak. Időnként egy-egy református is felbukkant, többnyire kíváncsiságból, ritkábban pedig valamilyen bajában fordult Máriához segítségért. Zsidók csak kivételesen fordultak meg a kegyhelyeken, régen is többnyire csak mint kiskereskedők. A falusi búcsúban a felekezeti megoszlásnak kisebb jelentősége van, mert más vallású rokonokat is meghívtak az ünnepre. Az etnikai, nemzetiségi megoszlásról nem sikerült megbízható adatokat szereznem. A mogyoróskaiak búcsújáró helyeiken csak felvidéki szlovákokkal (tótokkal) találkoztak. Ezeknek külön miséjük volt, és saját anyanyelvükön imádkoztak, valószínűleg ezért tudnak róluk. Biztos azonban az is, hogy pl. Szentkútra matyók, palócok, svábok és dél-alföldi magyarok is jártak. A búcsún legszembetűnőbbek a cigányok, akik szekérrel csapatosan jártak a kegyhelyekre. A búcsú társadalmi vonatkozásai közé tartozik a már említett rokon- és családlátogatási funkciója is. A közelebbi falvak templombúcsúira való processziós zarándoklat pedig a szomszédos községekkel való kapcsolattartás egyik módja. E falvakba egyébként csak vásározáskor vagy gazdasággal kapcsolatos ügyekben mentek. A kegyhelyeken pedig búcsún kívül sohasem fordultak meg. A szomszédos falvak búcsúira azért is zarándokoltak el, mert korábban nem volt „divat" egymás templomának meglátogatása. A búcsú alkalmával megnézték a templomot, végighallgatták a misét, megfigyelték a papot, és a saját otthoni búcsújukkal összehasonlítva büszkén vagy elégedetlenül állapították meg a különbséget. A búcsúnak — a vásárokhoz hasonlóan — hírközlő, szórakoztató funkciója is volt, s a nagy búcsúhelyeken pedig bizonyos mértékű interetnikus kapcsolatok is létrejöttek. 16 E helyek folklorisztikus jelentőségéről sem szabad megfeledkeznünk, ami a búcsúponyvák, legendák, énekes füzetek, istóriák árusításában, de az énekek, imádságok egymás közti kicserélésében, megtanulásában is megnyilvánult. A búcsúval kapcsolatos népénekek, imádságok nincsenek összegyűjtve, ezeket az egyház nem szívelte, hivatalos liturgiájából száműzte, s még ma sem fogadja el. Itt kell megemlítenem a vallásos társulatok szerepét, amelyek a búcsú vonatkozásában is fontosak. Ezek mintegy a hivatalos 16. A vásár és a búcsú kapcsolatáról lásd részletesebben KÓS Károly cikkét, 1972. 9-51. Ö mutat rá e kettő szoros kapcsolatára feltételezve „az ősi sokadalom komplex jellegét", szétválásukat pedig a meglevő specifikus sajátosságok előtérbe kerülése segítette. 331
