Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: A családi élet szokásai és a társadalmi viselkedés szabályai a Zempléni-hegyvidéken

tották az ablakot, amit egészen addig nyitva is hagytak, míg a család többi tagja vissza nem ért a temetőből. Azt a szalmát, amin a halott feküdt, kivitték az udvarra és elégették. A szobát kisöpörték, kitakarították, felmosták. Régebben még ki is meszelték a szobát. Maga a temetés természetesen az egyházi előírások által szabályozottan zajlik le. A temetésről visszatérőket a család torra hívja meg. A halotti tort rögtön a temetés után, a szobában vagy az udvaron tartják meg. Erre az eseményre mindenki hivatalos, aki részt vett a temetésen. Ma már inkább csak a rokonok és a koporsóvivők mennek el a torra. A torra mindig készítettek meleg ételt is, de csak azoknak a rokonoknak, akik más falvakból érkeztek, illetve a sírásóknak. A többieknek fasírtot, sódart, hideg húst, kalácsot, bort, pálinkát kínáltak. Boldogkőváralján a torban mindig hagytak egy helyet a halott számára is. Bort és húst készítettek az asztalra, s hamuval szórták be a földet, hogy meglássák a hazatérő nyomát. A halott hitük szerint harmadnapra tér vissza. A tor régebben késő estig tartott és gyakran mulatásba csapott át. A családtagok és a rokonok a temetés napjától gyászolnak, a rokonsági foktól függően néhány hétig vagy akár egy évig is. A gyász színe mindenütt a fekete. A gyászolók semmiféle zajos összejövetelen, mulatságon (keresztelő, lakodalom, bál, stb.) nem vehetnek részt. A férfiak — legalábbis közeli hozzátartozó, családtag halála esetén — egy bizonyos ideig (egy-két hétig) még a kocsmába sem jártak el.

9 Jelen tanulmánykötet sajátosságainak megfelelően, néhány szóban feltétlenül fel kell hívni a figyelmet az előbbiekben leírt szokásesemények párhuzamaira, interetnikus kapcsolataira is. Ez a megállapítás következetlenségnek tűnhet, hiszen már tanulmányunk elején leszögeztük, nem az összehasonlító adatok felsorolását tekintjük legfontosabb feladatunknak. Ennek egyrészt gyakorlati, másrészt elvi okai vannak. A családi élet szokásainak, e téma kutatásának ma már olyan hatalmas szakirodalma van, hogy egy újabban lejegyzett anyagnak az eddigi ismereteinkbe való betagolása többszörösen meghaladja tanulmányunk kereteit. Másrészt meggyőződésem - s ezt a későbbiekben részletesen ki is fejtem - hogy a tárgyalt témakörnek sokkal lényegesebbek a szociológiai, mint a kultúrtörténeti vetületei. Mindez azonban nem jelenti — nem is jelentheti — azt, hogy a kutatásnak ezzel a területével kapcsolatban nincs helye az összehasonlító szempontok érvényesítésének. Ezekkel a gondolatokkal inkább csak arra szerettem volna rámutatni, miért tekintettem el az anyag leírása közben az összehasonlító adatok felsorolásától. így az összehasonlításnak egy másik módjához kell fordulnunk, amely kevésbé analitikus jellegű, inkább a nagyobb egységekre van tekintettel. Ha figyelmünket a keresztelőre, a lakodalomra és a temetésre, mint három különálló, de egymással szoros kapcsolatban levő szokásrendszerre fordítjuk, érdekes összefüggéseket állapíthatunk meg. Adatainkat a környező területekről származó leírásokkal összevetve

10 feltűnő az általunk közölt anyag ,jellegtelensége", azaz az archaikus szokáselemek és -események viszony9. A temetkezés szokáskörét csak igen vázlatosan írjuk le, mivel több erre a területre vonatkozó közlést ismerünk. KUNT Ernő 1975.; 1976. 10. Ilyenkor érezni csak igazán hiányát a magyar nyelvterületre vonatkozó adatok összefoglaló feldolgozásának. Sürgető feladat lenne a családi élet ünnepeinek monografikus feldolgozása. 306