Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: Kalendáris szokások a Zempléni-hegyvidék falvaiban

rajzolt a templom kövére, és abba állította a széket. Mogyoróskán a kör közepébe még egy keresztet is rajzoltak és pontosan a keresztre állították a széket. Baskón, ahol többen kísérték a szék készítőjét, az középre ült, a többiek pedig körben álltak körülötte. A boszorkányokat többféle módon lehetett felismerni. Amikor beléptek a templomba, félrefordították a fejüket, hogy a nagy szarvaik is beférjenek az ajtón. Abaújalpáron, Boldogkőújfaluban, Boldogkőváralján akkor is meg lehetett látni a boszorkányokat, amikor „félmisére", imádságra harangoztak. Aki a lucaszéken ült, ilyenkor megláthatta a szarvaikat. Mogyoróskán, Regécen és Háromhután azt tartják, hogy akkor is meglátni a boszorkányt, amikor az Oltáriszentséget felmutatják, mert a boszorkányok ilyenkor hátat fordítanak az oltárnak. A pap az ostyán keresztül szintén látta, hogy ki fordít hátat, ki a boszorkány, de soha nem vallotta ki. A boszorkányok közben szeretnék elkapni, megnyomorgatni a széken ülő embert, de a szentelt krétával húzott kört nem tudják áttörni. Eltérő volta miatt, külön meg kell említeni a hejcei adatot. Hejcén a széket a templom előtti lépcsőre tették, s onnan figyelték a boszorkányokat, akik a szentelt krétával húzott kört itt sem tudták átlépni. Hejcén arra is figyeltek, hogy nem jönnek-e az ördögök, mert amikor azok jöttek, be kellett szaladni a templomba, nehogy megfogják a szék készítőjét. A mise vége előtt a szék készítője elszaladt a legközelebbi házig, ahol a megbeszélés szerint már égett a tűz, s elégette a széket. A mise végét soha nem várta meg, mert akkor széttépték volna a boszorkányok. Még így is futás közben mákot, Baskón szentelt sót vagy a szék egyes részeit, egyetlen főnyi adat szerint pedig szentelt dudvát szórtak a hátuk mögé. Erre azért volt szükség, mert a boszorkányoknak ezeket a kellékeket össze kelleit szedni, s így nem érték utol a menekülőt. Annak, aki meglátta a boszorkányokat, nem volt szabad kivallania, kit és mit látott, mert akkor megfogták a boszorkányok és nagyon megverték, esetleg meg is ölték. Ugyanígy járt az is, aki a szék készítése, vagy egyéb alkalomkor valami hibát követett el. Ha valakit elfogtak a boszorkányok és megverték, megforgatták, az illető utána sokáig komoly beteg volt. A leírásokból kiderült, hogy a lucaszékhez fűződő szokások vidékünkön igen elterjedtek, általánosan ismertek voltak. Ez a megállapítás igaz a környező területekre is. Róheim G. jóvoltából rendelkezünk egy rendkívül részletes, az egész magyar nyelvterületre, sőt Európára kiterjedő adattárral, amelyben bőségesen találunk Északkelet-Magyarországra vonatkozó leírásokat is. Emellett az említettekkel teljesen megegyező adatokat ismerünk a Bodrogközből, a Hegyközből és a Cserehátról.

10 Ezeket az adatokat külön nem soroljuk fel, csak azokra utalunk, amelyek valamilyen formában eltérnek az általunk gyűjtött szokásoktól. Mádon nem csináltak lucaszéket, de este kiültek a keresztútra, szentelt krétával kört húztak, s így meglátták a tüzes lovakat és egyéb gonosz lelkeket. Ha az ember nem ijedt meg ezektől az állatoktól, azok minden kérését teljesítették. Sárospatakon az készített lucaszéket, aki ördöngös akart lenni. Lucától viliáig készítették a széket a már ismert módon. Mikor az emberek az éjféli misére mentek, kivitték a széket a keresztútra és 10. RÓHEIM Géza 1920. 35^64. - ROZGONYI Klára 1971. 339. - DAKOS Irén NAGY Év;i 1971. 152. - PETERCSÁK Tivadar 1973. 395. 14* 211