Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: Kalendáris szokások a Zempléni-hegyvidék falvaiban

ráültek. Ha a tüzes állatok átmentek rajta és az ember ezt kibírta, akkor megtanulta az ördöngösséget. Hasonló hiedelemmel találkozunk Sátoraljaújhelyen is. A pásztor vilia éjfélkor a lucaszéken ülve nagyot csattintott a karikással, erre a boszorkányok tehenekké váltak, s maga előtt hajthatta őket. Királyhelmecen (Královsky Chlumec, Csehszlovákia), aki karácsony estéjén lucaszékre ült, minden gonoszságot megismert. Sárospatakon azt tartották, ha valaki az éjféli misén rááll a lucaszékre, az mindenhová elviszi. Tállyán a lucaszéket a készítője az első csengetéskor felkapta és kiszaladt vele a templomból. Aki a jelenlevők közül utána szaladt, az volt a boszorkány. Parnón (Parchoviany, Csehszlovákia) az a leány, amelyik az éjféli misén ráállt a saját maga készítette székre, meglátta a jövendőbelijét.

1 í Folytathatnánk a sort és további adatokat is említhetnénk, azonban a lucaszékhez kapcsolódó szokásesemények főbb típusait már így is sikerült bemutatni. A szokáscsoport európai elterjedésére vonatkozó adatokat most nem soroljuk fel, elsősorban azok rendkívül nagy száma miatt. A lucaszék valamilyen formában KeletEurópa minden népénél ismert. A hazai adatok is általánosak, azaz a nyelvterület minden pontján ismertek. Emiatt az elterjedés, az eredet kérdését sem vethetjük fel. Egy ilyen feladatot csak külön monográfia oldhatna meg. Csupán annyit állapíthatunk meg, hogy vidékünk e szokáscsoport vonatkozásában nagyfokú hasonlóságot mutat a nyelvterület más pontjaival.

1 2 A lucaszékhez fűződő hagyományok után áttérünk a többi szokás bemutatására. A boszorkányokat a lucaszéken kívül egyéb módon is meg lehetett ismerni, sőt védekezni is lehetett ellenük. Luca napjára virradóan, valamint Luca éjszakáján bezárták az istálló ajtaját, nehogy a boszorkányok a jószághoz férjenek. Ugyanekkor szentelt krétával, vagy fokhagymával keresztet rajzoltak az istállóajtóra, ami távol tartotta a boszorkányokat. Mogyoróskán, Óhután, Regécen, Fonyban fokhagymával vagy „tisztesfűvel" megfüstölték a teheneket, hogy senki ne tudja megrontani azokat. A jószág előtt e napon, illetve e nap estéjén nem hagytak íziket, mert a boszorkány elvitte volna, s akkor a saját jószága jól fog enni, a másik pedig megdöglik. Este, sötétedés után az ajtó kilincsét reszelővel vagy késsel megdörzsölték, s aki másnap azon az ajtón összekarmolt arccal bejött, az volt a boszorkány. Hasonló szokásokat néhány hegyközi és bodrogközi faluban is lejegyeztek.

13 Az általunk vizsgált falvakban ezen a napon a gazdaasszony megpiszkálta, megszurkálta, megtruszkálta, megkotorta (Fonyban ráütött) a szénvonóval, piszkafával a tyúkokat, hogy azok jobban tojjanak. Közben falvanként más-más mondókát mondtak .„Sokasodjatok, sokat tojjatok!" (Abaújalpár, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Fony, Mogyoróska, Hejce); „Tojjatok tyukocskák, a másé is tojjon!" (Abaújalpár); „Tyúkom, tyúkom tojácskát, a másé meg szarocskát!" (Regéc, Háromhuta, Mogyoróska, Baskó, Fony); „Az enyém tojjon, üljön, a másé meg csak kotkodáljon!" (Abaújalpár és Boldogkőújfalu kivételével általános). A mondókákat általában háromszor ismételték, s közben háromszor 11. RÓHEIM Géza 1920. 51. 12. Az eddig említett adatok mellett ld. még KÁNTOR Mihály 1955. - KHIN Antal 1941. WEBERKELLERMANN, Ingeborg 1958-1959. GUGITZ, Gustav 1950. 235-241. 13. PETERCSÁK Tivadar 1973. 395. ROZGONYI Klára 1971. 335-338. A távolabbi területekről származó adatokat most nem is említjük. 212