Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Szabó László: Család és rokonság a Zempléni-hegyvidék középső részén

resség, s az újonnan létrejött, de hasonló szerkezetű társulatok. Mellette azonban jelentős volt a szabad paraszti fejlődés, mozgás volt a társadalomban, ha nem is az alföldi közösségekhez hasonló mértékben, de az abaúji társadalmat meghaladó módon.

43 S ennek egyik oka, hogy a falvak lélekszáma nem apadt, sőt emelkedett; a társadalom nehéz, az egyházi nagybirtok által beszorított feltételek között is változtatott a helyzetén, vállalta a küzdelmet, s nem a kivándorlással kísérelte meg megoldani szociális problémáját.

44 Az abaúji részeken éppen a kivándorlás miatt változatlanul maradtak a társadalmi viszonyok, sőt némi anyagi emelkedés is megfigyelhető az ottmaradottak körében. Egyes közösségek újabb birtokokat is vásároltak, de mindez nem elegendő arra, hogy a középkori típusú, jobbágyi eredetű faluközösséget felbontsák, kapitalizálják, egymással szemben álló rétegekre bontsák. A közösség homogenitása, a falvak életének átfogó, közösségi megszervezése a korábbi feudális viszonyokat konzerválták a XX. századra is. E múltból a hegyvidéki falvaknak talán több jutott, s a Hernád-völgyieknek látszólag kevesebb, ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezek a társadalmi viszonyok már a jobbágyfelszabadulás előtt kialakultak a Hernád-völgyben. Eltérő társadalmi szerkezetük csakúgy feudális eredetű, mint a hegyvidéki, s hasonló gazdasági-társadalmi folyamat terméke. III. A CSALÁD ÉS ROKONSÁGI RENDSZER ÖSSZEFÜGGÉSE A vidékre jellemző kiscsalád mindig lineáris, s legfeljebb három generációra terjed ki. Az ettől eltérő családszerkezet esetleges előfordulású, nem jellemző, s nem tekinthető típusnak. Az együtt élők vagy szülők-gyermekek vagy nagyszülők-szülők-gyermekek. Ha három generáció él együtt, akkor családfőnek azok számítanak, akik még valamennyi munkát rendesen el tudnak végezni, s akiknek a vállán a gazdaság és a háztartás nyugszik. Ha az idősebb generáció (nagyszülők) már nem képes — fizikailag vagy szellemileg — valamennyi munkában részt venni, amely a család fenntartását szolgálja, akkor a középgeneráció (szülők) számít családfenntartónak, s a gazda címet is az viseli. A szomszédok, ismerősök őrá hivatkozva tájékozódnak, a házat róluk nevezik el, a családi birtokot hozzájuk kötik: „Itt laknak Lengyel Nándorék, csak menjen be bátran!" (Fony). „Ez a Hegedűs Géza földje." (Mogyoróska). S teszik ezt akkor is, amikor még nem az ő nevükön van a birtok, hanem az öregekén.

4 5 A családi munkák, közmunkák súlya a gazda és felesége vállán nyugszik. A férfi végzi a szántóföld, rét és erdő munkáit, erdei bérmunkát vállal, többnyire — hacsak nem éppen női munkát igényelnek — ő megy közmunkákra is, s képviseli a közösség felé a családot. A felesége a háztartást irányítja, a feldolgozó és tartósító munkák zöme a vállán 43. SZABÓ Sándor 1977.; SZABÖ István-SZABÓ László 1977a.; SZABÓ István-SZABÓ László 1977b.; IKVAI Nándor 1977. 44. SZABÓ Sándor 1977. 49-68. 45. Az ország nagycsaládos területein ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg: FÉL Edit 1944. 16-17.; MORVAY Judit 1956. 17-30.; SZABÓ László 1973. 229-238. De a kiscsaládos vidéken is hasonló állapot volt egyebütt: SZABÓ István-SZABÓ László 1978. 389-422. Az abaúji felfogás, a családfő' személye és helyzete a nyírlugosihoz áll közel; JÁVOR Katalin 1966. 4-5. 181