Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

képpen a közösségből kiválva önálló személyiségekként tekintendők. Egyáltalában nem kétséges azonban, hogy az általuk előadott balladák a közösségi hagyományhoz, a közösségi ismerethez, befogadáshoz stb. sorolhatók. Ez azonban már a vizsgálat más területére tartozik. A gömöri dalos előadók között külön szólnunk kell azokról az individuumokról, akik mint önálló alkotók is szerepelnek. Tulajdonképpen csak egyetlen ballada szerzőiről van szó. S bár az alig pár éve született „ballada" (Ezerkilencszázhetvenkettő nyarán mi történt a gesztetei nagy tónál) csak egészen szűk körben, keletkezésének helyén ismeretes, tehát nem sorolható a folklorizáció útján átjutott balladák sorába, mégis felkeltheti a figyelmünket és több ok miatt is alkalmas általános következtetés levonására. Elsősorban azért, mert a ballada szerzője két kiváló képességű, nagy szöveg- és dallamrepertoárral rendelkező, kellemes hangú személy Gesztete faluban: Csank Dezsőné Imrece Ilona (szül.: 1913) és Motyovszky Józsefné Kovács Teréz (szül.: 1923). Azért lényeges hangsúlyoznunk a velük kapcsolatos jelzőket és értékelést, mert a ballada szerzői azonosak az előadókkal. Az előadók tehát nem más személy írását, könyvből vagy ponyvalapról való szöveget alkalmaztak valamilyen dallamra; így az átvételnek egy láncszeme kimaradt. Továbbá a saját szerzemény előadása, és így voltaképpen terjesztése szubjektív tényezőkből is fakad. Ha a balladák virágzásának periódusába helyeznénk vissza ezt a példát, akkor bízvást megállapíthatnánk, hogy a ballada keletkezésének és a hagyományba való bejutásának egyik nagyon természetszerű és minden bizonnyal gyakori módját figyelhettük meg, amelyre feltehetően számos példa lehetett a ballada múltjának klasszikus időszakában. Úgy érzem, mindennél jobban ideiilik Ortutay Gyula megállapítása: „Ha a népi dallamoknak csak egy elenyésző részéről mutathatjuk ki az újabb anyagban a szerzőt s csak egyes stílusokat olvashatunk ki a századok folyamán a szövegekből és dallamokból, melyek a felsőbb társadalmi osztályok hatásáról árulkodnak, hinnünk kell abban az elvben, hogy a népköltészet is: költészet, alkotás, s minden alkotás mögött az egyéniséget kell feltételeznünk, mint teremtő elvet. Ez kikerülhetetlen alkotáslélektani tény. Népdalszövegeink 104