Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nagy Ferenc: Mesterségek Karcsány a felszabadulás előtt

MESTERSÉGEK KARCSAN A FELSZABADULÁS ELŐTT NAGY FERENC A rohamosan fejlődő ipar elcsábította a hajdani mesterembereket. Ennek az lett az eredménye, hogy ma már kevesebb szakmunkás dolgozik, mint „maszek". A felszabadulás előtt a szegénylegénynek két választása lehetett, hogy pénzt keressen: vagy földműves lett az urasági birtokon, vagy szakmát tanult. Az utóbbi nem volt könnyű, mert /«ásnak nem mindenkit vettek fel. Az általam feldolgozott mesterségeken kívül voltak a faluban gépészek, akik aratáskor a cséplőgépeket kezelték. Volt bádogos, aki fazekakat és más különböző edényeket foltozott, ők készítették az ún. csikómasinát, ami a mai sparhert egyik őse lehetett. Volt kötélverő, aki kötőféket és különböző hosszúságú köteleket készített. A felsoroltakon kívül néha-néha megfordult a faluban egy vándorköszörűs is. Dolgozatomban négy foglalkozást mutatok be egy-egy idős mester segítségével: az asztalos, a kerékgyártó, a kovács és a cipész tevékenységét, eszközeit. Karcsán ma már csak ezeknek a mesterségeknek van élő képviselője. 1. Asztalosmesterség Tóth Lajos 63 éves asztalos a következőket mondta el életéről, munkájáról, mesterségéről. „A mesterség családunkban öröklődik. Az én nagyapám ezermester volt. Meg tudott csinálni mindent a susztermunkától a hordóig. Én magam is amikor a hat osztályt kijártam, csak mesterséget akartam tanulni, de abban az időben igen körülményes volt inasnak elmenni. Hányódtam, vetődtem az uradalmi birtokon és 1926-ban sikerült asztalos tanulónak elmennem. 1929-ben végeztem a ricsei ipartestületnél, elég jó eredménnyel. Itt, Karcsa községben dolgoztam egy sátoraljaújhelyi mesterember bérelt műhelyében. Ha felvettek valakit inasnak, akkor a mester 400 kg krumplit, 10 kg babot és 4 tyúkot követelt. Egy évig a mesterné asszonynak segédkeztem és csak a második évben kezdődött a tanítás. Sanyarúak voltak az inasévek, mert föld nem volt és így aratást, harmadost kellett vállalnunk testvéreimmel együtt. Felszabadulásom után vándorolnom kellett, különböző műhelyekben dolgoztam, segédkeztem, hogy növeljem tudásomat. A 2—3 évi vándorlás után műhelyt nyitottam Karcsa községben, a lakásomban. Ez alatt az idő alatt a szerszámokat nagyrészt beszereztem, úgy a kézi szerszámokat, mint a gyalupadot — gépesítésről szó sem lehetett. Mint kisiparos az anyagbeszerzés lehetősége megvolt. 1932-ben kevés munka adódott, a munkaviszonyok megromlottak, így én is az ezermesterség útját választottam, hogy könnyítsék életkörülményeimen. A műhely egy félszer épületben volt, kb. 3x4 m-es nagyságú, ahol télen nem lehetett dolgozni. Részben azért nem, mert a munkaigénylés csökkent." A falusi életben a munkát egy-egy karosláda, ágy vagy karszék, és ajtók, ablakok készítése jelentette. A szerszámkészlet főleg gyalufajtákból állt. A gyaluk németül és magyarul voltak megnevezve, de előfordult, hogy csak a német, vagy csak a magyar nevét használták. A nagyoló gyalu, németül slikkgyalu, nem volt alkalmas a finomabb munkálatok elvégzésére, ezért azt a pucoló gyaluvú végezték. Aztán voltak platoló-gyaluk, amiket 6* 83