Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Zsédenyi Judit: A tardi nő élete a családban és a faluközösségben

Az 1910—15-ös évektől az apa még életében kiadta a gyerekeknek a földet, de megtartotta magának a haszonélvezet jogát. A gyerekek művelték a földet, s a terményből adtak a szülőknek. A fiú gyermekek egyformán részesültek a földből, esetleg az kapott többet, aki haláláig gondozta az öreg szilét. A leány sokszor lemondott földrész jogáról fiú testvérei javára, s ez főleg akkor történt, ha olyan családba nősült, ahol a föld nem okozott problémát. Olyan esetben, amikor a lány is részesedett az apai örökségből, általában kevesebb földet kapott vagy pénzben fizették ki a ráeső részt. A nagycsaládból kiváló kiscsaládok önállósult gazdálkodást folytattak. A mégjobban feldarabolódó földterület azonban nem biztosította minden kiscsalád számára a megélhetést. így megfigyelhető egy, a korábbiaktól eltérő foglalkozási átrétegződés. Megnő az idegenben vagy helyben történő, időszakos ill. állandó munkavállalók száma. A summások elkerültek az ország különböző tájaira, leggyakrabban Fejér, Sopron és Mosón megyébe. A matyó munkások szorgalmuk és munkabírásuk miatt keresettek voltak az egész országban. A summásság a családok többségében a férfiakat és a 13. évét betöltött gyermekeket érintette. Az asszony idegenben való munkavállalását korlátozta a sok gyerek és a meglévő néhány hold föld. A férfiakon és az iskolából kimaradt gyermekeken kívül főleg az az asszony ment summásnak, aki menynek került az anyós házához, vagy nem volt kisgyermeke és nélkülözhető volt otthon. A faluban élő nincstelenek közül néhány a család valamennyi tagjával együtt vállalt időszaki munkát. A szülők és a 13—14 év körüli gyerekek summásmunkát, a kisebb gyerekek vízhordást, konyhakörüli segítést vállaltak. Az időszakos munkavállalás lehetőségét a helybeli uradalom szolgáltatta. Földműveléssel és részesaratás vállalásával sokan itt biztosították megélhetésüket. Az uradalomnál végzett munka előnye, hogy a munkások nem kerültek távol az otthontól, de ebben az esetben is a földművelés jelentős részét az asszony és a családtagok vállalták, ami következett a férfi napszám magasabb bérezéséből. Az állandó munkavállalásnak két lehetősége volt Tardon. Az uradalomba szegődtek cselédnek, amely 100—120 kereső embert érintett évente, vagy ipari munkát vállaltak a közelebbi-távolabbi városokban. 1900-ban 87, 1941-ben 113, 1960-ban 638 ember megélhetését biztosította az ipari munka.

14 A cselédek többsége a nincstelenek közül került ki. Csak néhányan rendelkeztek minimális földterülettel. Az iparba járó férfi helyére is a földművelésbe az asszony lépett. A fentebb vázolt helyzetből adódóan Tardon az asszonyok bizonyos önállósággal, felelősséggel bírtak. Míg a férj summában volt, vagy később távoli iparvidéken dolgozott, addig a nő szervezte és irányította a család életét. A foglalkozási átrétegződés, az idegenben való munkavállalás megváltoztatta a családon belüli munkamegosztás jellegét, sokban módosította a nők családban elfoglalt helyét is. Az előzőekben igyekeztem vázlatosan figyelemmel kísérni a családtípusok alakulását, változásait. Adataim szerint Tardon tipikusnak a következők tekinthetők: 1. önálló gazdálkodó család 2. gazdálkodó, de summába is járó család 3. summáscsalád 4. ipari munkáscsalád 5. tsz-ben dolgozó, de korábban gazdálkodó család 6. egyéb (cseléd, alkalmazott, közlekedésben foglalkoztatott stb. család). Az anyagi javak megtermelésének, ül. megszerzésének módja lényegesen befolyásolta egy családon belül a férfi és nő kapcsolatát, a nő családon belül elfoglalt helyét, a női munkák mennyiségét és milyenségét. Ezt mutatom be, amikor a fent jelzett tipikus családok közül a summás és gazdálkodó családot kiemelem, és végzett munkájukat 216