Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Szűcs István: A falusi nők helyzetének változása három nemzedéken keresztül
arra, hogy a háziasszony (és nagyobb leánya is) tudjon bekovászolni, dagasztani, szakítani, fűteni stb. Mióta termelőszövetkezetben él a falu, legnagyobb kérdés nem a kenyér, hanem a szalma hiánya. Mind többen kezdtek kenyeret vásárolni. Feleslegessé váltak a kemencék, kezdték kitenni, lebontani azokat. 2. Lekvárfőzés. Vajdácskán nem terem sok gyümölcs, de a lekvárfőzés elterjedt volt a közelmúltig. Szinte kizárólag szilvából főzték. Ha nem termett, megvették a hegyaljai emberektől (Erdőhorvátról, Patakról, Hercegkútról stb.) olcsón: 100 Ft-ért mázsáját, vagy pedig terményért. Hatalmas rézüstben főzték a lekvárt. A Ráski család üstje sorra járta a falut. Legalább 150 család főzött szilvából lekvárt az elmúlt években is. Az üstök elkoptak, senki sem vett újat, egyre jobban elterjedt a boltban kapható befőtt, gyümölcsíz, így az utóbbi két évben már csak szórványosan főztek lekvárt. 3. Szappanfőzés. Kevésbé általános női munka. Ehhez szaktudás kellett, amivel nem bírt minden asszony. A szappant főleg disznóölés után megmaradó zsiradékból, kényszervágásra került, vagy elhullott állatból és napraforgóolajból főzték. Napraforgót senki sem termel egyénileg, a szappanfőzéshez szükséges marószóda nem kapható, a szappanfőző portól idegenkednek, így sok oka van annak, hogy megszűnt a szappanfőzés. Igaz, hogy lassan kikopnak a vászonfélékből is, amiknek mosásához szappan kellett. Az utolsó híres szappanfőző a ma is élő Fedor Józsefné volt. 4. Szapulás. A szapulás megszűnése összefügg a kenderfonálból készült vászonneműek eltűnésével. A fonalat, majd a belőle készült házivásznat szapulták, ezzel fehérítették és puhították. A szapulás úgy történt, hogy fahamura forróvizet öntöttek, így készítettek lúgot, ebben főzték a vászonneműt. A Bodrogon kiterítették, sulykolták és a kerítésre kiterítve fehérítették. Az is jelezte egy lány hozományát, hogy mennyi vászon volt tavasszal kiterítve az útmenti kerítésre. 5. Meszelés. Nemcsak a melléképületeket, hanem a lakást is évente kétszer, tavasszal és ősszel rendbehozta a háziasszony. A lakószobákat a felszabadulásig fehérre meszelték. A szekérrel meszet áruló meszesektől vették a jó minőségű meszet. Mivel a szobát, előszobát nagyrészt ma már festik, feleslegessé vált a meszelés. A szobafestést vagy maguk, vagy az igényesebbek festővel végeztetik 4—5 évenként. 6., Tapasztás. A legtöbb ház a felszabadulásig döngölt földpadlatú volt. A mostani összeírás szerint már 40%-ban padló és parketta helyettesíti. Míg földből volt, minden szombat délután az asszony, vagy lánya vékony sárréteggel simította be a ház földjét (a sárba lótrágyát is keverve, mert így lesz szép sima) és utána szobahomokkal (sárgahomok) szépen lehintették. Ma már a földpadlatú házban is, ha más nincs, rongyszőnyeg van leterítve. 7. Fejés. Az egyéni gazdálkodás idején minden háznál volt legalább egy, de legtöbb helyen két tehén, a föld megművelésére, tejhaszonra, borjúnevelésre. Az utóbbi 10 év alatt a háztájiban tartott tehenek száma lecsökkent. A tagok nagy része, és az idősebbek, nyugdíjasok nem bírják a tehéntartással járó munkát, a fiatalok meg nem maradnak otthon, így egyre többen eladják a tehenet. Egyre fogy a fejni tudók száma is. Az idősebbek mind tudják a fejés minden titkát, az ifjabbaknak márcsak talán 5—10%-a. 8. Fűtés, tüzelés. Alig van a faluban olyan idősebb asszony, aki ne hordta volna a hátán kötegekben agornácsot az erdőről. Télen szánon húzta a befagyott Bodrog jegén át. Tüzelt, fűtött, jobbára a férje, fia által télen csobakolt, (kiszedett) tuskókkal a csikótűzhelyben. A vázolt hagyományos női munkák az elmúlt évtizedek folyamán vagy teljesen megszűntek, vagy átalakulva könyebbé váltak, kevesebb terhet rónak a dolgozó nőre. 205
