Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Szűcs István: A falusi nők helyzetének változása három nemzedéken keresztül
A FALUSI NŐK HELYZETÉNEK VÁLTOZÁSA HÁROM NEMZEDÉKEN KERESZTÜL SZŰCS ISTVÁN A falusi parasztcsaládokban egyre fogyó mértékben ugyan, de együtt élt a három nemzedék, ugyanazon nagycsaládban. A századforduló táján Vajdácskán összesen 173 ház volt. A házak 84 telken épültek, tehát átlagban minden telken több mint két, sőt sok telken egyenesen öt, egymás végtibe épített házikó állt. 1900-ban a községben összesen 1237 lélek lakott, tehát egy lakásra 7,1 fő esett. Ma, 70 évvel később a községben 415 lakás van, 1790 lakossal, amit a szétköltözés, a lakáskultúra növekedése eredményezett. Az I. világháború után a Csonkás, a II. világháború után a Vásáros új lakótelepeinek létesítése folytán már csak 4,25 fő jut egy lakásra. A lakások — szemben a régi, egy pitvarból, egy lakószobából és egy kamrából állókkal — legalább kétszobások. Egyre kevesebb az olyan család, ahol a három nemzedék ma is egy család keretén belül él. Ahol pedig az idős nagyszülő, vagy esetleg egyikük él, azok általában az egyik szobát lakják külön, önállóan. E rövid áttekintéssel a változást érzékeltetve vizsgálom a fenti lakáskörülmények között élő nők (a három nemzedék) életét, körülményeik alakulását. Arra igyekszem feleletet keresni, hogyan változott 70 év alatt a minden korú nők: a nagymamák, unokák élete egymásmellettiségükben és egymásutániságukban. Vagyis: hogyan élt mindhárom nemzedék az első világháború előtt és alatt, hogyan élt a két világháború közötti időszakban, a II. világháború után, a felszabadulás óta. Három kor, három nemzedék. A korok éppúgy egybefonódnak és mereven el nem választhatók egymástól, mint a három nemzedék, amely mindig egymásmellettiségében éli meg egymásutániságát. /. Falusi nők helyzete a kapitalista társadalomban: A mindennapi paraszti szóhasználatban általánosan ismert volt a „szógáló" kifejezés. így nevezték azokat a parasztlányokat, akik „úri" helyen a családi munkában vállaltak munkát, szakácsnő, sokszor pesztra, a mosónő, a szobalány szerepét együtt és egyszerre töltötték be. Községünkben nagygazda nem volt így gazdáknál lányok nem szolgáltak. Az értelmiség és a zsidóság családjánál annál inkább. A II. világháborút megelőző negyvenes években a jegyzőnél, a lelkészeknél, földbirtokosoknál, az intézőnél alkalmaztak „szógálónak" lányokat. Ezek a lányok a sokgyermekes, kevés, vagy éppen semmi földdel nem rendelkező agrárproletár családok gyermekei, akik aztán az illető családnál laktak, teljes ellátást és a 30-as években 20—30 pengő fizetést kaptak. Mivel sem helyben, sem a környéken, sem a két közeli városban (Sárospatak, Sátoraljaújhely) nem akadt számukra munka az iparban vagy másutt, mindig fölös számban akadt jelentkező ebben a munkában. A felszabadulás előtti kornak jellemző alakja volt a falusi nők között a kisebbnagyobb gazdaságokban szolgáló (kocsis, béres, hónapos, mindenes, pásztorember) felesége. Míg a férj a vállalt szolgálattal: ökrök, lovak, más állatok munkában tartásával foglalkozott, addig a feleség a gyermeket nevelte. Hetenként legalább egyszer kellett dagasztani, fűteni, kenyeret sütni. A sok gyermekre mosni, őket iskolába járatni, idejében etetni. Igen sokszor a férj és idősebb családtagok után messze a határba vinni, vagy idejében küldeni az ebédet. Emellett még a kommenciós földet megkapálni, sőt vetni, kapálni, betakarítani. Ha futotta az időből, még harmados földet, cukorrépát is vállalt. 201
