Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Fenyvesi Edit: Kötélgyártás Sajószentpéteren
KÖTÉLGYÁRTÁS SAJÓSZENTPÉTEREN FENYVESI EDIT Valahányszor átmentem a Nyögő hídján, a patakocska partján, közvetlenül a zsidótemplom tövében idős ember bíbelődött a szerszámaival. Eleinte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Nem érdekelt, mit csinál, sőt nem is értettem, mi szüksége lehet egy embernek erre az elhagyott helyre, és az ócska kóc csomókra, ami mellette volt. Egyszer mégis, talán pontosan azért, mert különös volt, felfigyeltem rá. Egy egész kicsi házikó is van a folyóparton, amiről megtudtam a nevét és megismerhettem annak az okát is, mit keres ő a vízparton. A házikón cégtábla van elhelyezve, melyen ez áll: Tori Jenő kötélgyártó mester. Kezdtem érdeklődni, mit csinál, miyel foglalkozik, hogyan készül a kötél, milyen eszközökkel és miből. Az öreg mester csak nehezen fogadott bizalmába. Mi is a kötélgyártás? Csodálatos dolog volt végignézni a műveleteket, amíg a kenderből ruhaszárító kötél, vagy éppen istráng lesz. A mester nagy szakértelemmel végzi mindennap ugyanazt a munkafolyamatot, és sohasem unja meg, sohasem unatkozik. Mindig talál érdekességet munkájában. El sem hiszi az ember, sokszor mennyi verejtéke hull egy-egy kötélcsomóra, amelyet fillérekért megveszünk, hogy ruhát száríthassunk rajta. Engem az idős mester elbűvölt munkaszeretetével, szakértelmével. Talán ezért is döntöttem úgy, hogy egy kicsit többet foglalkozom ezzel a kihalóban levő mesterséggel. Lejegyeztem az egyes munkafolyamatokat úgy, ahogy láttam, és ahogy ő elmesélte. Tari Jenő életútja 1919-ben vézna kisfiúcska jelentkezett egy mesternél Miskolcon. Kötélgyártó szeretne lenni. A mester, aki már nagyon idős volt, azt mondta, lehet róla szó. A fiú szülei felkeresttK a mestert és megkötötték a szerződést. A mesterek biztosítottak lakást, étkezést, teljes ellátást. A mester megismerteti a tanulót minden munkafolyamattal. Legelőször a kerék meghajtását tanulja meg. A tanuló szorgosan dolgozott a műhelyben, de a házkörüli munka elvégzése is az ő feladata volt. Fát hasogatott, fát, vizet hordott, seperte az udvart, és hetente kétszer iskolába járt. „Miskolcon az én mesteremnél igen nagy volt a család — meséli Tari Jenő — egy szíjgyártó és egy kötélgyártó család lakott együtt a házban, így bizony voltunk vagy huszonnégyen. Mindkét mester tartott vagy 5—6 segédet, meg vagy 4—5 tanulót, oszt ezeknek sokat kellett ám főzni. Igaz, ők is termeltek. Sok dolog akadt így a ház körül, volt mit futkosni a tanonc kölyöknek." Tari Jenő nem panaszkodott hajdani mesterére, akinél nem tudott felszabadulni, mert az meghalt. Az ipart a fia vette át, nála szabadult. Ami fontosabb, kapott egy ajánlást is, s ezzel első műhelyében dolgozhatott, „özvegy Szaladnay Pálnénál dolgoztam Tornaalján. Ez volt az első műhelyem, itt kezdtem a pályát. Nagyon szép napokat éltem Tornaalján." Egy fiatal segéd azonban nem sokáig marad egy helyen. Elmegy, tapasztalatokat gyűjt az ország legkülönbözőbb városaiban. így ő is dolgozott Debrecenben, majd Gödöllő, Jászberény, Rácalmás, Tatabánya jobb mestereinél. 24 éves koráig általában segédeskedett a kötélgyártó, Tari Jenő mégis nagyon korán, már 21 éves korában 105
