Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Földművelés - Szűcs István: Kepésélet Vajdácskán
- 191 A keperészt, a munkások részét az uradalom előbb szokta elcsépeltetni, hogy akik a csépléshez szerződni akarnak, szabadon mehessenek. A kereseten a munkások szeműi osztoztak, •vagyis együtt csépelték el az egész keperészt, és nagy ponyváról vékáss al mérték szét a termést igazságosan. Ez azt jelentette, hogy minden párban a kaszás kétharmadot,a félkezes egy harmadot kapott. Régebben a múlt században még tizedében arattak, de akkor évente 5-6 napot kellett úrdolgába menni , napot tudni , ingyen munkát végezni. Az aratás kezdetén a kepésgazda tudtuladta mindenkinek, hogy hol, mikor, melyik dűlőben kezdik a munkát. A birtok 2-7 km-re volt a falutól. A kepésgazda ugyanott dolgozott,ahol a többi arató és ugyanazt a munkát végezte. A fontosabb, gyakoribb arató-ételek a következők voltak: töltött káposzta hússal, zöldbableves habarva, kurucinka túróval vagy káposztával és palacsinta. A levesételt 2 fülű cseré pszilké ben vitték a mezőre. Kézikosárba vagy kantár ba helyezve. A szilkén fedő volt, közepén gombbal volt, ennél fogva emelték fel,vagy le. Az étel elfogyasztásához régebben fakanalat is használtak, azután már csak bádogkanalat. A kés mellett csak a kanalat használták evőeszköznek, villát a parasztember a mezőre átkezéshez nem vitt és nem használt. A túrósgaluskát is kanállal ette, amit nem fogott a kanál, azt pedig kézbe fogta és úgy fogyasztotta el. Azok számára, akik kepésaratásban vettek részt, és éjjelre sem jöttek haza, az asszony este vagy éjjel itthon elkészitette, reggel kivitte az egész napi eleséget; a vacsorát is a mezőn fogyasztották el. Képésaratásnál, ahol sokan voltak együtt, és sok vizre volt szükség, ott a munkáltató /uraság/ szekéraljra sze reit hordóban: lajtban vitette a vizet a munkásoknak. A fahordó nem melegedett egykönnyen. Ez a hordó csapra volt Ätve, ebből aztán bádogkannákba eresztették a vizet, és úgy vitték a munkásoknak. Ha lajt nem volt, csobán ban vitték és tárolták az ivóvizet. A csobán 20-25 literes űrtartalmú faedény. Formája, alakja alkalmas volt a szállitásra. A csobánra egy bádog-
