Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 49 r A fonóházak másik tipusa a vegyes fonóház volt» Ebben az asszonyok is részt vettek, a lány gyakran anyjával együtt jelent meg* A vegyes fonóházat nem kellett "megfogadni"» E^r-egy idényre valamelyik asszony felajánlotta egyik helyiségét. Élelem nem kellett, mert rendszerint nem volt rászorulva az asz^ szony, csak a fűtőről /fa/, világitóról kellett a vendégeknek gondoskodni, esetleg ségiteni a fonásban és takaritásban. A vegyes fonóházak az előbbieknél tágasabb helyiségek voltak, ahol az ifjuság az asszonyoktól külön tudott ülni. A matyóság körébenmind a mezőkövesdiek, mind a szentistvániak, mind a tardiak ugy emlegetik, hogy nagy bandázásokat csaptak. A Délbükkalján Bogácson, Sályon, Emődön igen népszerűek voltak a vegyes fonóházak, úgyszintén a Hernádvölgy déli részén, Hernádnémeti, Bocs és a Bodrogközben /Bbdroghalpm, Láca, Cséke/ és még szórványosan a Csereháton /Fáj, Csenyéte/. A munka hálaclása szempontjából a vegyes fonóházak voltak a hasznosabbak. Az asszonyok jelenlétében többet fontak a lányok, s ha egy-egy orsó megtelt, ki kellett tenniük közszemlére, az asszonyok - s ilyen alkalmakkor különösen az idősebbek - nagy szakértelemmel megvizsgálgatták munkáikat, s nem takarékoskodtak az őszinte birálattal, de ha érdemes munkát láttak, készek voltak elismerni és példa- . ként kitűnt etni. Az ifjúsági fonóházak inkább a megye északi tájain /barkóság, Bódva-völgy, Cserehát, Abauj-zempléni Hegyköz/ virágoztak, Délborsodban /matyóság, Bodrogköz, Déli Hernádvölgy/, a vegyes fonóházak voltak a gyakoribbak. A sorba.iáró fonók egyik tipusa a kicsiké volt /12-14 évesek/, másik tipusa, a nagyoké, az utóbbi évtizedekben alakult ki a fokozatosan hát térbeszoruló ifjúsági fonóházak folytatásaiként. A csendőrség kiméletlenül üldözte a fiatalság összejöveteleit, azzal a hangoztatott kifogással, hogy tulnagy zajt csapnak. A valódi ok azonban az ifjúság egyes ballada-