Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)
"° ?í?&& «• ff onóverseny t /Boaaházi példa/. Még a század elején «Játszották. A verseny egyenkint ment, de a feladat egyre nehezült o. A körben ülő, fonogató lányok egy lapátra izzó szenet vagy fát tettek, s aztán maguk elé helyezték« Uzt a lapátot vándoroltatták körbenő Egy-egy szál nyújtása és orsóra csavarása közben mindegyik lány lábbal arrébb csúsztatta szomszédjának. A parázs egyre lohadt 9 ezért a játék vége felé jól is, gyorsan is kellett fonni, mivel egyik lány sem ajscarta, hogy a vándorló parázs nála váljék hamuvá«, Néhányszor &ár átérte a játék a kört, tul is haladt rajta« Akinél a parázsló tüz végkép eltűnt, annak büntetésből vagy az asztal, vagy a szék alatt át kellett bujkálnia«, galukerülés o "ffaluzás"» /Kissikátor! példa/• Ugy indítványozták a fonogató lányok, hogy "faluzzónk!" Ez azt jelentette 9 hogy a fonogatással gondolatban körülérték a falut e Csak olykor-olykor szólaltak megs "Ben most mének Maruzsinyi"» "Most mének Mede Ibolyaanyi"* /Megyek Maruzsiékhoz, - Mede bolyáékhoz,stb. ö / Minden egyes mondáskor mutatták, mentit fontak le* így mentek-mendegéltek a falun körbe az ismerősökhöz* Minden egyes tag az elképzelt falurésztávolságiak megfelelő mennyiségű fonalat font le« Kern volt hiba, ha két~három lény is ugyanarra a cimre gondolt, s ugyanazt mondta ki« Aki ugy érezte, hogy már körülórte a falut, felkiáltott: Een maan körülértem" Erre a többiek megkérdezték tőle, hol volt, "more jaartaal". A megkérdezett lány elsorolta» A többiek mindjárt értékelték, s ha a fonás arányával meg voltak elégedve, elismerték, hogy győzött« Annyira ismerték a falut, annyira tudták« ki merre, milyen távolságban lakik, hogy a fonás arányitását mindig ellenőrizni tudták» Csalásról szó se lehetette