Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 471 =» Én nem tudom az utat. Hát eriggy te előre. Hát igy előre ment a katona. Mit tegyen a lány? Volt a temetőbe egy hullaház. Nem messze a sirtól. Hát a lány ijedtébe amikor a legény leérkezett, u beszaladt ebbe a hullaházba. A hullaházba* pedig volt egy friss halott. Akit temetni akartak másnap• A lánynak volt olvasóna, Ezt a kilincsre csavarta, amikor beszaladt. Utána szaladt mán a katona. De nem tudott bemenni, mert a szentelt olvasó nem engedte be# Akkor mindig szólt be, hogy - Hólt! Holtnak add ki az e3s/ent I Megmozdult a halott a teritőn. Lenyújtotta a fél karját. Beszólt a katona: - Holt! Holtnak add ki az elevent! Akkor lenyújtotta a halott a másik karját. Akkor meginti 7 4 Holt! Holtnak add ki az elevent! Mán a halott a lábát is lenyújtotta. Újra mondi: - Holt! Holtnak add ki az elevent! Letette a holt a másik lábát is, ugy hogy egész odáig ment a dolog, hogy mán le kellett volna neki szállani. De akkorra megszólalt a kakas. így a halottnak vissza kellett menni a sir j ab a. Is igy menekült meg a leány ettül a halott mátkátul. Igy tudta meg, hogy meghalt. „•.. Többet nem várta haza*. Többet nem is gyütt a katona.. Tóth Miklósné, 66 éves. Pacin, 1963• ördögszeretőo Volt egy fonóház. Oda jártak fonni a jányok. Mindegyik jánynak volt szeretője, aki feladja az orsót, ha leesett, meg hazakisér

je. Csak a legszebbnek, a szépséges Hanicának nem jutott. Szigyelte nagyon, el is volt keseredve* Egyszer igy mondta magában: - Jaj istenem, nem bánnám, ha az ördög volna is, csak lenne mán szeretőm nekem is.