Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 461 Azt mondja az anyja* - Hát lányom, itten nincsen más mit tenni, eriggy ál a papho, s mondd meg, hogy mi a helyzet.» Ál is ment a lány« Panaszkodik a papnak, hogy és mint járt,* Hát a pap azt mondja nekis - Semmi baj fiam. Én mondok érted egy kis rövid izsit

. /Micsodát, izsit?/«•Csak röviden, nám misét, hanem izsit, és lehetséges, hogy meg fogsz tülle szabadulni« Meg is tette. Dá ez még kevés volt. Ez nám segített.. - Hát érted fog gyünni. fiam.. A lány álment a kereszt

anyjáho. Attul kért tanácsot. Ázt mondja a keresztanyja* - Iiányom, ha gyün érted a lágény, csak kisird, nám messze van a hullaházho egy kriptáj, szaladj be oda, az egy szent hely, hátha ott meg fogsz menekülni ttille. A lány igy csálákedett* Gyiitt a lágény érte. Mentek a nagy holdsütésbe'. A lágény csak mondta* - Jaj de szépen süt a hold, itt egy élő, meg egy holt.. A lány álkezdett szaladni. Befutott a kriptajba, hát ott ugyan talált u iö egy holttestet a ravatalon. Nám tudott hová bújni, hát oda húzódott a ravatal alá. - Itt talán menedékhelyet lelek. Az ördögfiu akkorára odaért, mire u bezárta az ajtót. Nám tudott begyünni, csak kinnrü kiabált be« - Jaj de szépen süt a hold: Hótt, add ki a hóttnak az elevent! A hótt megnozdnlt. Akkor megint mondja« - Jaj de szépen süt a hold! Hótt, add ki a hóttnak az elevent! Mán akkor a hótt leeresztette a két lábát. Akkor megint mondja neki: - Hótt, hóttnak add ki az elevent! Felállt a hótt, hajolt alany felé, de mire hozzáért volna, a kakas álkukurikolta magát, a halott ál esett, s az ördög ugy alfutott, hogy tán még máma is szalad, ha a lába birja. De ha az ördög ál nem szaladt volna, az én másém is továbbmenne. Ennyi volt, másé volt, aki tudja társát, mondja ál, hogy hosszabb legyen!