Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

a Sa.ió~völgy alsó szakaszán

? Ónod; az Abau,1-Zempléni Hegyközben g Fűzérka.1ata

f Pálház Pusztafalu, Mikóháza, Nyiri, Pányok, Kéked; Bodrogközben Vajdácska, Karcsa, Lácacséke, Pacin, Monyha-tanya, Semjéh, Oigánd, Tiszakarád, Kenézlő; ; a Bodrog mellékén Bo drogolaszi, Sárazsadány, Végardó; Taktaközbeng Csobaj; a Tiszamelléken g Tiszaluc, Kesznyéten, Tiszaoszlár, Ároktő, Tiszabábolna. A gyűjtések eddigi eredményei eltérő értékűek» Legtöbb eredménnyel a fonómunkára vonatkozó kutatások jár-* tak. E munkának minden kis részletét a középkorú és idős adatközlő asszonyok jól, részletesen és szemléltetően ismertették« A fonáshoz fűződő néphagyományok gyűjtése már nehezebben haladt, E tekintetben legjobb lelőhelyeknek még a palóc /barkó/, délbükkaljai, bodrogközi falvak bizonyultak, valamint a matyóság két szigete I Tárd és Szentistván. A hagyományőrzésben igen megszegényedett a délborsodi Tiszatájo E területen a fonó századunk tizes éveiben megszűnt. Tömegesebb, terjedelmesebb hagyományanyagot eddig innen nem sikerült szerezni. A tájbeli eltérések, érintkezések, keveredések jelesen magában a társas munkában, ennek szakaszaiban és a fogalmak el jelöléseiben, a fonó szókincsében figyelhetők jól meg és hasonlíthatók jól össze» A hagyománykincs /szokáselemek, szólásmondások, népköltészeti anyag, játékök/ eltérő sikerrel kutatott és feljegyzett adatai már hézagosabb képet nyújtanak a fonó élet hagyományainak elterjedettségóről, de igy is becsesek s azt igazolják, hogy