Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

A Tiszteles akkor is ott vót a gazdasszonynál. Ahogy a fiút meglátják, azt mondja a pap az asszonynak: — Jaj, édes szívem, hova bújjak, az az átkozott rnemmeg itt jön. — Szaladj ki lelkem a méhesbe, van ott egy nagy köpü, bújj abba. A pap hát szavát fogadta. Mikor Jankó bemegy a portára, kérdi tőle az asszony, hogy mért jött haza megint? — El se hiszi gazdasszony, milyen nagy szerencsénk lett. Ahogy szántogatónk ott a Verőn, egy nagy raj méh arra gyütt, oszt lelépett

3 az erdő széliben egy fára. A gazduram hát hazaküldött egy köpüért. Avval Jankó se szól, se beszél, kiszalad a méhesbe, felkapja a letnagyobb köpüt a vállára, éppen amelyikbe a pap vót. Ahogy viszi, egyszer csak a pap mérgibe egy kis lyukon megcsípi a fülit Jankónak, az meg felszisszen, a köpüt pegy úgy vágja a földhöz, hogy a Tiszteletes egy kikarul

4 belőle. — Jaj! Jankó, mit tettél? — Ej! Hát itt van a Tiszteletes úr is? Ha én ezt tudom! — Itt biz én édes fiam. De már mindegy, csak meg ne mondd a gazdádnak, adok inkább tizenkét köpü mézet, mind elhozhatod a méhesetekbe. No jó, Jankó hazavitte a tizenkét köpü mézet, oszt fogta a korsót, szaladt ki a gazdájához a földre. Amíg szántanak, a Tiszteletes úr újfent összebeszél az asszonyval, hogy már mint másnap, ő is szántatni fog, oszt a feleségit küldi ki a szántóföldre. No jó. Az asszony meg megígéri, hogy im a tiszteletesné délre se jöjjön haza, majd ő maga főzi, maga viszi ki neki az ebédet. — Csak azt nem tudom édes szívem, hogy merre szántat majd a tiszteletes asszony? — Megmondom lelkem, — így mondja a pap —, mert az én ökreim ollyan szépek, hogy több nincs ollyan a határban. Mind a négy fehér, akar a hattyú. Itten ahogy megvirrad másnap, a szegényember rnemmeg kimegy a szántóföldre, Jankó is vele. De mielőtt elindultak volna, Jankó a gazdaszszonytól ellopott négy fehér abroszt, oszt úgy kivitte a takarmány közt, hogy gazduram se tudta. Szántogattak ők aztán délig. Déli harangszóra kifogják az ökröket, Jankó meg se szól, se beszél, ráteríti a négy fehér abroszt a négy ökörre, még rá is kötözi, nehogy valamelyikről lekerüljön. — Mit csinálsz te Jankó? — kérdi a gazda. — Mért teríted rájuk azt a fehér abroszt? — Hát hogy ne csípjék azok a csúf nagy pécsikek.

5 Mert nem tudnak majd enni, ha mindig legyeskednek. No jól van, ráhagyta hát a gazdája. Itten nemsokára a gazdasszony is elindul otthonról a nagy ebédvei, 3. Leszállott, letelepedett 4. kigurul 5. csípős, nagy légy, az Alföldön a göböly 224