Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

pecsenyét mind. megették a kutyák, amíg Miklós odajárt. No gondolta, most lesz még, ami nem volt. Alighogy bemegy a konyhába, nyomba rá benyit a szakács. Látja, hogy hideg konyha várja. Ennek se kellett több, rálázad Király kis Miklósra, szidja mint a bokrot: Miklós csak azt felelte rá: Nem tudom. — Jaj! dehogy nem tudod! Már hogyne tudnád, hogy bedöglöttél s elaludtál!? — Nem tudom. — Te külyök, ne bosszants, ha' eredj! Hozz fát a komrábul, oszt rakj tüzet ízibe,

4 mert egyvésten megkopogtatom az ódalbordádat, a tetejibe még azt a pislogó macska szemed is kisütöm a piszkafával! Király kis Miklós kiment hát fáért. Tüzet rakott. A szakács meg egykettőre főzött ollyan ebédet a násznépnek, hogy amióta velág még ollyan ebédet nem ettek. Vót ott bordás leves,

5 zsíros lángos, mónár kalács meg a Jézus tudná még mi minden. Az udvaron, a kastélyba', a faluba' pegyid szólt a banda, vót nagy öröm, ettek, ittak, táncoltak, kimondhatatlan volt még látni is. Csak a király kissebbik lánya volt nagyon szomorú. Búsult az az aranyos vitéz után. Éjjel, nappal csak azon járatta az eszit, hogy láthatná meg még egyszer? Utoljára annyira leesett lábrul, hogy enni se evett egyebet keménymagos levesnél. Egyszer ahogy kanalazza a levest, ott akad a szájában valami keménység. Kiveszi, hát lelkem teremtette, tulajdon az a gyűrű vót, akit az aranyos vitéznek adott. Egybe hívatja a szakácsot: — Hallod-e te szakács, ki főzte a levest? — Felséges királykisasszony én főztem volna. — No ha te, hát hogy került ez a gyűrű bele? — Nem tudom, ha csak az a pacalos fejű renyhe gyerek nem ejtette bele, mert a zsemlyét ő aprította ma a levesbe. — No hát akkor őt küldjétek ide! — mondja a királykisasszony. Itten Nemtudomka bemegy a királykisasszonyhoz, aztán ez is, az is, a szakács is fogtomra veszik, faggatják, de sehogyse akar a fiú vallani. Ha százszor kérgyik, századszor is azt feleli: Nem tudom. Oszt hogy im semmire se tudtak vele menni, leküldték hát a konyhára, a király lánya meg még hétszerte jobban neki adta magát a búsulásnak. Egész nap, egész álló éjszaka csak sírt-rítt, utoljára már enni se akart. A király szörnyen toprongott," hogy mi lesz a lányából? Gondolta, ha talán férjhez megy, majd kigyógyul. Kérették a lányt ide is, oda is, de annak nem kellett se király, se herceg, se gróf. Hallani sem akart róluk. Egyszer aztán a király megbosszankogyik, s mikor a sok kérő együtt vót, megparancsolja az inasának: — Egybe küldjétek idi nekem Nemtudomkát, csak úgy gyűjjék ahogy Van, meg a százrétű pacal is a fejibe legyek! Felmegy hát Király kis Miklós csak amollyan rongyosan, hamvasán 4. azonnal 5. csigatésztával, melyet a szövőszék bordáján sodornak 6. töprengett 220