Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

— No fiam, én most belefekszem, ebbe a sütőtekenyőbe, avval a késvei pegy'

11 apríts át te engem, de csak olyan apróra, mint a mák, osztén addig gyúrjál, míg össze nem állapodok, mint a kenyérnek való tészta, Ha ez meglesz, van odakivel a fészer alatt három kád víz, mártogass te engemet mind a háromba. A királyfi eleinte húzódozott, nem akarta, meg irtódzott is tőle, de annyira annyira, hogy utoljára beleegyezett. Az öreget összeaprította és összegyúrta, mikor meg összeállapodott, belemártotta az első kád vízbe. Hát Isten az atyám, egybe emberi formája lett, mikor meg a másodikból kivette, már élt, a harmadikból pedig olyan fiatalon került elé, mintha 20 éves lett volna. Azt mondja akkor a vak ember (de már akkor vak se volt, mert viszszakapta a két szeme világát is). — No fiam, emberré tettél, teszek olyan jót veled, amíg élsz, megemlegeted. Nesz, neked adom ezt a zsíros inget, gatyát, sipkát, oszt mátul fogvást Zsíros-bújdos Balázs a te neved. Ha te magadra öltöd ezt a gúnyát, nem fog rajtad se kard, se puska. Kimehetsz akar a széles világból is. A királyfi megköszönte az öreg ember jóakarat ját, oszt tovább ment az anyjával. Ahogy mének, menegetnek, elétalálnak ők abban a rengeteg erdőben egy betyár ballangot, akibe tizenkét betyár tanyázott, ki rác, ki tót, ki német, csak egy vót köztük magyar ember. Ahogy meglátták Zsíros-bújdos Balázst, egybe rátámadtak mind a tizenketten, ki baltával, ki fokossal mivel, de akárhogy ütték-vágták Balázst, nem fogott rajta. Utoljára is ő vágta le mind a tizenkettő fejit. De mégse, (csak tizenegyét), mert ím a magyarnak megkegyelmezett, oszt szegrül-végrül utoljára annyira összeegyesültek ők avval a betyárral, hogy egy pár hétyig ott tanyáztak a betyár ballangjánál. Zsíros-bújdos Balázs mindennap kijárt az erdőre vadásznyi, azalatt meg a mostoha a betyárval nagyon összebarátkozott, de csak annyira, hogy ím elhatározták, Balázst semmire teszik, ne legyen útjokba. — Tudod mit, édes lelkem — így mondja a betyár az asszonynak —, tedd magad beteggé, oszt mikor Balázs elégyün, ne kévánj egyebet, ha kérgyi mi bajod, csak azt, hogy hozzon ő neked innen az erdőből a griffmadár fiaiból egyet, mert ha te annak a húsából ehető', egybe jobban lesző'. Az öreg griff majd semmire teszi Balázst, ha ott éri. Ügy is vot. Ahogy hazamegy este Zsíros-bújdos Balázs, hát a mostoha ott nyög, ott jajgat nagy kénval

12 a vacokban, oszt mondja a fiának, mi a kévánsága. Ahogy megvirrad, Balázs egybe azon van, hogy elhozza a madarat. Kapja a puskáját, elindul keresnyi. Mikor elétanálja a griffmadár fészkét, elkezgyi válogatnyi a fiókákat, hogy melyik volna szebbik? Ahogy így válogatyi, egyszercsak ott leppen az öreg griff, éppeg egy nagy göböly ökröt vitt a szájában a fiainak. Kérgyi Balázstól emberi hangon, hogy mit 11. pedig 12. kínnal 13* 195