Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

5. KÍGYÓRAJ VITÉZ Hun vót, hun nem vót, vót egyszer a világon egy király, annak meg egy igen takaros felesége. De hogy im gyermekök sohse vót, mindég arra kérték az Istent, adna nekik letalább csak egyet is. Egyszer kimennek sétálni a kastély kertjébe, oszt ahogy elhaladnak egy búkor mellett, megcsördül ott valami. Azt mondja arra a királyné: — Én édes Istenem! letalább hacsak olyat is adnál, mint aminyő abban a bukorban csereg! — Avval visszanéz, hát egy kégyó bújik elé. Itten a királyné szörnyen megbánta mit kévánt, de az Isten meghallgatta a kérésit, adott neki egy kégyó gyereket. Ollyan gyerek vót az, hogy nem kellett annak se étel, se ital semmi, mindég a kastély udvarán heverészett, este pegy' a seprű ihelyire feküdt. Nem is hívták egyébnek, Kígyóraj vitéznek. így nevekedett 18 éves koráig, akkor meg megszólal emberi hangon: — Hallja-e kiéd felséges király apám, én már megházasodnék. Menjek hát, keressen nekem való lányt. Itten a király szavát fogadta, elindult. Odajárt már majd egy álló esztendeje, aztán kéretett cigányt, zsidót, szegényt, gazdagot, mindenformát, de csak nem akart egyik se a fiához menni feleségül. Azt mondja akkor Kígyóraj vitéz az anyjának: — Halj ja-e kiéd édesanyám! Van itt a szomszédban egy özvegyaszszony, annak hét lánya, kérje meg nekem mind a hetet. Elmegy hát a királyné az özvegyasszonyhoz, elmondja mi járatban volna. Meigkérdezik a hét lányt, oszt hogy egynek sein volt ellenvetése, egybe kendőt cseréltek s jártak ők jegy be-gyűrűbe a kégyófiúval. Egyszer azt kérgyik egymástól, mit fogsz te csinálni néném, ha attéd urad, a kégyófiú megtanál haragudni. A legidősebb azt mondta, hogy bizony ő megveri, kilöki, pofonütyi. A második is azonszerint felelt. Kérdik aztán a harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat, hát mind ammódszerint azt mondja, hogy megveri, kilöki, pofonüti egybe, mihelyt megharagszik. — A letkisebb azonban azt felelte: — Én bizony meg nem ütöm, ki nem lököm, hanem megölelem, megsimogatom, aztán majd megbékél. Ügy is vót. Mikor az esküvő napja elérkezett, hazavitte Kígyóraj vitéz mind a hét testvért. A lakodalmat csak úgy megtették, mint más emberrel. Este mikor magukra maradtak, kérdi a kígyófiú a letöregebbtől: — Mit mondtál te édes szívem, mikor jegybe jártónk, hogy mit csinálsz majd velem, ha megharagszok? A lány nem akart vallani, de utoljára mégis csak előállott vele: — Mit tűröm-tagadom, azt mondtam, megverlek, kilöklek, pofonütlek. Arra a kígyó egybe kinyújtotta a fullánk ját, megölte a lányt. S hogy im a többi is szintazonszerint felelt, azokat is megölte, csak a hetegyiket nem, mert ez most is azt mondta, hogy megöleli, megsimogatja, ha haragudni fog. 14* 211