Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Kis József: Háborús bűnös vagy áldozat?
140 Kis József ként, ahol az internáltakat mezőgazdasági munkákra alkalmaznák. Erdei Ferenc belügyminiszter március 23- án engedélyezte az internálótábor felállítását, s a rabok munkájául a betakarítási munkálatok végeztetését jelölte meg.22 Ennek ellenére — valószínűleg összefüggésben a közelgő földosztással — a tábort mégsem Tiszalúcon állították fel, hanem a megyeszékhelyen. Egy hónap múlva, 1945. április 26-án, egy csütörtöki napon nyitotta meg kapuit a miskolci internálótábor a Huszár laktanyában. Parancsnoka Jekkel Géza, egy ismert baloldali személyiség, börtönviselt illegális kommunista lett, aki 1944. december elején a MÓKÁN politikai részlegét irányította. A táborba elsőként 25 személyt helyeztek el (Dancza 1977). Közülük Dancza Lajos kommunista nemzetgyűlési képviselőt a „Római II.”-vel (a vasgyári katonai elhárítással) való állítólagos kapcsolata miatt; Józsa Imre főkapust, Kiss Imre iparőrt, Hegedűs József üzemi felvigyázót, Bliszkó Bertalan újgyári iparőrt, Homovics Lajost, Budai Gyula iparőrt, Demeter Jánosné munkásnőt, Czene György vasgyári felvigyázót, Királyfai Ferenc lakatost, Kleczár József vasgyári felvigyázót, Kondás Imre iparőrt „munkásbesúgó”-ként; Balogh Lajos putnoki lakost, Pataki Ferenc vasgyári td. tisztet, Kővári István bányaraktárnokot, Z. Kiss Elemérné fűszerest, Hódos János téglamestert és Kisfalvi Jenőné alsóvadászi lakost „nyilasaként internálták, Bánky Ferenc vasúti lakatost pedig „fasisztamentés” miatt. Orloff József biztosító vállalatvezető a Magyar Megújulás Pártjának volt a tagja, s ezért került internálótáborba.23 Cédli László szerelő, Zelei János, Dobóczi János, Barna Kálmán rendőrségi tisztviselő és a putnoki gróf Szterényi internálásának indoka ismeretlen. Az internálótábor belső életét Dancza Lajos visszaemlékezéséből ismerhetjük meg: ,yA létszám szaporodott, pár hét múlva a tábor zajosabb lett. Horthy három vármegyéből összeszedett kiszolgálóit is ide összpontosították: főjegyzők, főszolgabírók, néptanítók, leventeoktatók, csendőrök, mérnökök, tanárok, gyárvezetők, különböző felekezetek papjai, kereskedők, iparosok, bányászok, földművesek, nők voltak itt. Hogy kit miért, honnan hozták be, mi volt a múltban, ne kutassuk, hiszen valamennyien megbízhatatlanok voltunk. Azonos sorban éltünk mi, az új korszakért harcolók és haladó baloldali személyek is. A létszám már olyan nagy volt, hogy az emberek idejüket ne töltsék, a város különbözőpontjaira rendelték ki őket munkára, fegyveres őrizettel. A Sajó-híd rendbehozatala tekintélyes létszámú munkaerőt igényelt. Majd a karmelita-rendház előtt levő 22 MNL BAZML XVII. 2. 2303/1945. 23 Szabad Magyarország, 1945. május 18. Szjnva-hidat kellett kijavítani. (Ezen jómagam is dolgoztam.) Később már bent maradtam a táborban, és az udvaron talált alumíniumból készítettem spicc- és sarokvédő lemezeket, melyeknek párját 1 pengőért vette át tőlem a táborparancsnok. Később a táborban a nyugatról visszatérő MA.. V. igazgatóság személyzete is idekerült, akiket arra kényszerítettek annak idején a nyilasok, hogy nyugatra távozzanak. Az erőszaknak engedtek, majd hónapok múlva, sok viszontagságok után jöttek vissza Miskolcra, az elhagyott otthonukba. A rendőrségen való jelentkezés után, a Huszár-laktanyába vezényelték őket, 21 napi egészségügyi megfigyelésre. Ennek letelte után engedték valamennyiüket szabadon. Idővel mindenki megtalálta sorstársát, akivel elszprakozptt, így a kezdeti merevség lassan felengedett. A bizalom légköre is megszilárdult és kialakult a társas együttes, kettesben vág több személy révén” (Dancza 1977). A tábor lakói többnyire politikai foglyok voltak, de 1946-ban már idekísérték a „feketézés” miatt fogva tartottakat is. A Huszár laktanyai internálótábor a miskolci lincselés idején nehéz helyzetbe került. 1946. augusztus l-jén feldühödött tömeg, több mint ezer ember indult el, hogy szétrombolja a börtönt és az internálótábort, s kiszabadítsa a fogvatartottakat. A tábor parancsnoka, Jekkel Géza százados a népítélettől való félelmében kiengedte a foglyokat, ő maga pedig elmenekült (Izsák— Kun 1994, 109). Ez az esemény is szerepet játszhatott abban, hogy a miskolci internálótábor mindössze másfél hónap múlva, 1946. szeptember 16-án megszűnt. Az esemény nem volt egyedülálló, 1946 októberére az ország különböző területén lévő táborokat megszüntették, s ettől kezdve egyetlen központi internálótábor volt a fővárosban, Buda déli részén, az egykori Károly-laktanyában (Papp 2009, 170). 1946. szeptember 11-én a belügyminisztériumból két küldött érkezett a városba, hogy részt vegyenek az internáltak és a rendőri felügyelet alá helyezettek ügyének felülvizsgálatában. Az elbírálást két bizottság végezte, amely 14-ére fejezte be munkáját. A miniszteri bizottságok határozata alapján az internáltak 79 százalékát szabadlábra helyezték, 21 százalék internálását pedig továbbra is fenntartották, őket a budapesti központi internálótáborba szállították. A miskolci, Huszár laktanyai intemálótábor így kiürült, s szeptember 16-án örökre bezárta kapuit.24 Továbbra is működött ugyanakkor a város területén egy kényszermunkatábor Lyukóbányán. A táborra vonatkozó első általunk ismert forrás 1946 februárjában kelt, azonban vélhetően már korábban megnyitotta kapuit. Lyukóban, a Mánik-féle szénbányában ugyanis fogvatartottakat is dolgoztattak. Erre vonatkozóan a 24 Magyar Távirati Iroda. 1946. szeptember 17. https://library. hungaricana.hu — letöltés ideje: 2017. február 19.
