Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Hajdú Ildikó: Miskolc kiépülése a 20. században
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LVII (2018), 69-85. MISKOLC KIÉPÜLÉSE A 20. SZÁZADBAN Hajdú Ildikó Herman Ottó Múzeum, Miskolc Absztrakt: Miskolc város arculatát napjainkban elsősorban a panelházak dominanciája határozza meg. A város központjából bármerre indulva, minden kivezető út mentén ezek az épületek kísérnek. Kisebb-nagyobb egységekből összefűzött, kertes családi házas övezetek közé ékelt lakótelepek uralják a város szerkezetét. Méreteik a város építésének, népességnövekedésének grandiózusságát, elhelyezésük - a 20. század második felének építészeti, politikai nézetei szerint - az 1945 után tíz település összevonásával megszülető új nagyváros egyes városrészeinek összekapcsolását tükrözik. Ez a koncepció Nagy-Miskolc megteremtéséről szólt. Arról a gondolatról, amelynek gyökerei száz évre nyúlnak vissza. S bár a II. világháború utáni új politikai ideológia ezt az iparosítás, Miskolcnak az ország második legnagyobb városaként való kiépítésének hívószavaként használta és töltötte meg új tartalommal, számos eleme mégis jóval korábban megjelent a város építészeinek, politikusainak gondolkodásában. A mai városképet, amelyet a gyors iparosodás és népességnövekedés hívott életre, nem lehet e fogalom megkerülése nélkül áttekinteni. A tanulmány ezt a folyamatot követi nyomon, sorra véve azokat a meghatározó terveket és irányokat, amelyek a 20. században, a rendszerváltásig terjedő időszakban a mai városképet végül kialakították. Kulcsszavak: Nagy-Miskolc, blokkos technológia, házgyár, városrendezés, iparosítás MEZŐGAZDASÁG HELYETT IPAR A 19. században megteremtődtek a város intenzív fejlődésének, fellendülésének gazdasági és társadalmi alapjai. Az Alföld és a Bükk hegységgel kezdődő Felvidék között elhelyezkedő mezővárosban a kiegyezést követően a polgári fejlődés mind határozottabb körvonalat öltött, felgyorsult a foglalkozási struktúra átalakulása, a falusi-városi népesség arányának megváltozása. A 19. század végén kezdődő állami beruházásokkal, támogatásokkal életre hívott infrastrukturális és gazdasági fejlesztések lassan elindították a korábbi mezővárosi település városiasodását. Bár a polgárosodás már a reformkorban kezdetét vette, a dinamikus növekedéshez elengedheteden volt az ipar erőteljes fejlődése, annak magas munkaerőigényével együtt, amely folyamatosan növelte a városba költözők számát. A 19. század második felétől a mezőgazdaság1 és a kereskedelem mellé felzárkózott az ipar is. Miközben ez utóbbi mind jelentősebb szerephez 1 A mezőgazdaság jelentőségét hangsúlyozza a 19. század második felében Fényes Elek munkájának harmadik kötetében (Fényes 1851, 94), illetve többször utal rá a korabeli sajtó is (Veres 2003, 1079—1081). Szintén ezt a nézetet követi Szendrei János (Szendrei 1911, IV. köt. 784—790). Ugyanakkor Veres László hangsúlyozza, hogy a század második felében valójában kisebb szerepe jutott, úgy vontak ki a földművelés alól egyre nagyobb területeket a település határán. Ezzel párhuzamosan csökkent a mezőgazdaságból élők száma és a súlypontok mindinkább a kézműipar és a gyárak felé tolódtak el (Veres 2003,1081—82). Sorra alapították a kisebb-nagyobb gyárakat, vállalkozásokat, a századfordulón már Miskolc lakosságának 30%-a számára a kézművesipar biztosította a megélhetést (Veres 2003, 1082). Még a 20. század első évtizedeiben is elsősorban a Búza tértől a Zsolcai kapu irányába haladó terület volt a város ipari és kereskedelmi központja (Dobrossy 1995, 67). Gépgyárakat, vasöntödéket, kocsi- és bútorgyárakat alapítottak itt, ahol a város egyre élénkebb gazdasági motorja működött. Szintén jelentős ipari övezet alakult ki a Győri kapuban a Szinva folyásirány felőli jobb oldalán elhelyezkedő területen, ahol téglagyár, majd textilgyár, végül a 20. század elején üveggyár épült (Dobrossy 1996a). Ezen ipari fejlődéshez elengedheteden volt a szállítás korszerűsítése, az infrastruktúra fejlesztése, vasútvonalak kiépítése is. A magfar kö^lekedésiigfről írt munkájában Széchenyi István hangsúlyozta a vasútépítésnek a vidéki területek fejlesztésében játszott szerepét volt a mezőgazdaságnak és sokkal inkább a kereskedelem töltötte be a legnagyobb foglalkoztató szerepét (Veres 2003, 1082).
