Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Kádár Tamás: Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet a XIV. század eleji Magyarországon: Petenye fia Péter pályája
Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet 105 kodó elleni ártó szándékainak fényre derülését miért a későbbi eseményhez, a temesvári merényletkísérlethez köti: elképzelhetőnek tartjuk ugyanis végezetül azt is, hogy a Péter által megbízott bérgyilkos tudomással bírt a báró pataki tervéről, illetve attól való visszakozásáról, és arról vallatása beszámolt során. A király elleni ármánykodása mellett erőszakossága, hűtlensége és megátalkodottsága más, jóval nyilvánvalóbb módon is formát öltött. Valószínűleg már 1314 derekától folyamatosan és kivételes kíméletlenséggel, mint egy későbbi királyi oklevél fogalmaz: „telhetetlen vadállatként” sanyargatta, pusztította, rabolta Zemplén és a környező megyék falvak, illetve lakóit.25 Egy valószínűleg legalább három évtizeddel később, 1346 decemberében kelt, így részleteiben talán nem a legpontosabb oklevél szerint többek között a Kaplyon nemzetség nagymihályi ágának tagjai is igen sok kárt szenvedtek hatalmaskodásai miatt; testvérével vagy fiaival (a Petenye megnevezés alatt akár ő is érthető, így nem világos, családjából konkrétan ki volt érintve a bűntettekben) korábbi ellenségeivel, Aba Omodé nádor fiaival rátört váraikra, azokat — gyaníthatóan az ungi Györkét és talán a szintén Ungban, a megye északnyugati sarkában emelt Nagymihályt (Vinna, várára: Engel 1996,372) — lerombolta, számos birtokukat tönkretette, több rokonukat, valamint szerviensüket megkínozta és megcsonkította.26 Elképzelhető továbbá, hogy ő támadta meg, vagy ostromoltatta a Zemplén északi részén fekvő Csicsva várát is, amely a király egy akkor kelt oklevele szerint 1316. november végén már kis híján egy éve dacolt az ostromlókkal (KristÓ 2003, 328).27 Feltehetően ekkortájt fordult szembe nyíltan a királlyal, majd 1316 tavaszán szövetségre lépett az 1315 elején megzabolázott és időlegesen meghódolt Borsa nembeli Kopasz volt nádorral és fivérével, Веке tárnokmesterrel, és — alkalmasint 1316. december folyamán — csatlakozott azok második lázadásához. Gyaníthatóan ugyanekkor, vagy 1317 első felében, bizonnyal a Borsa testvérek és többi összeesküvőtársa egyetértésével vagy épp megbízásából ment a Halics—Volhíniai Fejedelemségbe, hogy, mint arról már szó esett, az ott uralkodó fejedelmek egyikét Magyarországra hívja, és — miként I. Károly az eseményekről megemlékező 1321. február 10-i kiadványában olvashatjuk — „a király ellen vezesse”. A megint csak nem teljesen egyértelmű igés 25 1342. szept. 23.: АО XXVI. 502. sz. 26 АО XXX. 903. sz. 27 АО IV. 355., 358. sz. Bárány Attila szerint már 1315 végétől kezdve dúlta a király híveinek birtokait szerte Zemplénben (BArány 2011, 96). szerkezetet, valamint a másik fent hivatkozott, 1317. január 2-án kelt uralkodói privilegium\evé\ vonatkozó részének bővebb, információgazdagabb, ámde nem kevésbé talányos megfogalmazását a szakirodalom egyöntetűen — és meglátásunk szerint pontatlanul, túldimenzionálva azt — úgy interpretálta, hogy Petenye és társai, köztük a külön meg is nevezett Borsa nembeli Kopasz, az orosz uralkodót trónkövetelőként tervezték felléptetni Károly ellenében (Pór 1904, 939; Engel 1988, 114; Kristó 1988, 47; Kristó-Makk 1988, 25; Engel 1994, 545; Petrovics 2000, 426).28 A Károly király uralmát elutasító, és azzal nyíltan szembehelyezkedő főpapok, oligarchák és nagybirtokosok korábban legalább két külföldi fejedelmi személyt is meghívtak, illetve behoztak az országba Caroberto ellen (Kádár 2015, 55, 62,104—108), ez esetben azonban forrásaink valójában — legalábbis — nem támasztják alá, hogy erre készültek volna, főként, pedig hogy Péter csakugyan meghívta a magyar trónra az orosz fejedelmet. Csupán annyi bizonyos, hogy egy külső hatalom támogató segítségét, illetve annak haderejét kívánták bevonni a küzdelembe, ami, Péter minden buzgósága ellenére és talán Károly, valamint a fejedelem közötti rokonságnak és jó viszonynak is köszönhetően, nem járt sikerrel. Hogy Péter melyik halicsi fejedelmet kereste fel, és — mindazonáltal mégse zárjuk ki kategorikusan az elvi lehetőséget — hívta meg talán a magyar trónra, nem ismert, két Rurik-házbeli személy is szóba jöhet. A kutatás eddig egyáltalán nem igazolt módon Andrást, avagy oroszul Andrejt, I. György— Jurij Lvovics — halicsi fejedelem fiát azonosította a forrásainkban névvel nem említett orosz uralkodóval, de annak fivére, Leó/ Lev szintúgy lehetett az (Engel 1988, 114).29 Az ősi Rurik-dinasztia — Roman Msztyiszlavics volhíniai és halicsi fejedelemtől származó — halics—volhíniai ága egyébként a XIII. században meglehetősen szoros kapcsolatban állt Magyarországgal és az Árpádokkal; maga a két szóban forgó testvérfejedelem pedig, annak egyik leánya, Konstancia hercegnő révén, IV. Béla király nőági dédunokája volt. Amennyiben Péter és lázadótársai mégis felkínálták a koronát Andrej vagy Lev fejedelemnek, úgy a dinasztikus összeköttetés, illetve hogy a korabeli 28 KRE 25. Kristó később egyenesen úgy gondolta, Péter meg akarta koronáztatni az orosz fejedelmet (Kristó 2003, 329), erre azonban végképp semmi sem utal forrásainkban. Bárány Attila megállapításával azonban alighanem egyetérthetünk, miszerint Péternek nem volt olyan súlya, hogy a jelölt személyéről egymaga döntsön, így inkább az összeesküvők megbízottjaként, mintsem a saját szakállára tárgyalhatott Halics—Volhíniában (BárAny 2011, 97). 29 KRE 25.
