Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Kádár Tamás: Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet a XIV. század eleji Magyarországon: Petenye fia Péter pályája
106 Kádár Tamás magyar közhiedelem tévesen Szent Istvánt tartotta valamennyi 1046 utáni Árpád-házi uralkodó egyenes ági ősének, egyéb szempontok mellett nyilván tekintélyes súllyal eshetett latba jelöltjük kiválasztásakor. Ha a Károly elleni harcba bevonni kívánt és/vagy a Magyar Királyság élére behívott orosz fejedelem kiléte nem is ismert, és valószínűleg ki sem deríthető, azt mindenesetre szinte teljesen biztosra vehetjük, hogy a kérdéses személyt elsősorban Konstancia, illetve férje, I. Lev Danyiilovics utódai körében kell keresnünk, a század elején Halicsban, esetleg az azzal észak felől szomszédos Volhíniában uralkodott dinasztiatagok között (Stöckl 1981, 526—530). A király említett, 1321. február 10-én kelt oklevelében azt is elárulja Péter pártütő akciójával, illetőleg a kérdéses kilétű fejedelemmel kapcsolatban, hogy a magyar uralkodó „királyi diadémájával” — nyilván nem a Szent Koronával, hanem egy másik, talán egyúttal annak is adományozott koronával — ékítette, ruházta fel az orosz fejedelmet, akit nem mellesleg, úgy tűnik, emiatt vazallusának tekintett. Péter oroszföldi ténykedése tehát - amiben talán vélelmezett keleti szláv származásából következtethető élénk helyi kapcsolatai is szerepet játszhattak - eredménytelenül zárult, a fejedelmet a jelek szerint nem sikerült rávenni a beláthatatlan végkimenetelű magyarországi kalandra. 1317 elejére saját hibás, sőt végzetes döntései nyomán Péter, illetve csak épphogy körvonalozódó nagyúri tartományának sorsa megpecsételődött, a király úgy döntött, haladéktalanul leszámol vele. Alighanem egyidejűleg két sereget is küldött ellene: egyik legelszántabb hadvezére, Druget Fülöp szepesi és Baksa nembeli László zempléni ispán ispán talán március—április folyamán abaúji várait, míg Ákos nemzetségbeli Mikes sárosi ispán néhány héttel később Zemplén vármegyei erősségeit ostromolta meg, majd foglalta el egymás után (Engel 1988,116; Bárány 2011, 96).3(l Mikesnek, mint az az 1317. január 2-i oklevélből kitűnik, bőven akadt törlesztenivalója vele szemben, így a legcsekélyebb jóindulatra sem számíthatott részéről. A sárosi ispán — a tőle megszokott és nyilván el is várt — kőkemény szilárdsággal és engesztelhetetlenséggel fogott hozzá a zempléni tartományuraság elleni hadjárathoz, ami a jelek szerint annak teljes megsemmisítéséig, töretlenül kitartott. Az ostromok során Mikes sok rokonát és szerviensét elveszítette, miközben maga is súlyosan megsebesült. Druget Fülöp abaúji hadakozása, Gönc és Regéc megvívása vélelmezhetően szintén számottevő áldozatot követelt (Hardi 2012, 113—115).31 Az 30 АО VI. 711. sz.; АО XII. 252. sz.; АО XXVI. 502. sz. 31 АО VI. 711. sz. alapján, hogy a harcok, illetve Péter leverése viszonylag hosszabb időt vett igénybe, valamint mert egyidejűleg a Tiszántúl északi részén, a Borsák ellen is igen komoly, nagyszabású műveletek folytak, sőt, a főhadszíntér Bihar és Kraszna megyék területe volt, feltételezhető, hogy Fülöp és Mikes a maguk hadjáratait egy-egy kisebb létszámú sereggel kezdték meg, és vitték végig, amelyek zöme alkalmasint a Péternek korábbi kegyetlen dúlásaiért úgyszintén megfizetni akaró helyi nemességből verbuválódott. Május elejére valószínűleg Regéc, Barkó, Borostyán, Bodrogszeg, valamint Zemplénvár is elesett, vagy megadta magát, utolsóként alkalmasint Jeszenőt Fülöp vette be, így tartománya alig másfél-két hónap alatt összeomlott (Engel 1988, 116; Kristó 2003, 329-330. A várakra és Göncre: Fügedi 1977,104, 111-113,138,145-146,181; Engel 1996, 275,383, 385, 320, 333, 399). Az a tény, hogy ennyi idő elegendőnek bizonyult uralma — végérvényes — szétzúzására, hogy valamennyi oligarchikus magánhatalmi alakulat közül az ő tartományuraság-kezdeményének felszámolása folyt le a leggyorsabban, jól megvilágítja annak gyengeségét és fejletlenségét. Arra nézvést sajnos nincs információnk, hogy Péter pontosan hol tartózkodott, illetve mit csinált a számára vészterhes hetekben; amennyiben, mint egyébként hasonló helyzetekben a lázadó főurak és oligarchák leginkább, mondhatni gyakorlatszerűen tették: egyik várában húzta meg magát, és megpróbált kitartani, végül — még idejekorán — valahogy sikerült kicsúsznia a királyhű erők kezéből és biztonságosabb helyre szöknie. Fiának, akit forrásaink nem neveznek meg, már nem kedvezett a szerencse, Mikes minden bizonnyal valamelyik zempléni erősségük bevételekor elfogta.32 Minthogy ugyané késő téli—kora tavaszi időszakban zajlott a király második nagy hadjárata a Borsa testvérek ellen, és azok február közepe táján Debrecen közelében súlyos vereséget szenvedtek, majd pedig ők is sorra veszítették el észak-tiszántúli váraikat, Péter valószínűleg nem náluk, hanem az ugyancsak igen komoly területi hatalommal rendelkező szövetségesüknél, Erdély északi részének újsütetű, önjelölt uránál, Ákos nembeli Majos fia Majosnál keresett és talált menedéket (Engel, 1988, 116; Kristó 1988, 47-48; Kristó 2003, 331; Majos személyére: Zsoldos 2017/b).33 Erdélybe tartván feltehetően ekkor is útba ejtette Szatmár megyét, ahol — elsősorban ottani birtokai, illetve Gut-Keled nemzetségbeli aranyosi Lotárd fiai és más lázongó, Kopasszal egy követ fújó nemesek révén — szerteágazó kapcsolatai voltak. 1318. 32 АО XXVI. 502. sz. 33 АО VI. 370. sz.
