Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
178 Csengeri Piroska Negyedik ásatási szelvényünkkel az V. sziklacsoportba ékelődő, barlangszerű üreg előterét tártuk fel. Itt munkánk megkezdése előtt is jól látható volt a Korek— Saád féle ásatás kutatóárkának helye, ezt hitelesítendő nyitottuk meg a IV. szelvényünket. Bebizonyosodott, hogy az 1961-es ásatás során az üreg belsejét ásták ki mélyebbre, az előtérnek — ahol mi is kutattunk — azonban csupán a felső rétegeit vágták át. A felső, kevert rétegben a középkori cserepek mellől egy újkori cseréppipa is felszínre került. Ez alatt azonban már kőzetmálladé- kos, kőzettörmelékes feltöltési réteg kezdődött, mely a sziklaaljzatig lefutott. Ebből a rétegből egy 14. századi és egy kora újkori, belül zöld mázas kerámia utal arra, hogy a törmelékréteg képződése ebben a korszakokban vált intenzívvé. A leletek értelmezése. A feltárások során zárt régészeti objektumot, avagy antropogén réteget nem találtunk, csupán az erózió által a völgytalp irányába mozgatott törmelékben haladó másodlagos helyzetű leletanyagot. Ezen leletek száma is elenyésző volt, belőlük legfeljebb előzetes következtetések vonhatóak le. A leletek zöme a középkor három évszázadára, a 13—15. századok közti időszakra keltezhető, azon belül is elsősorban a 14. század emelkedik ki. Emellett némi tárgyi emlék alátámasztja a Kaptárkövek kora újkori, 16—17. századi, kisebb intenzitású használatát is. Ez utóbbi korszakhoz kötjük a feltárások „vezérleletét”, a kőfejtő vaséket is, mely annak a jele, hogy a Kaptárkövek alakítása egészen későn, a török korban, sőt azt követően is élő szokás volt. Az előkerült kerámiatárgyak mindegyike egyszerű, mindennapi használatú fazékból származó apró töredék. A díszedények hiánya bizonyíthatja, hogy a sziklákon csupán hétköznapi jellegű gazdasági tevékenységeket folytatott a középkori ember — azaz nem tartható pogány áldozóhelynek. A középkori és kora újkori leletek mellett kis meny- nyiségben előbukkanó késő bronzkori/kora vaskori kerámiaanyag arra utal, hogy az őskor eme szakaszában is felkeltette az emberek figyelmét a nyolc sziklacsoport. Az őskori leletek kisebb aránya alapján azonban feltételezhető, hogy a középkori/kora újkori jelenlét lényegesen intenzívebb volt. A fülkék kialakításának idejére vonatkozóan jelenleg csupán az előkerült leletek adhatnak támpontot. A 117 szomolyai fülke kifaragása és használata hosszú idejű, de nem feltétlenül folyamatos lehetett. A feltárt leletek számarányát tekintve a középkor a legintenzívebb, így leginkább Saád Andor és Korek József középkori erdei méhészet teóriáját támaszthatja alá. A Bartalos-féle szkí- ta/kelta/hun temetkezési hely, illetve pogány bálványtartó elméletére utaló leletek nem kerültek elő, így a rituális eredetet elvethetjük. A méhészeti hasznosítás ellenérve lehet, hogy a ma kaptárköveknek nevezett riolittufa sziklatornyokat egyedül Szomolyán nevezik kaptárnak, míg máshol kúpnak, ördögtoronynak, ablakos-, vagy éppen köpüskőnek. A kaptárkő és a köpüskő névalak mégis beszédes, mindkettő a méhek tartásával kapcsolatos elnevezés. Baráz Csaba a már idézett munkájában a kőfülkék kopottsági fokából kiindulva kronológiai különbségeket vélt felfedezni. Az időbeli eltérésekkel egyetértünk, ám véleményünk szerint a kopottabb fülkék középkori, míg az éles kontúrúak kora újkori eredetűek lehetnek. A Kaptárkövek tövében talált őskori tárgyak alátámasztják a sziklacsoport korai használatát is. A késő bronzkori/kora vaskori kerámiatöredékek nem jelentenek meglepetést, hiszen számos, ugyanezen korra keltezhető magaslati erődített telep jelzi a szűkebb környék lakottságát (Felsőtárkány-Vár-hegy, Cserépfalu- Mész-tető, Sály-Latorvár), és ebbe a sorba helyezhetjük a magaslati telepként értelmezett szomolyai Kutyahegyet is. A Bükkalja kaptárkövei „vonzották” az őskori közösségeket, hiszen a korábbi terepbejárások alkalmával ugyanezen korszakok kerámiái kerültek elő a cserépváraljai Mangó-tető mellett a Pulykón, a Furgál-völgyben, illetve az Ordögtorony tövében is.5 Az, hogy e közösségek áldozóhelyként tekintettek-e a látványos kúpokra, avagy egyszerűen könnyen hozzáférhető kőbányaként értékelték a sziklakibúvásokat, nem eldönthető. Talán inkább az utóbbi mellett szól a szomolyai kerámialeletek egyszerűsége, statisztikája és a fémkeresős vizsgálat negatív eredménye is. Kutatásunk rövid összegzéseként az alábbi következtetést vonhatjuk le: a kaptárkövek két eltérő idősíkja — késő bronzkor/kora vaskor, illetve a középkor/kora újkor — párhuzamba állítható a Bükkalja lakottságával. Azokban a régészeti/történeti korszakokban, amikor a hegylábi régió lakott volt, az ember rendszeresen hasznosította a könnyen megmunkálható sziklatornyokat is. Munkatársak: Hajdú István, Honti Szabolcs, Nagy Zoltán, Nagy S. József, Óvári Gábor, Simon József Szörényi Gábor András * 10 5 Herman Ottó Múzeum Régészeti Gyűjtemény, ltsz.: 63.50.110. (Cserépfalu-Ördögtorony alatt); 92.87.1-4. (Cserépváralja- Furgál-völgy); 92.88.1-4. (Cserépváralja-Pulykó-tető).
