Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
430 Surányi Béla mivel növelte a kockázati költséget, amely az 1930-as években a nyugat-európai országokhoz viszonyítva kétszeres értéket mutatott. A befektetések után számolva, a kockázati költség 100 pengő után a fejlett mezőgazdasággal bíró országokban 0,92 pengő volt, Magyarországon viszont 1,90 pengőre rúgott. A többtermelés volt az államnak a mezőgazdasággal szemben támasztott egyik legfontosabb alapkövetelménye a két világháború közötti Magyarországon. A földreform elodázása ellenére a paraszti gazdálkodás színvonalának javítására törekedett. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE), bár a nagybirtok érdekvédelmi és szakmai társulása volt, a területi mezőgazdasági kamarák mellett, tevékenyen kivette részét a hazai agrárium évtizedek óta elhanyagolt területének a felzárkóztatásából, mivel „... a földművelő népünknek kevés a gazdasági kultúrája, s ezért a növénytermesztésben még igen sokan alapvető hibákat követnek el” (FABRICIUS 1938,15). A kisüzemek vetésszerkezetében a gabonafélék túlsúlya érvényesült, ami a kukoricatermesztésre is vonatkozott (FABRICIUS 1938,16—18). Ugyanakkor az ipari növények művelése messze elmaradt a nagybirtokétól, nem beszélve a takarmánynövényekről, különösen az Alföldön. Az országban talajzsaroló földművelés dívott, jóllehet a kisüzemek kezében volt az állatállomány nagyobbik része. A szántóföldi melléktermékek az istállótrágyával együtt — főleg az Alföldön — tüzelőként hasznosultak. Ugyanakkor a műtrágya-felhasználás minimális volt. A talajművelés terén is nagy hátrányban voltak a kisgazdaságok. A tarlóhántás, őszi mélyszántás a paraszti gazdaságok zömében elmaradt. Noha az FM vetőmagakciói sikeresnek bizonyultak, sok kisgazda elmulasztotta a vetőmagcserét. A növényápolás — a kapások művelése — sok kívánnivalót hagyott maga után. Lassan terjedt a lókapák (ekekapa) használata. ADORJÁN János a hazai kisbirtok korszerűtlen műveléséből adódó veszteséget évi 200 millió pengőre becsülte, ugyanakkor az évi közteher nagysága elérte a 100 millió pengőt. A kisgazdaságok mennyiségi lemaradásához a rossz minőség is társult. A parasztgazdaságok elmaradottságát — REICHENBACH Béla — az ún. népies (paraszti) gazdasági kultúra alacsony színvonalára, valamint a kisüzemek kedvezőtlen beszerzési és értékesítési helyzetére vezette vissza a nagybirtokkal szemben (FABRICIUS 1938, 21).17 * 17 Kerpely Kálmán — a 20. század elején a debreceni agrár-felsőoktatás meghatározó egyénisége — a kisgazdaságok elmaradottságát elsősorban a helytelen talajművelésre, a trágyázás hiányára vezette vissza. De szakszerűtlen volt a trágyakezelés is. A szakismeret terjesztésére számos javaslatot tett. Szerepet szánt az ún. mintagazdaságoknak. A javaslatok többsége nem jutott érvényre (FABRICIUS 1938, 25-31). Ormándy János a Az alapvető földreform nem született meg, hiányzott a politikai akarat. Teleki Mihály™ FM miniszter „küszöbön álló reformkorszakot” említett az utolsó békeév OMGE közgyűlésén, amelynek keretében kisbérleti törvényt kívánt átnyújtani a parasztságnak az általános földosztás helyett, és ez csak a legvégső esetben nyúlt volna az „ősi családi birtokhoz”. A hatalmi elit a középbirtokok fennmaradását tekintette politikai és gazdasági célnak, a nagybirtokok mellett. Ez utóbbi felparcellázásától eltekintett, s helyette a haszonbérletet és a részes művelést kínálta az FM felügyelete alatt. A termeléspolitika terén — a birtokmegoszlás konzerválása mellett — a szántóföldi növénytermesztés fejlesztése jelentős hangsúlyt kapott az 1942. évi XVI. tc.-ben (IHRIG-PATAKY-ZALÁNYI 1944, 87-109). Míg az 1894. évi XII. te. a földbirtokkal való szabad rendelkezést helyezte előtérbe, addig az 1942. évi törvényben az ország mezőgazdasági termelési rendjébe paraszti gazdálkodás üzemi vonatkozásait vette számba, kiemelve a tagosítások végrehajtását, amely a jobbágyfelszabadítástól kezdődően befejezetlen maradt. A termeléspolitikát illetően sürgette a vetésszerkezet idomítását a természeti és közgazdasági feltételekhez, kerülve az egyoldalú gabonatermesztést, és az állattartásra helyezve a hangsúlyt. Ormándy tisztában volt vele, hogy a búza-kukorica páros uralmát nehéz lesz megtörni, de hangsúlyozta a pillangósok művelésének felkarolását a paraszti gazdaságokban. Noha az FM vetőmagakciói hozzájárultak a szántóföldi termesztés minőségi javulásához, a jövőben erősíteni kívánta a társulási, a szövetkezési és az egyesülési művelés formáinak meghonosítását. Országos viszonylatban rendezetlen volt a vámok, helypénzek kérdése, s ezt állami feladatnak tartotta. Nem tekintette szerencsésnek azt, hogy az állam kényszerintézkedésekkel ösztönözze a kisgazdaságokat szántóföldi termelésük fokozására (FABRICIUS 1938, 105—113). Fabricius Endre a parasztságot nagyobb arányú takarmánytermesztésre szerette volna rávenni, hiszen az 1930-as évek közepén a kisgazdaságok szántóterületének 10,6%-án, a nagybirtok esetén 20,8%-án folyt művelésük. Nehezményezte, hogy a kormány már a múltban is nagyobb figyelmet fordított az állattenyésztésre, és jóval kisebb gonddal viseltetett a növénytermesztés iránt. Az elfogadott határozati javaslatok közül említést érdemel jó néhány, bár nagy része megrekedt a kezdeményezés szintjén. Egyik-másik az 1942. évi törvényben felbukkant, de azokat is elsodorták a háborús évek. Példaként: a népies gazdálkodás fejlesztése elsőrangú feladat, a szakismeret emelése, a tagosítások ütemének felgyorsítása, új állattenyésztési törvény, a vetőmagakciók kiterjesztése, adókedvezmények a takarmánytermesztésre, műtrágya beszerzés állami támogatása, gépbeszerzés segítése, szövetkezeti törvény megalkotása, hitel- szerzés könnyítése, paraszti közterhek mérséklése, a gazdasági felügyelői létszám emelése, stb. (FABRICIUS 1938,169-179). A fentiekhez hasonló képet festett a magyar mezőgazdaság helyzetéről Somssich László OMGE elnök az 1934. évi taggyűlésen, amikor fölvázolta a hazai mezőgazdaság előtt álló agrárpolitikai feladatokat (SOMSSICH 1934, 920-921). 18 Köztelek. Budapest, 1938, 999—1000.
