Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896—1989) 431 való beilleszkedés kötelezettsége vette át a szerepet. Az 1894. évi törvény a birtokhasználat rendjét, az 1942. évi a termelés, & gazdálkodás rendjét szabályozta, mely utóbbi nemcsak a gazdasági erőforrások védelmét, hanem a közérdekű és okszerű termelést is magába foglalta. A második világháború évei alatt teljesedett ki a kényszertermelés (tájtermesztés), valamint a termelési kényszer rendszere. A szántóföldi növénytermesztés terén — 1894—1939 között — a szakigazgatásnak kizárólag igazgatási szerep jutott. A háborús években változott meg az addigi gyakorlat, a hadigazdálkodás vette kezdetét. A feudalizmus közjogi felszámolásával nem szűnt meg a nyomásos gazdálkodás, amire utal a 259.380/1942. FM. sz. rendelet, megkönnyítve az érvényben lévő 1894. évi törvény előírásait. (Közel egy évszázaddal a jobbágyfelszabadítás után!) A termelési kényszer bevezetése azt jelentette, hogy a birtokos számára kötelezővé tették az akkoriban dívó általános termelési rendbe történő beilleszkedést (pl. olajos növények művelése). FM rendeletek szankcionálták azokat, akik nem tettek eleget a törvény előírásainak. A kényszertermelés valójában a tájtermesztés fogalmát takarta, miszerint az FM miniszter „egyes növénynemekre, valamint növényfajtákra megállapíthatja a legjobban megfelelő, természetes termelési vidékeket”. Sőt lehetőség nyílt bármely szántóföldi növény kötelező termesztésére is. A földművelésügyi tárca az okszerű gazdálkodás érdekében — talajművelés, vízlevezetés, -hasznosítás, trágyakezelés — elrendelhette az említett munkálatok végrehajtását is, sőt az üzemtervek elkészítését. Az ipari növények művelésének szabályozására már 1942-ben sor került. A termelők kedvezményt kaptak, noha ez a szerződéses termesztésre vonatkozott. Kormányrendelet szabályozta a cukorrépa művelését, és kötelezővé tették a dohány termesztését. Természetesen mindkét gazdasági növény termesztése, ennek kötelezővé tétele, csak bizonyos feltételek esetén vált hatályossá. Az ún. kontingentált (bizonyos termésmennyiségig engedélyezett) termesztés vonatkozott a paprikára, Szeged és Kalocsa környékére szorítkozva, amely később Érsekújvárral bővült. A szerződéses termelést a biztonságosabb alapanyag-ellátás és a „feketekereskedelem” visszaszorítása érdekében vezették be a háborús időszak alatt. Az 1942. évi mezőgazdaság-fejlesztési törvény talán legfontosabb rendelkezése volt a tájtermesztés törvényes alapjának a lerakása. „A tájtermesztés lényege, hogy minden faj és fajta bizonyos ökológiai feltételekkel rendelkező földrajzi egységben, termesztési tájban termeszthető a legsikeresebben. Ez a géncentrummal nem mindig, ökológiai adottságainak hasonlatosságával viszont szoros kapcsolatban áll. Az árutermelés csak részben függ össze ökológiai tényezőkkel, legalább ilyen fajtaorientáló szerepe lehet a gazdasági tényezőknek is (piac, népességszám, szállítási lehetőség, stb.). A termesztési körzet tehát gazdasági fogalom” (SURÁNYI 1985,199). A hagyományos földművelés táji tagoltságának gyökerei visszanyúlnak a 18. századba. A 19. században végrehajtott környezet-átalakítás lényegében csak mennyiségileg módosította, lévén szó elsősorban az Alföldről. Jelentősen megváltozott a helyzet azonban 1920 után, amikor a mezőgazdasági területek egy jó része elveszett. Egyszerre vetődött föl a termőtér pótlásának és a mennyiségi termesztésnek a kérdése, vagyis miként kellene átszervezni a hazai mezőgazdasági termelést a természeti adottságok alapján. Az 1929—1933-as gazdasági világválság kiváltképp ösztönözte a hazai agrárium szakembereit arra, hogy a természeti adottságok alapján termesztési programot készítsenek a gazdatársadalom számára. BEKÉ László írja: „A mai nehéz értékesítési versenyben csak úgy lehet a mezőgazdasági terményeink elhelyezését biztosítani, ha a legkitűnőbb minőséget a legolcsóbb áron tudjuk piacra hozni” (BEKE 1933, 1). 1937-ben összeállításának második kiadása látott napvilágot (BEKE 1937), amelyet újabb kiadás követett, már címében is jelezve, hogy állami irányításról van szó (BEKE 1941). 1942-ben elkészült a Magyar Közigazgatástudományi Intézet és az Országos Mező- gazdasági Üzemi és Termelési Költségvizsgáló Intézet közreműködésével, járások szintjére lebontva, a hazai termesztő-tájakat bemutató kiadvány (MAGYARY- REICHENBACH 1942),19 az időközben idecsatolt területekkel együtt. A gazdálkodás fejlesztését szolgáló kedvezményeket foglaltak törvénybe: földadómentesség (vagy kedvezmény), adó- és illeték mérséklése, egyenes támogatás (bizonyos növények művelésére). A hazai zsidó származású gazdálkodókat az 1939. évi IV. te. értelmében kizárták a fentiekből. Különleges támogatást kapott a szikjavítás, sáncolás, alagcsövezés, stb. Előnyt élveztek még azok a munkálatok, amelyek a termőtalaj táperejének fenntartását, a helyes talajművelést szolgálták, valamint a rét- és legelőgazdálkodás fejlesztését, továbbá a szövetkezetek és társulások szerveződését, minőségi vetőmagvak beszerzését szolgálták. A. szántóföldi növénytermesztésben állami támogatást kapott-. — Talajtani kísérletezés, térképezés — A szántások számának csökkentését célzó termelési kísérletek — Talajművelő eszközök beszerzése 19 Az 1945 utáni időszak állapotáról lásd BERNÁT—ENYEDI 1961.
