Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Művészettörténet - Hajdú Ildikó: Vákár Tibor Miskolcon
Vákár Tibor Miskolcon 525 tartva a szocialista társadalom legnagyobb értékéről, az emberről való gondoskodást” (PERÉNYI 1952. 6). A városrendezési terv célja volt, hogy a település szocialista fejlődését előmozdítsa és a népgazdasági beruházások tervszerűen legyenek elhelyezve. A tervidőszak első ötéves periódusában erre a Városépítési Tervező Iroda kapott meghatalmazást, ahova épp ekkor került oda Vákár Tibor építészmérnök, aki ekkor már a negyvenes évei elején járó, elismert szakembernek számított. VÁKÁR TIBOR PÁLYÁJÁNAK KEZDETEI Vákár Tibor 1908-ban született Gyergyószentmiklóson. Itt végezte elemi iskolai tanulmányait, majd a középiskolai éveket Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Balatonbogláron és Gyergyószentmiklóson folytatta. A trianoni békeszerződés után kiutasították a családot Erdélyből és Budapesten telepedtek le. A középiskolai érettségi vizsgát már itt tette le 1926-ban. Már a középiskolai évek alatt megmutatkozott tehetsége a rajzolásban és festészetben, amely előre vetítette művészi pályafutását. A korszak gazdasági helyzete és a család szellemisége mégis olyan szakma felé terelte, amely képes biztosítani megélhetését. így kezdte el még 1926-ban a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki és építészmérnöki karán építészeti tanulmányait. Olyan évfolyamtársakkal végzett együtt, mint Gerő László, Lechner Jenő, Pogány Frigyes, akik később a műemlékvédelem meghatározó alakjaivá váltak. Az egyetemi évek alatt Vákár Tibor is mélyen magába szívta a műemlékvédelem alapelveit, fontosságát, és a későbbi években a munkásságában meghatározó szerep jutott ezen irányultságának. Építész diplomáját 1937-ben szerezte meg, majd Budapesten helyezkedett el. Európa több országában is megfordult szakmai tanulmányutak során, tovább bővítve szakmai képzettségét, így többek között Münchenben lakó- és vasúti épületeket tervezett (BME 1987). 1939-től városrendezéssel, majd 1940 és 1945 között számos erdélyi város műemlékeinek, történeti városmagjainak helyreállítási szakkérdéseivel foglalkozott. A világháború után a hadifogságból hazatérve aktívan bekapcsolódott Budapest helyreállításába, valamint a Műegyetem Városépítéstani és Épülettervezéstani Tanszékének felállításába, ahova Weichinger Károly műegyetemi tanár hívta meg (MAKOVECZ 2008, 15). Ez alatt az idő alatt készült el a Városépítéstan című egyetemi tankönyv is, amelynek társszerzője volt. A II. világháborút követő időszakban azonban nem volt könnyű építésznek lenni. A politikai átalakulás magával ragadta az építész társadalmat is. Azért, hogy az állam irányítása alá tudja vonni az építészeket, nemcsak az egyéni vállalkozásokat számolta fel, állami nagyvállalatokba integrálva a korábban önállóan dolgozó tervezőket, hanem politikai, ideológiai téren is teljes azonosulást várt el tőlük. Ennek egyik legkorábbi megnyilvánulásaként 1945 és 1948 között meg kellett szerezniük az Ideiglenes Nemzeti Kormány által felállított Igazoló Bizottságoktól az igazolt státuszt, vagyis annak megállapítását, miszerint nem voltak korábban valamely nyilas vagy fasiszta szervezet tagjai. Ez azonban csak az első lépés volt, amelyet az építészeti ideológia radikális szemléletváltozása is követett: a stílusra irányuló viták nyomán jelölték ki végül azt a politikailag is elfogadott új irányt, amelynek szellemében az építészek alkothattak. A szervezeti átrendeződés1 ezek mellett számos területen megnyilvánult. Feloszlatták a korábbi civil szervezeteket és felállították azokat az országos, illetve regionális vagy helyi intézményeket, amelyek döntéshozóként irányították a tervezők, mérnökök tevékenységét. A folyamat több éven keresztül tartott, s a terror se kímélte azokat, hogy végül minden téren a politikailag elfogadható irányelvek legyenek az egyeduralkodók. Az időszak nem kedvezett az egyéni döntéseknek. Csak a politikai vezetők meggyőzésével lehetett célt érni, értéket menteni. Hiszen a világháború utáni időszak az újjáépítésről, majd egyre inkább nagyszabású beruházásokkal új, grandiózus építésről szólt, ahol a régi gyakran csatát vesztett. A történeti emlékek, ha a fejlődés útjában álltak, nem mindig kerülhették el sorsukat. Mégis voltak olyan építészek, akik a fejlődést nem a teljes változásban látták. Az építészeket, építészetet érintő változások Vákár Tibort sem kerülték el. A politikai változás következtében — amely a Műegyetem szinte teljes korábbi egyetemi tanári karát lecserélte — illetve a műemlékvédelem iránti, gyakran az aktuális politikai ideológiával is szembe menő elkötelezettsége miatt 1950-ben meg kellett válnia egyetemi oktatói állásától. Építészeti, mérnöki tudására, városrendezői tapasztalatára azonban szükség volt. Ekkor helyezkedett el a Városépítési Tervező Irodánál, amely aktív szervezője volt az újjáépítéseknek. Az Országos Tervhivatal rendelete alapján az Építésügyi Miniszter Nagy-Miskolc város beruházásainak generáltervezőjeként a Városépítési Tervező Irodát bízta 1 1950-ben megalakult a Városépítési Tervező Iroda (1967-től Városépítési Tudományos és Tervező Iroda), 1951-ben pedig a Magyar Építőművészek Szövetsége. Az országos irányítás megszervezésével párhuzamosan létrejöttek a regionális szervezetek is, így a Miskolci Tervező Vállalat (Észak-Terv), amely szintén 1950-ben kezdte meg működését, mint az öt magyarországi regionális tervező vállalat egyike.
