Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Mikita Gábor: Átdíszletezések. A magyar színházak államosítása
Atdíszletezések 473 kultúrpolitikai diktátumok markánsan jelezték a régi rendszer visszaállításának lehetetlenségét. Kodály Zoltán a Magyar Művészeti Tanács elnökeként 1946-ban hívta fel a kulturális miniszter figyelmét a színházak terheire, s javasolta az évi adó- és közterhek felfüggesztését (DANCS 1990, 1). Ezzel egyidőben 1946. június 27-én a budapesti magánszínházak igazgatói4 már együttesen fordultak a Gazdasági Főtanácshoz kölcsönért (DANCS 1990, 11). Nagy Ferenc, a Gazdasági Főtanács elnöke átiratban engedélyezte a kért kölcsön folyósítását. Az anyagi nehézségek mellett egyre nagyobb tehertételt jelentett, hogy a színházak műsorpolitikájának alakítására is kettős súly nehezedett: a bevétel növelése a közönségigények kielégítését követelte, míg az állami nívószubvenció, az igazgatói engedélyek megszerzéséhez a hivatalos kultúrpolitika ideologikus elvárásainak kellett eleget tenni, amely egyre határozottabban szólt bele a repertoár alakításának kérdésébe. A népi demokratikus átalakulásért folytatott küzdelmen belül célul tűzték ki a kultúra demokratizálását, a korábbi „kiváltságos osztályok” „kulturális monopóliumának” felszámolását, s „a haladó kultúra kincseinek” elérhetővé tételét a tömegek számára. 1947 őszétől a Magyar Kommunista Pártot nemcsak a szovjet hadsereg jelenléte erősítette, de az ún. kékcédulás országgyűlési választások eredménye is.5 Szovjet mintára egyre radikálisabb kultúrpolitikába kezdett a párt, kezdetét vette a szovjet mintájú szocialista kultúrpolitika bürokratikus átültetése. A VIDÉKI SZÍNÉSZET KÖRÜLMÉNYEI 1946 őszétől a jelentések a vidéki színészet válságának állandósulását tükrözik. Súlyos terhet jelentett, hogy miközben a látogatottság messze elmaradt a vártnál, addig a kalkulációt a magasfokú látogatottságra kellett felépíteni. A bérbe vett épületek és felszerelések bérleti díja is magas volt a bevételekhez képest. Az alacsony látogatottság miatt a bevételből a színigazgatók a személyi és dologi kiadásokat nem tudták fedezni. A Vidéki Színigazgatók Egyesülete 1946-ban a Vallás-és Közok4 Both Béla/Magyar Színház, Hont Ferenc/Madách Színház, Jób Dániel/Vígszínház, Várkonyi Zoltán/Művész Színház 5 A választásokat követően az ellenzéki Magyar Függetlenségi Párt mandátumait csalásra történő hamis hivatkozással megsemmisítették. A Baloldali Blokk (a Magyar Kommunista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt) a parlamenti többség megszerzése érdekében a Független Kisgazdapárttal közösen állította ki a Dinnyés Lajos vezetésével megalakított kormánykoalíciót, de ezt követően tovább folytatódott a Kisgazdapárt ellehetetlenítése, majd megsemmisítése, a Kommunista Párt utat kapott a teljes hatalomátvételhez. tatásügyi Minisztériumhoz fordult a magas közterhek és illetékek mérsékléséért. 1948 májusában a Vidéki Színigazgatók Egyesülete a miniszterelnökséghez nyújtott be kérelmet a különböző adók és illetménytartozások elengedését illetve mérséklését kérve. A Minisztertanácstól a Vallás- és Közoktasásügyi Minisztériumhoz került véleményezésre a beadvány, amellyel azonban nem foglalkoztak, „mert a vidéki színházak átszervezése folyamatban van” (DANCS 1990, 191). A repertoár a háború előttinél is egysíkúbb volt, a könnyed szórakoztató zenés játékok illetve vígjátékok adták a műsor 75-80%-át. A miskolci színház direktorát, Földessy Gézát a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti főosztálya azért figyelmeztette, mert műsorpolitikája kívánnivalót hagyott maga után: az 1946/47-es évadban októberben negyvennégy előadás közül ugyanis csak tizennégy volt prózai előadás, és havi műsorának közel felét „kétes értékű” operettek alkották. Hiányolták az üzemi előadások elmaradását is. A miskolci igazgató műsorpolitikájával az említett színházi évad végén a város polgármestere sem volt maradéktalanul elégedett. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számára készített jelentésében ugyancsak kiemelte az első félévben a „könnyű fajsúlyú” darabok aránytalanul magas számát, amelyek száma csökkent ugyan a második félévben több klasszikus dráma és opera illetve hangverseny beiktatásával, de alapvetően a fővárosi színházak régi repertoárját követő volt a műsor (3. kép-, DANCS 1990, 275). Ugyanakkor azt látjuk, hogy hiába támogatta például Miskolc városa a Fővárosi Operettszínházba is betársuló Földessy Géza társulatát a legmesszebbmenőkig, az államsegély itt is elkerülhetetlenné vált. Eredetileg 1945 nyarán olyan kétéves szerződést kötött a város és az igazgató, amely szerint a város anyagi támogatást nem ad a színigazgatónak, s a vigalmi adó kötelezettsége alól sem mentesítette volna. A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel az év végén már a város törvényhatósági bizottsága elfogadta Földessy Géza kérelmét, és az 1945/46. színi évadra vállalta a színház fűtési, világítási költségeit, mentesítette az igazgatót a vigalmi adó alól. Átengedte a reklámbevételeket, amelyek a színház vászon- és vasfüggönyén való hirdetésekből származtak, valamint a ruhatári bevételét, s ezentúl pénztámogatást is megszavaztak. Ám Gállfy Imre polgármester szerint így is „csak a legnagyobb nehézségek és a színtársulat tagjainak leírhatatlan nélkülözései közepette tudta Földessy Géza színigazgató hivatását méltóan teljesíteni. Hasonlóan nehéz körülmények között kezdhette
