A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Pap József: Herman Ottó és a függetlenségi politika a dualizmus kori Magyarországon
408 Pap József Az 1884-es választás érdekessége pedig az volt, hogy a kormánypárti Herczeg Mihály mellett ismét egy korábbi harcostárs szerepelt a kihívók között. Az antiszemitákhoz álló Verhovay Gyula próbálta megszerezni tőle a szegedi helyet.25 1887-ben azonban végül is elveszítette a szegedi mandátumot. Ennek fontos oka lehetett többek között az is, hogy Herman Ottó nem lépett be a Negyvennyolcas Függedenségi Pártba, így az nem támogatta őt. De az 1880-as években jól érzékelhető volt Szegeden a kormánypárt erősödése. Ennek első jelei már 1881-ben megmutatkoztak, amikor Eötvös Károly elveszítette a választást Szende Béla honvédelmi miniszterrel szemben. A városnak ugyanis jelentős kormányzati segítségre volt szüksége az újjáépítés lebonyolításához, így szinte természetesnek vehető a korábbi ellenzéki beállítottság megváltozása (Tóth 1991, 716). Herman Ottó a szegedi bukást követően már nem tudta stabilizálni helyét a házban. Időközi választásokon ugyan még kétszer sikerült mandátumot szereznie, de a rendes választásokon újra és újra alulmaradt. Péter László említi, hogy 1887-ben sikertelenül indult a kolozsvári időközi választáson, majd ezt követően kapta meg a törökszentmiklósi helyet (Péter 1988, 372). A kolozsvári szereplésről jelenleg nem rendelkezünk pontos adatokkal,26 a Törökszentmiklóson 1889. május 9-én tartott választáson Szapáry Gyulát sikerült legyőznie. A választást egyébként Szapáry Gyula kereskedelmi miniszterré való kinevezése miatt kellett kiírni, mely kinevezés után a képviselőnek le kellett mondania mandátumáról és újra meg kellett mérettetni magát. Szapáry Gyula ugyan május 9-én elbukott Herman Ottóval szemben, két nap múlva azonban a Bars megyei újbányai kerületben sikerrel szerepelt. Herman és Szapáry győzelmét pedig ugyanazon a napon jelenthették be az országgyűlésben.27 1892-ben azonban nem Törökszentmiklóson indult,28 hanem a budapesti IX. kerületben, Ferencvárosban próbálkozott. A január 28-i választáson Tolnay Lajos szabadelvű politikussal, a kerület korábbi képviselőjével szemben ismét alulmaradt. Tolnayra a lehetséges 3094 választópolgár közül 1204 fő, 25 1881-es eredmény: Herman Ottó 284, Bakay Nándor 284,1884- es eredmény: Herman Ottó: 889, Hercegh Mihály: 517, Verhovay Gyula: 8. (Tóth 1991, 710-711, 713-714; Pétf.r 1988, 372.) 26 Szabadfalvi József szerint nem fogadta el a kolozsvári jelölést (Szabadfalvi 1977, 134.) 27 Képviselőházi Napló, 1887. XI. kötet. 1889. május 14-i ülés jegyzőkönyve, 347. 28 A törökszentmiklósi kerületben Magyary-Kossa Géza főszolga- bíró győzte le nagy többséggel a függedenségiek által indított Hellebronth Gézát. Pester Lloyd, 1892. január. 29. 3. Hermanra pedig 632 fő szavazott.29 Péter László említi még, hogy 1892 őszén Hermant Békésen és Szegeden jelölték képviselőnek (Péter 1988, 372). Ez utóbbi információt azonban szintén pontosítani kell. Csanády Sándor függetlenségi képviselő 1892. július 17-i halála miatt megüresedett a berettyóújfalui mandátum. Az ekkor tartott időközi választás előkészületei során valóban szóba került Herman Ottó jelölése. O azonban ezt nem fogadta el, hanem a másik jelöltet, Papszász Károlyt javasolta maga helyett. Az augusztus 11-i választáson egyébként Papszász alulmaradt Szunyogh Szabolcs szabadelvű politikussal szemben.30 Szegeden nem ősszel, hanem 1892. december 11-én tartották meg — a Tisza Lajos miniszteri kinevezése miatt kiírt — időközi választást. A függedenségi párt jelöltje azonban végül itt sem Herman Ottó lett. A függetlenségi Uray Miklóst pedig nagy többséggel győzte le a város újjáépítését irányító hajdani kormánybiztos, Tisza Lajos.31 Békésen egyébként Irányi Dániel halála miatt tartottak ugyan időközi választást, melynek előkészítése során, jelenlegi ismereteink szerint, nem kerül említésre Herman Ottó neve. Itt báró Kass Ivor szabadelvű jelölt mérkőzött meg Meskó Lászlóval, aki a november 20-i választáson 500 szavazat többséggel legyőzte a kormánypárti jelöltet.32 A budapesti kudarc után tehát, az igazolható szak- irodalmi ismereteink alapján, Herman Ottó 1893. június 6-i miskolci indulásáról és győzelméről tudunk (Szabadfalvi 1977,134; Erdődy 1984,15; Péter 1988, 372). Erre a választásra egyébként Vadnay Károly szabadelvű országgyűlési képviselő lemondása miatt került sor. Vadnayt ugyanis a kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a szerkesztésével bízták meg, és emiatt kellett visszaadnia a mandátumát.33 Az 1893-as választás lefolyását részletesen bemutatta Szabadfalvi József, akinek a figyelmét talán csak a vasutas szavazók közül kialakult korabeli diskurzus kerülte el.34 29 Pester Lloyd, 1892. január 29. 2—3. 30 Pesti Hírlap, 1892. július 21. 7; 1892. július 22. 3; 1892. augusztus 2. 2; 1892. augusztus 11.2. 31 Pesti Hírlap, 1892. november 26. 3; 1892. december 12. 1. 32 Pesti Hírlap, 1892. november 27. 3.; Képviselőházi Napló 1892. VI. kötet. 1892. november 29-i ülés jegyzőkönyve 297. 33 Képviselőházi Napló, 1892. XII. kötet. 1893. május 15-i ülés jegyzőkönyve 386. 34 Mikszáth Kálmán 1887-es karcolata, mely szerint Herman szegedi választási bukását a lefizetett vasúti alkalmazottak okozták, indukált egy hat évvel későbbi diskurzust, melyben fontos szerepet kaptak a vasutasok. A sajtó közli az ellenzéki Hermanra szavazó vasutasok számát, amit annak bizonyítékaként tálal, hogy a „tisztviselők minden ellenpresszió nélkül gyakorolhatják polgári jogukat”. Az irodalom tehát ebben az esetben aktívan alakította a politikai diskurzust. Lásd: Mikszáth: Herman Ottó és a vasúti
