A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos... 433 ha pedig egyszer kimozdulunk, biztos, hogy jön valaki, mégpedig olyan kedves-édes valaki, akit régen várunk s akit nagyon, de nagyon szeretnénk már szivünkre zárni. A kedves vizit-kártyátokról, a friss virágról azonnal tudtam, hogy ti voltatok itt, én szeretteim! s még a család új tagja is, akit már rég óhajtók megismerni! Vigasztalhatatlan voltam s nem is nyugszom, míg oda nem tipegek, hogy kárpótoljam magamat. Itt küldök negyven db. jó almát. Fogyasszátok hasonló étvággyal s néha a küldőjéről is megemlékezve Igen-igen sietve csókol és minyájatokat melegen üdvözöl hűn szerető Herman Ottónéd 41. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 3 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1908. december 12. Bpest, 1908. dec. 12. Kicsi Lidikém, szilárdul el volt határozva, hogy tegnap, vagy ma odalátogatunk hozzátok. Egyrészt a reconnaissence lerovása végett, másrészt, hogy lássunk benneteket, de azon kívül egy kérdés tisztába hozataláért is. Sárikánk kedves levélkéjében ugyanis karácsony est 23.ra van jelezve, amikorra ő minket eljegyzésére szives és meleg szavakkal meginvitál. Csakhogy, én úgy tudom, Karácsony előestéje 24-re szokott esni. Mármost vagy az én tudásom téves, vagy a Sárika dátuma, a 23. Ez a csúf, rossz idő mindenkép megakadályoz abban, hogy személyesen tehessünk eziránt kérdést; kérve kér tehát a két öreg — akik közül az egyik, már mint én, beteg is, légy oly jóságos, ezt a pár sort látogatás gyanánt elfogadni s a feltett kérdés kétségeit szives válaszodban eloszlatni; illetve tisztázni: 24én lesz-e az eljegyzés, vagy 23án? És hány órára legyünk jelen? Ugy-e drágám, nem veszed tőlünk nagyon szigorúan a látogatás elmaradását? Majd máskor kipótoljuk s kétszer is megyünk egyszer helyett; de most igazán lehetetlen nagy koczkáztatás nélkül. Csókkal, öleléssel, üdvözletekkel — már kit ami illet — vagyok igaz szeretettel a tied Hermanné. 42. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) Zárt levelezőlap, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla — Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Herkulesfiirdő, 1909. július 22. Címzés: Nagyságos Pósa Lajosné úrasszonynak Kazinczy u. 5. sz. Budapest. Herkules-fürdő 1909. juli 22. Drága kis Lidikém, köszönöm aranyos leveledet! A sok és igaz szeretet, mely minden sorából felém árad, erőt ad leküzdeni a testi fájdalmat, melyben minden leírt betű kerül. Régen írtam volna én választ a Sárikám levelére — mert tőled édes, csak ezt az egyet vettem — de a két alsó karom ma is csupa lyuk az arzén injekcióktól, hogy alig bírom az asztalra támasztani írás közben, ennek tetejébe pedig kaptam egy heveny vállizületi gyuladást, mely egy hétre ágyba döntött, — szóval: baj, betegség minden dolgom; de — mint látom, ti már kikeveredtetek a bajokból, hála istennek! Szívemből kívánom mindeneknek a legjobb végződését és kérlek, egyelőre vedd jó indulattal ezt a keveset, amit most Írhattam. Nem sokára szóval többet szerető és utánnatok vágyó Camilládtol. 43. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 4 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla — Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Lillafüred, 1909. szeptember 10. PELEHÁZA feliratú és fotóját ábrázoló levélpapíron. Peleháza 1909. szept. 10. Kicsi Lidikém, az uram, a drága, Miskolczra rándult ma reggel. Nosza, kapok a jó alkalmon, hogy hozzá juthatok az Íróasztalhoz, melyet annyira monopolizált, hogy még csak meg se mertem közelíteni. Mi még egyre itt vagyunk az exiliumban — rajtunk kívül már csupán a madár jár itt, az is vajmi kevés; kifogy a világról minden ami széppé és kellemessé tette. De én azért itt mégis tudnék nektek kedves dolgokat is produkálni pl. a csobogva tova siető, nefelejtssel szegett patak, vagy erecske, melynek vize még a kristálynál is átlátszóbb; aztán a pöttöm kis vízimalmok! Ezek reggeltől estig zakatolnak, kelepeinek. Az egyik, az nekem szól nagy gúnyosan, mikor szegény beteg “lábikóimmal” feléje imbolygók, aszongya, hogy aszongya: lábad ide, nem oda, lábad ide nem oda! A másik kivénült, és csak nagy vontatva mondogatja: kenyeret ret-ket, ke-nye-ret retket! pedig hogy pergett az hajdan: rrettkett kenyerrett! Ezt is csak kötelesség érzet mondatja vele, világosan hallik, hogy ha megkínálnák se retek, se kenyér nem kellene neki szegénynek. Hát még a sziklák! hát még a bükkös rengeteg, de hát a mi édes páfrányaink! hogy tinektek én ezt mind meg nem mutathatom, fáj ám az én szivemnek. Állapotom nem rosszabb, de nem is jobb mint volt; azért még maradunk egy kis ideig, mert az én jó uram igenigen boldogan érzi itt magát és — dolgozik, hogy csak úgy ropog! Pá édes szeretteim! Bár írnátok, ha csak ennyit is, mint szerető hívetek Herman Ottóné Drágám, hát ez már mindég így van! Egyszerre dobban szívünk egymás felé s vagy úton vagy készülőben találkozik. Épen le akartam zárni ezt a levelet, mikor a postás elömbe teszi a te kedves-kedves írásodat! Köszönöm kicsi Lidikém!
