A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
417 Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos... az eseménnyel, valamint az irodalmi Nobel-díjra való ajánlással. A levelekből egyértelműen az olvasható ki, hogy az „ödetgazda” Pósa Lajos felesége, Andrássy Lídia volt. O volt az, aki legjobb barátjukat, Herman Ottót szinte ostromolta a kéréssel, hogy tekintélyét, befolyását latba vetve irányítsa rá „a nemzet figyelmét arra a magyar nevelő missióraf melyet Pósa neve fémjelez (melléklet 52. dók. továbbá 54, 59, 62, 63. doki). Herman Ottó előbb megpróbálta elhárítani az ostromot, de aztán belátta, hogy tényleg ő az egyeden, aki a kezdő lépést ez ügyben megteheti. Őszintén becsülte Pósát, s ezt a véleményét többször kifejezésre is juttatta: „Egy ember van csak Magyarországon, a kiért tűzbe merném tenni a kezemet is, ez; Pósa Lajosi” (GyöngyöSY 1920,111). Nagyra becsülte őt egyenességéért, őszinte emberi mivoltáért, lángoló hazaszeretetéért, törhetetlen következességéért, gyermekded, ártadan becsületességéért, érintetien, szinte szűzies érzésvilágáért, a hagyományokhoz, a régi erkölcshöz való ragaszkodásáért. De nemcsak ezekért, hanem költészetéért, hazafias és gyermekek számára írt verseiért is (Gyöngyösy 1920, 111—112). Szíve mélyén és lelke minden rezdülésével valóban úgy érezte, hogy az akkor már nagybeteg, testi erejében egyre inkább fogyatkozó Pósa igazán érdemes a megbecsülésre, beindította tehát a gépezetet. Mozgósította a Petőfi Társaságot (Lőrinczy György, Herczeg Ferenc) és a politikai elit egy részét (Herczeg Ferenc, aki nemcsak író, de parlamenti képviselő is volt, Bárczy István Budapest polgármestere, a Népművelés című folyóirat szerkesztője). Megalakult Pósa Lajos írói Jubileumának Nagybizottsága, melynek elnöki tisztét Herczeg Ferenc és Bárczy István mellett Herman Ottó töltötte be. A Nagybizottság mellett létrejött a Női Bizottság is, ennek elnökei a kor ismert írónői, gróf Teleld Sándorné, Berta Ilona és Tormay Cécile voltak, s a társelnökök népes táborában Herman Ottóné neve is feltűnik. A szervezők felhívást tettek közzé, felkérték Magyarország valamennyi irodalmi és közművelődési társulatát, valamennyi iskoláját és minden polgárát a jubileum méltó megünneplésére.14 A bizottság elhatározta, hogy a költőnek nemzeti ajándékot juttat. Ezt oly módon szervezték, hogy a bizottsági tagok aláírásokat gyűjtöttek, s minden aláíró egy-egy koronát fizetett. Maga Herman Ottó is 100 koronát fizetett be a gyűjtésből 1914. május 25- én az Új Idők szerkesztőségébe a Pósa-alap javára.15 Amint már fentebb is említésre került, Herman Ottó még az ünnepi készülődés nyilvánosságra hozatalát 14 MTA Könyvtár Kézirattára, Ms 273/71. 15 MTA Könyvtár Kézirattára, Ms 273/75. megelőzően, 1914. február 15-én (14-i keltezéssel) megjelentetett egy írást a Budapesti Hírlapban Pósa Lajosért címmel, melyben őt irodalmi Nobel-díjra javasolta. Mert mint írta, „ő volt az aki le tudott szállani a magyar gyermekhez hogy színmagyarságával megihlesse és fölemelje, hogy az ő múzsája, mely szeplőtlen és tisyta, melynek sohasem volt egyetlen léha szava, azj a bimbóba szökkenő embervilágot homlokon csókoljak Erre az írásra reagált lelkesen levelében Pósáné (melléklet 62. doki), s erre a levélre válaszolta Herman Ottó, kérdezve, hogy „Mire való az a nagy hálálkodás azért, hogy emberi kötelességemet valahogyan megtettem. A mi engem izgat, az egy kérdés: lesz-e foganatjaié ...” (Szabadfalvi 1976, 20. 22. levél). Ezt a felhívást erősítette meg február 17-i cikkében Móra Ferenc a Szegedi Naplóban és Sas Ede a Nagyváradban, majd Várady István február 21-i tárcájában szintén a Nagyváradban. A jelzett lapkivá- gatokat maga Pósáné küldte meg Herman Ottónak újabb lelkes levél kíséretében [melléklet 63. dok.)36 Meglátásom szerint tehát a Nobel-díjra való ajánlás szerves részét képezte az országos ünnepségre való felkészülésnek, mint ahogy az írói jubileumra megjelentetett két verseskötet is. Mindkettő a Singer és Wolfner Kiadónál jelent meg 1914-ben, ugyanott, ahol Az Én Újságom. Mindkét kötet válogatást nyújt Pósa költészetéből, az egyik a gyermekversekből, a másik a felnőttekhez szóló verseiből. Ez utóbbi kötet előszavát Bródy Sándor írta 1914 májusában, s kiemelte benne a költő édesanyjához címzett verseit, mint ahogy a kötetben is egy külön fejezetben vannak összegyűjtve ezek a feleségéhez, Lidikéhez írt versek, továbbá a dalok és az egyéb versek mellett. E kötetet az egyik legnagyobb hatást elért verse, A szegedi zgngó szobor zárja, melyet 1902-ben, a szegedi Kossuth-szo- bor leleplezésére írt, s ő maga szavalta el a szeptember 19-i ünnepségen. E versét Gyöngyösy is a sikerült politikai versek közé sorolta, azok közé, melyek „érzelmes vonzódásukkal, visszaemlékezésének édesen felhevülő bánatával átszőve szívébőlfakadnak, s teljesen egyéniségéhez illő” költemények (Gyöngyösy 1919, 200). Avers Herman Ottóra is nagy hatással volt (Szabadfalvi 1976, 12. 3. levél). A gyermekeknek szánt kötet előszavát Herczeg Ferenc írta, már az 1914. június 7-i ünnepség után, de még július 9-ét, Pósa halálát megelőzően. Mindkét kötet elején ugyanaz a Wolfner klisé feliratos Pósa-fotó látható, mely az idős költőt bőrfotelban ülve, kezében könyvet tartva ábrázolja. A fotó alatt — mintegy költői hitvallásként — egy kézírásos Pósa versstrófa olvasható [4. kép): 16 MTA Könyvtár Kézirattára, Ms 273/79, 81-83.
