A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
414 Bodnár Mónika hozzájárultak, s a hasonló érzésű emberek hangulatával találkoztak, estért hatásuk nagy volt” (Gyöngyösy 1919, 200). Levelezésükből arra következtethetünk, hogy ezeket a verseket Pósa megküldte Herman Ottónak (Szabadfalvi 1976, 12. 1-2. levél). Ám Pósa nem csupán a jelzett párt szimpatizánsainak táborát növelte, hanem annak tagságát erősítette. Csak ezzel magyarázható, hogy a szemtanú hitelességével számolt be az eredményt Szarvason váró Herman Ottónak, miként választották őt meg pártja képviselőjelöltjének 1881-ben (melléklet 1. dók). Az egyik levélből az is kiderül, hogy Pósa Szegeden megalapította a függetlenségi párt sajtóorgánumát, a Magyar Újságot, ám ez talán még indulása előtt, vagy röviddel azután egyesült a Szegedi Naplóval, ily módon ez lett a függetlenségi párt lapja Szegeden (melléklet 2. dók). Ez az adat azért nagyon érdekes, mert a magyar sajtótörténetben ugyan köztudott, hogy a Magyar Újság a 48-as áramlatok központi sajtóorgánuma volt, ám ez 1875 közepén végül megszűnt (Szabolcsi főszerk. 1985. 112, 121). 1892-től az Athenaeum kiadásában ismét jelent meg ilyen nevű lap (Szabolcsi főszerk. 1985. 255), de a Pósa levélben említett szegedi Magyar Újságról nem találtunk adatot, és a sajtótörténet a Szegedi Naplót nem függetlenségpárti újságként tartja számon (Szabolcsi főszerk. 1985. 268—269). Pósa viszont Herman Ottót, mint Szeged függetlenpárti képviselőjét pártérdekekre hivatkozva buzdítja vezércikk és tárca írására a Szegedi Napló részére (melléklet 2. dók), ill. egy bizonyos szegedi ügyet megtámogatva az Egyetértésben (mellékleti. dók). A Herman és Pósa közötti kapcsolat azonban a politikai síkról nagyon rövid időn belül irodalmi síkra terelődött. Herman Ottó vállalkozott a népszerű költő verseinek német nyelvű tolmácsolására. (Mint fentebb már volt róla szó, a pesti német újság közölt is belőlük néhányat.) Pósa ezt nagyon hálásan fogadta, mert attól tartott, hogy más fordítók elgermani'gálják azokat, úgy kiforgatják a sarkából, hogy még ő maga sem ismer rájuk, pedig ő szereti, ha egy kis magyar levegő is szorul beléjük. Mindez 1883-ban történt, amikor Pósa harmadik, 1882-ben megjelent verseskötetének zajos sikere után felvetődött egy német nyelvű verseskötet megjelentetése [melléklet 3M-. dók). Néhány év múlva, miután Pósa Szegedről Budapestre költözött, ahol Az Én Újságom című gyermeklapot szerkesztette, barátságuk még inkább megerősödött. Pósa szinte rendszeresen közölt a lapban írásokat Herman Ottótól és feleségétől, ám önmagában ez a tény nem magyarázza a barátságot, sőt, ez olykor konfliktusforrásként is szolgált [melléklet 15, 24, 27, 29, 73. dók). Pósáról köztudott volt, hogy szerkesztőként a lap terjedelmi igényeinek megfelelően olykor megcsonkította a beérkezett meséket, „símére is vetették, hogy csarnoki önkénnyel bánik el a kégiratokkaP (Gyöngyösy 1919,32). Nem volt ez másként Herman Ottóné esetében sem. Erre utal Herman Ottónak egyik 1907-ben írott levele Pósa Lajoshoz, melyben felrótta neki, hogy szerkesztőként nagyon önkényesen bánt egy bizonyos kézirattal, melyet a felesége küldött neki. „En több esetből is tudom, hogy Önnek a szerkesztőjogairól saját fogalma van, s hogy a ki dolgozatát beadta, avval Ön abszolút hatalommal rendelkezik. Nekem más a felfogásom: én csak a hibát gyomlálom, de a lényegest, a mely a gondolat szabadságának védelme alatt áll, tiszteletben tartom és munkatársaimmal szemben kerülöm az önkénynek még látszatát is, igazságszeretetből és tiszteletből egyarántP Ezzel a kézirat megcsonkítással, hogy a végét elhagyta, anélkül, hogy őt, mint szerzőt erről előzőleg értesítette volna, a feleségét mélységesen megbántotta, s ezt Herman Ottó felesége védelmében nagyon keményen rótta fel Pósának (Szabadfalvi 1976, 14—15. 7. levél). Ezt a levelet több másikkal együtt múzeumunk őrzi. Pósa ide vonatkozó válaszára az MTA Könyvtárában leltem [melléklet 27. dók). De barátságukat ez a kis affér sem rontotta meg, s nem akadályozta, hogy viszonyuk barátivá fejlődjék, illetve hogy a meglévő barátság emiatt csorbát szenvedjen. A levelezésből nyilvánvalóvá válik, hogy Herman Ottó Gömör megyei néprajzi kutatásokat tervezett. Amikor a pásztorkodásról szóló nagy munkájához gyűjtött anyagot, gömöri útjának megszervezéséhez Pósától is segítséget kért, amit meg is kapott. A levélből kiderül, hogy mind az ideig azért nem ment Gömörbe, mert várta a megyemonográfiát — a Borovszky-féle vármegye-monográfiái gömör-kishonti kötetéről van szó — de csalódnia kellett, mert az nem foglalkozik bővebben ezzel a témával (Szabadfalvi 1976, 12—13. 3. levél; melléklet 5. dók). Herman Ottó tehát felkerekedett, hogy Rimaszécsen és környékén kutasson. Feltehetően erre az időszakra — 1904 nyarára — vonatkozik Gyöngyösy leírása: „Gyermekes örömmel nézte a falusi házat, a tálast, a tulipános ládát. Köcsögből ette az aludttejet. Mily jól érzem magam e magyar levegőben! — mondogatta nagy örömmel. ... Es Herman Ottó gyakori szokása szerint el-eljött megnézni, mit csinál Eidike, meg Eajos öcsém. Sokszor a szomszédból kölcsönzött székre ült le, ajtajuk előtt várva hazaérkezésüket, amikor örömmel és csodálkozva kérdezték tőle: „Hát Ottó bácsi itt vár bennünketP’ „Ha már jártányi erőmmel idáig jöttem, nem mehettem haza anélkül, hogy ne lássam magukat” — volt a felelet” (Gyöngyösy 1920,114—115). Arra vonatkozóan, hogy a pásztorélet
