A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Művészettörténet - Pirint Andrea: Borsod vármegye panteonja
356 Pirint Andrea A nagyszabású ünnepség 1923. május 29-én zajlott le. A díszközgyűlésre nemcsak Borsod vármegye és Miskolc város elöljárói voltak hivatalosak, de meghívást kaptak a nemzetgyűlés, a szomszédos vármegyék, a budapesti Tisza István Emlékbizottság és az akkor Tisza István nevét viselő debreceni Tudományegyetem képviselői is. A főispán elnöki megnyitója után Dr. Tarnay Gyula nyugalmazott főispán mondott ünnepi beszédet, majd — az előírásoknak megfelelően — az alispán vette át megőrzésre a képet. A díszebéddel megkoronázott ünnepséggel azonban a Tisza-arckép körüli mizéria nem ért véget. A Korona Szállodában tartott közös étkezésen az előzetesen bejelentkezetteknek végül csupán a fele vett részt. Mivel az összesen kétszáz főre rendelt ebéd árának megtérítése alól a tényleges fogyasztás nem mentesítette a vármegyét, rendeletet foganatosítottak arról, hogy fejenként ezer koronát szedjenek be a távolmaradóktól. (Ebből aztán az is kitűnik, hogy a díszebédért a résztvevők mindenképp hozzájárulással tartoztak.) A pénzbeszedések, elszámolások, számla- rendezések folyamata az illetékes tisztviselők számára még hosszú hónapok múltán is munkát adott. A díszközgyűlés programtervezetének hivatalos elemét képezte annak indítványozása, hogy az ünnepi beszéd a jegyzőkönyvbe szó szerint bemásoltasson. Tarnay díszbeszédét — a hagyományt követve - ugyanakkor nyomtatásban is megjelentette a vármegye, s ez újabb kifutást adott az ünnepi eseménynek. Az ötszáz példányban kinyomtatott füzet szétosztása a főszolgabíró feladata volt. Az ún. köteles- és tiszteletpéldányok megtartása, illetve szétküldése mellett gondoskodnia kellett arról, hogy a vármegye minden egyes községi jegyzőjéhez eljusson egy-egy példány, azzal az utasítással, hogy „minden község a legközelebb tartandó képviselő testületi ülésében szenteljen néhány percet Gr. Tisza István emlékének s kegyelete jelét iktassa közgyűlési jegyzőkönyvébe 50 Érdemes megemlíteni, hogy a festmény megrendelésének ötletéről, s a folyamat előrehaladásáról hírt adó újságcikkekből némileg a közvélemény ez időbeli megosztottsága is kiolvasható. De ikumentum: MN L BAZMLt fV. 803/a. 751 /1921. és IV. 809/b. 3307/1923. Irodalom: Reggeli Hírlap 1921. december 14—15., 25., 28. (XXX. évf. 283-284., 293-294. sz.), 1922. június 11. (XXXI. évf. 131. sz.); Kiíresztesy 1943, 18; Az ábrázolt miskolci vonatkozásairól: Dobrossy 1998, 193-200. 50 MNL BAZMLt IV. 809/b. 3307/1923. 1/16. Bánovszky Miklós (1895—1995): Mocsáry Lajos alispán képmása, 1940. olaj, vászon 140x100 cm; jelezve jobbra lent: „Bánovszky 1940” HÓM KGy Ltsz. 53.233.1. 1/16. Miklós Bánovszky (1895-1995): Portrait of Lajos Mocsáry; deputy-count, 1940. oil, canvas 140x100 cm; signed on the lower right side: „Bánovszky 1940" HOM KGy Ltsz. 53.233.1. 1/16. Bánovszky Miklós (1895-1995): Mocsáry Lajos alispán képmása, 1940. olaj, vászon 140x100 cm; jelezve jobbra lent: „Bánovszky 1940” HOM KGy Ltsz. 53.233.1. Mocsáry Lajos (1826—1916) a függetlenségi és 48-as eszmék kiemelkedő borsodi, s egyben országos képviselője. 1867-től 1869-ig Borsod vármegye alispánja, később Miskolc országgyűlési követe. Emlékezetes tette, hogy 1891-ben másodmagával meglátogatta Kossuthot Torinóban, s a város képviseletében a száműzött politikus hozzájárulását kérte, hogy Miskolcon utcát nevezhessenek el róla. Bár Kossuth szabadkozó magatartást tanúsított, mondván, hogy saját megtiszteltetéséhez ő engedélyt nem adhat, a látogatást követően a névadás megtörtént.
