A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Bacskai István: Tézisek, kérdések, gyakorlati tapasztalatok. Műszeres leletfelderítés a Bükkábrány-lignitbánya kitermeléséhez kapcsolódó régészeti feltáráson
226 Bácskái István maga a Kánaán. Kell-e megismernünk a múltat? Nem, ha csak a profit érdekel bennünket és nem vagyunk kíváncsiak rá, hogy a milliárdos gépünkhöz hogyan vezetett az út a neolitkori ember ásóbotjától. A régészeti kutatás legfontosabb forrása maga a régészeti lelőhely. Ne legyünk önzők, és hallgassuk meg, miről mesélnek a kövek, és mit kínálnak számunkra a „hallgatag vermek”. Ha a régész a terepen van, akkor olyanná válik, mint Cooper nyomolvasója. Neki mesélnek a cserepek, vallanak a rég kihunyt tűzhelyek vöröses foltjai. A szántásban bandukolva nagyon könnyedén ráakadhatunk az egykori településeken folyt élet nyomaira. A mára már elpusztult településeken hátrahagyott régészeti leleteket az eke minden egyes szántás alkalmával felszínre hozza. A régészek a terepbejárások alkalmával a felszínen található régészeti leleteket gyűjtik össze, és azok helyzetét a modern kor vívmányával, a GPS készülékkel rögzítik. Az így rögzített pontokat majd térképre vetítik, és így valamelyest képet kapnak egy-egy lelőhely kiterjedéséről. A régészeti lelőhelyek a térképeken szabálytalan alakú poligonokká alakulnak át. A régészeti terepbejárás, vagy topográfia azonban csak egy-egy módszer a régészeti kutatómunkában, számos társtudomány segítségével alkotható a valósághoz valamelyest közelítő kép. A régészeti topográfiáról, terepbejárásról annak módszereiről, felhasználhatóságáról, az eredmények feldolgozásáról számos tudományos publikáció értekezik (Jankovich 1985; Jankovich 1993; Renfrew-Bahn 2005, 70-89). A régészeti terepbejárással kapcsolatosan leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy a felszínen gyűjthető leletanyag alapján mennyire lehet pontosan meghatározni, megbecsülni egy település térbeli kiterjedését, azaz az eke által a felszínre hozott kerámiatöredékek hogyan párhuzamosíthatók a talajba ásott objektumokkal. A régészeti topográfia a legolcsóbb és a leghatékonyabb kutatási módszer annak a meghatározására, hogy egy adott területen a régészeti korokban létezett- e település, megtelepedett-e ott az ember? A régészeti terepbejárás eredményeinek felhasználása és értelmezése azonban korlátokba ütközik. A sűrűn lakott és leletekkel borított részeket mindenképpen jelzi, de vannak a lelőhelyeknek kevésbé frekventált részei is, mint az állattartáshoz használt terület. Nem lehet a kerámia előkerülés alapján a temetők helyét sem meghatározni, az a holtak birodalma volt. Ott nem élték mindennapi életüket az emberek. Ha sajnálatos módon az erózió és a talajművelés nem hozza felszínre a sírok hajdani lakóit zúzott csontok formájában, akkor ők továbbra is rejtőzködnek. Lehet a ma tudományának a fegyvertárában megannyi csodafegyver — műholdas felvételek, légifotózás, geofizikai mérések — egy sem csalhatatlan és biztos eredményt nyújtó eljárás. Jelenleg az ásatás az, ami fel tud tárni minden, az előbb említett módszerek által anomáliának jelzett objektumot. Ez az, ami ha elég idő van rá, a lehető legtöbb információt hozó kutatási módszer. Magyarországon a Békés megye régészeti topográfiai munkálataihoz kapcsolódó mikrorégiós kutatásoknál sor került a terepbejárások eredményeinek ásatással, illetve más, nem roncsolásos technikával történő igazolására. A mikrorégiós kutatások esetén néhány kiválasztott lelőhely területén a terepbejárást intenzív felszíni leletgyűjtés, a felszíni leletek négyzethálónként! felgyűjtése, talajfúrás, geofizikai felmérés és próbafeltárás követte (Jankovich-Kvassay—Pattantyús 1992, 100). A különböző kutatási módszerek eredményeinek egymásra vetítésétől számos tudományos kérdés megválaszolását remélték. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a felszíni leletek milyen körülmények között, hogyan tudják megjósolni a felszín alatt húzódó régészeti objektumokat, illetve azok jellegét (Jankovich-Kvassay-Pattantyús 1992, 100; Jankovich 2011, 23). A kutatásoknak köszönhetően lehetőség nyílott a felszíni leletanyag koncentrációja alapján például felszíni építmények kimutatására is (Jankovich 2011, 45). A felszíni leletgyűjtés és a próbafeltárások alapján megállapítható, hogy a felszíni leletek szóródása jó közelítéssel utal a felszín alatti régészeti objektumok elhelyezkedésére. A mikrorégiós kutatások esetén tudományos igényből merült fel a lelőhelyek felderítésének lehető legpontosabb módszere. A fenti mikrorégiós kutatásoknak azonban nem volt célja annak az igazolása, hogy a felszíni leletanyag alapján a felszín alatt húzódó régészeti lelőhely mekkora területe, mekkora kiterjedése becsülhető meg. Napjainkban azonban a beruházásokhoz kapcsolódó feltárások pontos kiterjedésének meghatározásához ez viszont elengedhetetlen. Sajnos ma a régészeti feltárások igen jelentős része beruházáshoz kapcsolódik (Ernyey 2003, 419; Racxky 2007, 5), a beruházó számára pedig a legfontosabb, hogy a beruházás kivitelezéséhez kapcsolódó régészeti feltárás mennyi ideig fog tartani és mennyi költséget szükséges ahhoz biztosítania. A kérdés megválaszolásához azonban azt kell pontosan tudni, hogy mekkora terület feltárása indokolt, amihez viszont a régészeti lelőhelyek pontos kiterjedésének ismerete szükséges. Az 1990-es évek elején végzett nagyfelületű autópályás feltárásoknál még teljesen elfogadott volt, hogy a ténylegesen feltárt terület jelentősen meg
