A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Spóner Péter: A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe. Miskolc céges iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata a Városi Jegyzőkönyvek alapján (1770-1820)
232 Spóner Péter elkövető legényt. 1842-ben „raboskodó” Bácsik József az iránt folyamodott, „hogy őt rabsága ideje alatt mestersége további tanulhatása végett Hankó Mihály asztalos mester műhelyébe bocsássák”. Kérését azonban azzal az indoklással utasították el, hogy „főbenjáró perbe fogattatva és ítélet nélkül lévén, a gyakorlat ellenére kérése nem teljesíttethetik”.34 A legények számának növekedésével párhuzamosan nőtt azon esetek száma is, melyekben a legények saját mesterükkel szemben követtek el vagyon elleni bűncselekményt. E tekintetben azonban kettéválasztottuk azokat az ügyeket, melyekben a legények munkájukból, legényi kötelességeikből fakadóan követték el tettüket, és azokat az eseteket, melyekben az iparos figyelmetlenségét, eseüeg jóhiszeműségét kihasználva károsították meg mesterüket. Előbbiek csoportjába azok a mesterségek tartoztak, melyekben a legényeknek fontos szerep jutott az értékesítésben. E tekintetben az élelmiszeriparban dolgozó legények voltak fokozott kísértésnek kitéve. Különösen nagy számban találkozunk mészároslegények eseteivel, akik leggyakrabban a vevőknek kevesebb vagy rossz minőségű, esetleg romlott húst adtak el. Ez súlyosabb elbírálás alá esett, mint bármely más lopás, ezért az ítéletek kiszabásakor mindig testi fenyítést alkalmaztak. 1796-ban Molnár István húsvágólegény, „már több ízben kihirdetett parancsolatoknak erejét meg tapod- ta. A felsőbb rendelések áthágásáért, és a közönségnek ily csalárd módon való károsításáért másoknak példájokra 25 botokra Ítéltetik.”35 Hasonlóan súlyos büntetést szabtak ki 1798-ban Daubler János székvágó mészároslegényre is.36 A város fokozottan őrködött a hiteles kimérés felett, különösen akkor, amikor a hús ára megnőtt. Ezt igazolja két mészároslegény esete 1815-ből.37 A mészárosokra, mint a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítőire a város mindig különös 34 MNL BAZMLt IV. 1501 /a. 68. köt. 189. (1842). 35 Mukulóspg Mihálj szolgálójának, aki 6 font húst vásárolt és érte a pénzt is lefizette, „de többet 5 font húsnál nem adott”. MNL BAZMLt IV 1501/a. 22. köt. 118. (1796). 36 Daubler János a vármegyei rendelkezések ellenére „nem 4 krhoz, de majd meg nem ehető húst 4 kron gazdája kezéhez adván, s amiket bejelentés nélkül elmérni, s eképpen a város népét egészségtelenségre készíteni bátorkodott 25 botokra ítéltetik.” MNL BAZMLt IV. 1501/a. 24. köt. 74. (1798). 37 „Beke Jósef és Varga János húsmérő mészáros legények a húsnak mostani drága idejében is, a húst a szegény embereknek, oly hiányosan való mérésébe utol éretvén, hogy Beke Jósef 21/2 fonton 16 lat, Varga János 2 fonton 22 lat hiányosságával mérte légyen azt. Ezen csavargásokért és mások megcsalásáért, fejenként 25 és 25 kemény botoknak rajtuk leendő ütéseire ítéltetnek. [Az ellopott hús árának] vagy pénzbe vagy in natura leendő kipótolására is kö- teleztetnek.” MNL BAZMLt IV. 1501/a. 4L köt. 179. (1815). figyelmet fordított. Esetükben súlyosbító körülmény volt, hogy a lopáson túl a város lakosainak egészségét is veszélyeztették. 1816-ban Jes^e János mészároslegény gazdáját, Sompelek Ferencet elhagyta, hogy ő más városba szeretne költözni, azonban „sehová sem menvén, hanem kéz alatt, holmi hitvány húsokat, melyek a mészárszékben büdösödtek, vágni bátorkodott”. A város — „azon az okon, mintha talán valami veszedelmes húst vágott és mért volna lakosaink közt” — tömlőébe záratta. A legény elismerte a húsvágást, de állítása szerint a húst eladni nem tudta, „azon az okon, hogy hitványok voltak”. A tanács ítélete szerint, „mert veszedelmes cselekedet”, az addig letöltött három napi aristomból azzal a feltétellel engedte ki, hogy vagy ismét álljon be legénynek valamelyik miskolci mészároshoz, vagy hagyja el a várost.38 A mészárosok mellett számos esetben bukkantak fel ilyen típusú ügyekben perecesek is. 1825-ben Molnár Antal és Borsos János pékinasok a rájuk árusítás végett bízott perecek egy részét „elpazarolták és té- kozolták”. Őket a kár megtérítésére kötelezték, mely ugyan mindössze 1 Rft 30 kr volt, de ennek ellenére további 25-25 vesszőütésre is ítélték őket.39 Rajsfinger József miskolci perecsütőmester inasa „házanként hordozván a perecet”, az árusítás közben kisebb-na- gyobb értékeket, késeket és kendőket lopott. Ezen cselekedetéért, figyelembe véve fiatal korát, háromnapi áristomra és 12 pálca büntetésre ítélték.40 Sfárk György zsemlyéslegénye, Róth /^.«/'megvádolta „perec hordóját”, Papiig Jánost, hogy a perec árából elvett 12 Rft-ot, amit „kártyán és kockán elvesztegetni bátorkodott”, ezért 12 pálcára és az elvett összeg visszafizetésére kötelezték.41 A város a mészárosokhoz hasonlóan különös figyelmet szentelt a lakatosmesterek és legények felügyeletére is, akiknek szaktudása számtalan visszaélésre adhatott lehetőséget és alkalmat. Ok nem csak a különböző zárak és lakatok készítéséhez, de szakmájukból kifolyólag kinyitásukhoz is értettek. A céh szabályzatába 1792-ben egy új articulust is beiktattak, mely szerint az inasnak megtiltották, hogy a mester vagy a tulajdonos engedélye nélkül pléhet vagy zárat kinyisson. Ennek betartása felett a céh mellett a város is szigorúan őrködött, az ellene vétő inasokkal, 38 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 42. köt. 215. (1816). 39 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 51. köt. 286. (1825). 40 A Kassára való Hipperajter Ferenc („aki állítása szerint Kassán pattantyús inas volt”). MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 526— 527. (1773). 41 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 14. köt. 66. (1788).
