A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925)
Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 289 világképét, hanem azt is, hogy ez lelkesültséget, érzelmi azonosulást („szenvedélyt”) váltson ki belőlük. Szónoki kérdésekkel, klasszikus idézetekkel nyomatékosította mindezt, végkövetkeztetésként megállapítva, hogy nem ismer semmilyen középutat: számára vagy a nemzeti dicsőség újbóli feltámadása, vagy a totális nemzeti összeomlás képezték csak a lehetséges alternatívákat. Az is kiderül szövegéből, hogy a nemzethez való tartozást Prohászka a kereszténységgel azonosította, a magyarság lényegét az elkötelezett buzgó vallásosságban jelölte meg. Több beszédében hangot adott sajátos „méreginjekció”-elméletének, ezt Miskolcon is hosszan fejtegette. Eszerint „a zsidó sajtó az infekció hordozója, az, amelyből maláriás infekcióknak felhői emelkednek és szállnak a magyar nemzeti, keresztény gondolatnak, érzésnek világára”. A védekezést Prohászka csak úgy tudta elképzelni, ha az igaz nemzeti ügyért harcolók tudomást sem vesznek a „másik oldal” véleményéről, sőt újságjukat sem vásárolják, mert annak olvasásán keresztül mintegy észrevétlenül kerül a „méreg” az egészséges magyar szervezetébe. Beszédét a hungarizmus melletti elkötelezett mozgósítással, a nehéz küzdelemben való állhatatos helytállás képeivel zárta. Az összegyűlt közönség szűnni nem akaró tapssal, ovációval fogadta a püspök szavait. Anélkül, hogy részletesebben elemeznénk Prohászka hungarizmus-fogalmának további vonatkozásait, annyit még érdemes megemlíteni, hogy a püspök 1925-ös beszédében következetesen hű volt ahhoz az időszakhoz, amikor e fogalmat megalkotta és bedobta a köztudatba. Az első világháború utolsó szakaszáról van szó, Prohászka 1918-ban több nyilatkozatában próbálta definiálni a hungarizmust (elsősorban zsidóellenessége révén tematizálta ekkor a közéletet), amelyet később hívei a „fajvédő” politika egyik első előfutárának neveztek.55 A püspök ekkoriban is tudatosan nevezte magát „hungaristának”, a „hungarizmust” pedig saját politikai felfogása címkéjeként használta. Prohászka ekkor már nem vállalta ugyan az antiszemita minősítést, saját programját a magyar „faj” pozitív önvédelmének tartotta, viszont felfogása ismertetésekor rendszeresen a zsidóságot kollektiven megbélyegző, elítélő, társadalomban való visszaszorítását szorgalmazó gondolatoknak adott hangot. „A véleményem az, hogy a zsidó, ha be nem olvad, mindig bomlasztó erejű, külön faj marad” — fejtegette a „hungarizmus apostola”, rámutatva, hogy a M Lásd pl. „A hungarizmus programja” c. 1918. szeptemberi cikkének újraközlését: A fajvédelmi politika első hirdetői. A. Nép, 1922. december 24. 15—19. zsidókérdés megoldását csak a teljes asszimilációban látja. A hungarizmusban egyszerre jelölte meg fontosnak a „keresztény magyarság védelmének” ideológiáját, valamint az arra irányuló intenzív szervezkedést. Kifejtette, hogy különösen az ifjúság hungarista szervezését tartja fontosnak, továbbá a „fajegészségügy” rendezését, a nép felvilágosítását, földbirtokreformot. Visszatérve a Magyar Jövő 1925-ös székházavatására, megemlítjük még, hogy Prohászka után Wolff Károly is szólt az egybegyűltekhez, elsősorban a vidéki magyarság értékeit, a nemzeti öntudat fontosságát ecsetelte, melynek fennmaradása szempontjából ő is a „zsidó lapok” olvasásától próbálta hallgatóit eltántorítani. A Nemzeti Színházban tartott ünnepély Puskás Jenő zárszavával ért véget. A megnyitó ünnepség estéjén nagyszabású díszvacsorára is sor került a Korona szálló éttermében. A vonatkozó tudósítások szerint mintegy 400 fő vett részt a rendezvényen, a székházavatás illusztris vendégei (politikusok, lapszerkesztők, egyházi személyek) mellett a miskolci „keresztény” középosztályt reprezentáló iparos-, kereskedőszervezetek, radikális jobboldali társadalmi egyesületek képviselői (például az Ébredő Magyarok Egyesülete miskolci csoportjának vezetője, Fodor Pál) stb. Mind a helyi, mind az országos nyilvánosságban nagy visszhangot kaptak az ünnepélyes alkalomhoz kapcsolódó pohárköszöntők. A legnagyobb feltűnést a Prohászkát éltető Farkas István református esperes keltette.56 Először Magyarország sorsát Jézus Krisztuséhoz hasonlította, mondván, Júdás is pénzért árulta el mesterét, az ezeréves hazát — mint vélekedett — szintén pénzért árulták el. E sajátos interpretációt úgy fűzte tovább, hogy a pénz nem tarthat örökké, s abba vetette bizalmát, hogy amint a „magyar faj ősi erényei” újra fellángolnak, a „magyar igazság” is felszínre tör majd. A nagy idők bekövetkezését mindig próféták fellépése előzi meg — fejtegette, és Farkas esperes ilyennek látta az általa rajongva tisztelt Prohászkát, akinek hungarizmussal kapcsolatos eszmefuttatásait tekintette valóságos próféciáknak. A székesfehérvári püspök ökumenikus gondolatait így interpretálta: „Magyar ember nem feledheti el Prohászka Ottokár intelmét: Keresztények ne gyűlölködjetek, hanem szeressétek egymást. Én ezf a prófétát csak imádni tudom, csak hódolni tudok előtte.” A lelkes tapsot kiváltó hódolat gondolatait Farkas úgy fűzte tovább, hogy kifejtette: 56 Farkas István (1879-1941) 1912-től református lelkész Miskolcon, 1923-tól az alsóborsodi egyházmegye esperese. 1932-től haláláig a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke (Miskolci életrajzi lexikon 2008, 64—65). Közéleti szerepvállalásáról és megnyilatkozásairól ld. pl. Fazf.kas 2007, 224.
