A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)

Történettudomány - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925)

288 Fazekas Csaba aktuális közállapotok szörnyűségére, a „keresztény­nemzeti” eszmék melletti mozgósítás szükségességére tudott továbblépni. Ezúttal is abból indult ki, hogy osztrák szociáldemokraták elégették az evangéliumot, amelyet a katasztrófája felé haladó emberiség szim­bólumának tekintett. A válságba került hagyományos értékek (vallás, erkölcs, család stb.) közül beszéde té­májának megfelelően a nemzet fogalmáról, illetve az általa kialakított hungarizmusról beszélt részleteseb­ben. E fogalmat elsősorban, mint az 1930-as évek nyilas mozgalmának ideológiáját ismerjük. Szálasi és követői kétségtelenül Prohászkától merítették a „hungarizmus” fogalmának használatát, nem véletlen, hogy a vonatkozó szakirodalom lépten-nyomon hang­súlyozni igyekszik: a fajvédők és a nyilasok „később kiforgatták jelentéséből” a püspök által meghonosí­tott kifejezést (ld. pl. Szabó 2007, 247, 252; Mózessy 2008). Prohászka miskolci beszéde egyik legtömörebb összefoglalása az ő hungarizmus-fogalmának. Utób­biból egy, lényegében öncélú nemzetfelfogást tudunk kihámozni. Prohászka a magyar nép érdekeinek való feltétel nélküli alárendelődés szükségességét nevezte hungarizmusnak, amelyben a magyarság történelmi sorstragédiái, jelene és jövője egyaránt összefoglalha­tó. „Isten gondolata magyar kiadásban” — mondta talá­lóan, és hungarizmus alatt értette a magyar történelem nagy alakjainak minden megnyilvánulását. Utóbbiakat kizárólag nemzeti-etnikai keretben értelmezte. A di­csőséges (mert a magyarság sikerét felmutatni képes) múlttal élesen szembeállította a jelent, s az első világhá­ború utáni tragédia okát a „valódi” nemzetfogalomtól való elfordulásban jelölte meg. Prohászka szemében a hungarizmus legfőbb ellenfele a liberalizmus, mely kiforgatta eredeti értelméből a nemzeti hovatarto­zás jelentőségét is. Prohászka hungarizmus-fogalma ugyanakkor nemcsak a pozitív nemzeti érzés megnyil­vánulásait tartalmazza, annak integráns részét képezi a világ és a közélet kétpólusú értelmezése. Vagyis — a kor szélsőjobboldali ideológiáinak megfelelően — két, egymással antagonisztikusan szemben álló világként értelmezi a társadalom életét, egyik az egészséges, nemzeti, konstruktív, a másik a bomlasztó, nemzetiet­len, destruktív. Utóbbiakat Prohászka gyakran illette a „zsidó” kifejezéssel, akár politikai pártokról, rendsze­rekről, akár a sajtóról volt szó. Ebben a leegyszerűsí­tő, antiszemita megközelítésben a püspök úgy vélte: az egészséges, nemzeti megnyilvánulásokat a zsidóság nemzetközi összeesküvése hol nyilvános „pergőtűz” alá veszi (például a sajtón keresztül), hol pedig titok­ban („varangyméreg-fecskendezéssel”) bomlasztja a nemzeti megnyilvánulásokat. Prohászka ebben az időben gyakran fejtegette, hogy az egészséges nem­zeti szellem megnyilvánulásainak tartotta Mussolini olasz és Hitler német fasizmusát, mezeknek magyar- országi párhuzamát az általa mindenkor favorizált szélsőjobboldali, „fajvédő”, „ébredő” mozgalmakban jelölte meg. Leegyszerűsítő világképében a „zsidó saj­tó” kül- és belföldön egyaránt az egészséges nemzeti öntudatot bomlasztó tevékenységet folyatatott, ame­lyet kiegészített az antiszemita összeesküvés-elméle­tek tipikus kellékével: a gazdasági érdekeltségeken és a bankokon uralkodó zsidó tőke obskúrus, ám nyo­masztó hatalmának vélelmezésével. (Mellyel szemben például a magyar kormány is — úgymond — tehetet­len.) Vagyis Prohászka hungarizmusában nemcsak a magyarság önvédelme, a pozitív nemzeti érzés jutott kifejezésre, hanem az is, hogy mindennek ellensége a zsidóságban jelölhető meg, vagyis kirekesztő naciona­lizmust próbált formába önteni. Elfogadhatjuk azt a tételt, miszerint Prohászka „ha tudta volna, hová »fej­lődik« az antiszemitizmus és a hungarizmus, minden bizonnyal sokkal óvatosabban beszélt volna” (Szabó 2007, 256), bár ezt ellenőrizni nyilván nem lehet. Az viszont kétségtelen, hogy Prohászka hungarizmusa már az 1920-as években integrálta az antiszemitizmus alapvető ideológiáját. Hungarizmusának lényeges eleme, hogy' a magyar­ságra egyetlen és legnagyobb veszélyként a zsidóságot jelölte meg, mint a „végzetünk”-et. Prohászka hunga­rista nemzetfogalmának lényeges eleme tehát nemcsak az, amely benne van, mint alkotórész, hanem amivel (a nemzettől idegen, nem keresztény, „zsidó” ellen­séggel) szemben határozza meg önmagát. Beszédének következő része a szemben álló világok harcának aktuá­lis helyzetére vonatkozott, amelyet rendszerint sötét színekkel ecsetelt. A végveszély előtt álló magyarság tragikus helyzetét a „nemzeti szervezetlenség” képei­vel nyomatékosította, amely csak egyfajta felvezetése volt a mozgósítással kapcsolatos gondolatainak. Előbb még egy történelmi ívet is rajzolt, sajnálattal állapítva meg, hogy a nemzeti önállóságért folytatott évszáza­dos küzdelmek miatt igazán „magy'ar” történelemről nem is lehetett beszélni. Utóbbi alatt Prohászka a nemzeti nagyságot, az európai nagyhatalmi pozíciót értette, mely szerinte a Habsburgok uralkodása alatt teljesen háttérbe szorult, megszűnt. Prohászka beszédeiben tipikusnak mondható moz­gósító gondolatok alkotják szövegének utolsó harma­dát. A nemzet fogalmát a hungarizmusban érzelmi alapon próbálta újradefiniálni, és nemcsak azt várta el hallgatóságától, hogy értelmileg fogadja el kétpólusú

Next

/
Oldalképek
Tartalom