A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Kiss Gábor Iván: A Hollóházi Keménycserépgyár első periódusának (1831-1918) edényjegyei, különös tekintettel a korban első, eddig ismeretlen jelzésre
A Hollóházi Keménycserépgyár első periódusának (1831—1918) edényjegyei... 247 váltakoztak, a termelés hol prosperál, hol szünetel. Az 1830-as évek elejére az üvegipar válságba kerül, így a huta tulajdonosai kőedénygyár alapítását határozzák el. A terv megvalósításához minden adott volt, az üveggyári épületek, a massza keveréséhez a patakok energiája, a közelben feltárt kaolin (Petrjk 1889), az uradalom erdeiből a tűzifa, az ekkor már működő telkibányai gyár (jelzése Regécz/Regétz — 1830) sikeres példája, valamint a reformkor ipart támogató hazafias lendülete. A gyár alapítása 1831-re tehető, mely dátumra indirekt adatot Sikota Győző talált a füzéri római katolikus plébánia anyakönyvében, ahol az első „porcelán- gyámok” (porcelángyári munkás) bejegyzés 1831-ben jelenik meg (Sikota 1961, 33). A dátum tiszteletet parancsol, hiszen valószínűleg ez a legrégebbi, lényegében eredeti funkciójával működő magyarországi ipari üzem — mai nevén Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. — alapítási éve. A birtok ura és a gyár tulajdonosa az alapításkor gr. Károlyi Antal, akit az uradalom élén később Károlyi Ede követ. A kőedénygyár bérlői közül 1842-ből Schätz János Frigyes, 1846-ból nemes Martiny Sámuel nevét ismerjük. 1847 márciusából Lányi Sámuel bérleti szerződéséről maradt fönn dokumentum a Kassai Állami Levéltárban (Páléi 2008, 33), majd 1848-tól Bähr Károly és felesége kapcsolódik be az irányításba és termelésbe, 1852-től teljes jogú bérlőként. Belépésükkel a gyár szakmai vezetői távoznak, Martiny Telkibányára, Gerlicze Rafael pedig Bakonybélbe. Bähr vezetése alatt a gyár válságba kerül, ami még 1857-es halála után is érezteti hatását. A bérletet özvegye és lánya, Bähr Álária Karolina viszi tovább. Szakértelmük híján ez úgy volt lehetséges, hogy 1859-ben belépett a gyárba — először tisztviselőként — Istványi Ferenc, aki adminisztratív munkája mellett lépésről-lépésre átvállalta a szervezés és irányítás feladatát is. Magyarország ekkor még a levert szabadságharc utáni önkényuralom korszakát élte. A birodalom nyugati területén fejlődő ipar a magyarországi helyzetre hátrányosan hatott, kőedénygyáraink sora zárta be ideiglenesen, vagy véglegesen kapuit (Igló, Pápa, Bakonybél, Batiz és mások). Hollóháza infrastrukturális elmaradottsága nyomasztó volt, hiszen a fejlettebb területeken ekkor már lehetséges a vasúti szállítás, és az égetőkemencék széntüzelésűek. Istványi nagy lendülettel veti magát a munkába, hamar kitanulja a keramikus szakmát, bár csak kevés tapasztalattal érkezett Iglóról. A bérlők — látva tehetségét, elhivatottságát és sikereit — hamarosan (1860 körül) megbízzák a gyár vezetésével, bár erre utaló írásos bizonyíték nem maradt fenn. Az üzem ezekben az években tempós műszaki fejlődésnek indul, mázőrlő malom áll üzembe, 1871-ben 12 lóerős gőzgépet állítanak be, majd 20-ra növelik a korongok számát (Pálfi 2008, 36). Ezzel kölcsönhatásban egyre több külföldi szakember érkezik Hollóházára, hosszabb- rövidebb ott-tartózkodásra. A fellendülés hatására Steinbach Karolina — ekkor már Bolemanné — az üzleti ügyeit vivő új férje tanácsára, kölcsönös érdekek mentén társas viszonyba lép Istványival. A bérlésre 1870. október 17-ével létrejön az új cég: Hollóházai Kőedénygyár, Istványi Comp. — Steingut Fabrik Istványi Comp, néven. A cég tulajdonosai: Istványi és Bolemanné bérlők. (A gyár tulajdonosa továbbra is a Károlyi család, pontosabban gr. Károlyi Ede, 1821—1879.) A cégvezető, valamint a képviseletre egyedül jogosult: Istványi Ferenc László. A gyárból Steinbach Lajos 1888-ban kilép tőkéjével. A kassai cégbíróságon 1892. augusztus 12-én új névvel jegyzik be a kőedénygyárat: Hollóházi Kőedény és Majolika s Kályha gyár, Istványi és Társa — Hollohazper Steingut Majolica und Ofenfabrik, Istványi Comp. A céget továbbra is Istványi jegyzi. A hamarosan beinduló kályhagyártás gyorsan felfut, a csempék minősége közelíti a Zsolnay gyárét. A gyár munkásai a megrendelt cserépkályhákat maguk szerelik össze a beépítés helyszínén. A prosperáló üzemben egyre nagyobb a munkáslétszám, a szakma szeretete és tudása apáról- fiúra száll. Magas színvonalú díszedények sora készül ekkortájt. (A gyár asztali-, ét- és mosdókészleteket nemigen gyártott, mivel az erősebb igénybevételt a hollóházi kőedény-máz nem bírta.) A gyár fénykora — a több mint négy évtizedig a gyárnak élő — Istványi Ferenc 1902-ben bekövetkezett halálával lezárul. AZ ELSŐ HOLLÓHÁZI EDÉNYJEGY A gyár első évtizedeiből kevés tárgy maradt fenn. Sikota Győző szerint )rA gyár működésének első évtizedeiből tárgyi emléket nem ismerünk...”, így monográfiájában mindössze egy edénytöredéket tud ezzel a korszakkal összefüggésbe hozni, melyen azonban — tekintve, hogy egy tányér peremrészlete — jelzés nem található. A töredéken kézzel festett, zöld szőlőlevél füzér látható, két vékony csík között. Anyaga jó minőségű, máza tiszta fehér (Sikota 1961, 34—36). Pálfi ezzel szemben azt feltételezi, hogy Istványi társi viszonyba lépése és cégvezetői kinevezése (1870) előtt a gyár egyáltalán nem használt jelzést termékein, tekintve, hogy ezek általában az egyszerűbb falusi rétegek számára készültek, kevés művészi, „díszmű” igénnyel (Pálfi 2008, 34).
