A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Régészet - Pusztai Tamás: A tapolcai bencés apátság építéstörténete
150 Pusztai Tamás szerepéhez illeszkedően természetes volt, hogy ők is megalapították a maguk Benedek-rendi — becézve bencés — apátságát, melynek patrónusa szintén Szent Péter volt. A tapolcai bencés apátság korai történetére vonatkozóan igen kevés írásos forrásunk van. Az alapítás pontos évét nem ismerjük. A Váradi regestrum 1214 és 1221 között háromszor nevezi meg az apátságot, előbb Hévíz, majd Tapolca néven (Nemes 1863). A monostor körül Miskolc, Tokaj (ma Kistokaj), Mályi, Csaba helységek mind a Miskolc nem települései voltak, így az apátság alapítói és kegyurai is ők lehettek (Draskóczy 1996, 85). A több ágra szakadt nemzetségből a 13. század második felében már csak a Miskolc nemzetség egyik ága, a Panyitfi gyakorolta a kegyúri jogokat, utoljára 1291-ben Panyit fia, Miklós. Miklós és két testvére is fiúörökös nélkül halt meg. Károly király 1312-ben a Miskolc nemzetségtől hűtlenség miatt elkobozta itteni birtokait és Szécsi Miklós fiainak adományozta. 1320 után a Miskolcok még egy évtizedig pereskednek a jogaikért, de végül a Szécsiek hatalma megszilárdult. Az apátság kegyurasága is az övék (Draskóczy 1996, 90). Ez így is maradt 1364-ig, amikor is a király az időközben királyi kézre került Diósgyőr várához csatolta Miskolcot. Az apátság Szent Benedek rendjéhez tartozása kevés adattal igazolható: 1410-ben Miklós apátot bencésnek írják. 1503-ban Tolnai Máté pannonhalmi főapát intézkedik reformja ügyében. A rendi gyűléseken apátját nem említik. 1430 körül László diósgyőri plébános, mivel hallotta, hogy Antal apát más apátságot kap, közbenjárt, hogy Miklós szerzetes kapja meg a tapolcai apátságot. Miidós a széplaki konvent tagja, korábban Tapolcán volt és egy antifonás könyvet is másolt. Azt nem tudjuk, hogy eredményes volt-e a közbenjárás, mert a következő két évtizedből nem maradtak ránk az apátok nevei. Tolnai Máté pannonhalmi főapát figyelme Tapolcára is kiterjedt. Ennek lehetett eredménye, hogy II. Ulászló 1503-ban levelet intézett a monostor kommendátor apátjához, Bonaventurához, aki előbb domonkos barát volt, hogy a főapát törekvéseit ne akadályozza, ha alkalmas perjelt vagy custost küld hozzá, vagy ha a rossz példát adó szerzeteseket elmozdítja (Hervay 2001, 518). 1532 nyarán Bebek Imre és Ferenc, akik János király pártjára álltak, embereikkel rátámadtak a tapolcai apátságra, amit akkor Oláh Miklós esztergomi kanonok, az özvegy Mária királyné titkára bírt, áld ekkor éppen Brüsszelben tartózkodott. Oláh Miklós hiába telepített előzőleg az apátságba horvát huszárokat, hogy megvédjék azt. A Bebekek a monostor embereit részben megölték, részben fogságba vetették, az arany-, ezüsttárgyakat és a templomi ruhákat elrabolták. Bebekék nemcsak a kolostort fosztották ki, hanem az erődítménnyé alakított kolostorhoz tartozó egyéb házakat is, majd fölgyújtották és a földig rombolták, birtokait több éven át a kezükben tartották. Balassa Zsigmond visszafoglalta, Oláh Miklós pedig kérte, hogy a besztercebányai határozatok alapján visszakapja. Két év múlva a borsodi főispánhoz Pemfflinger Sebestyénhez fordult, hogy segítse a megfélemlített szerzetesek visszatérését: Ha az apátság lakhatatlan, a miskolci plébánián vagy az apátság miskolci házában lakhatnának. Miskolcon ugyanis a plébánia kegyurasága és egy ház az apátságé volt. Amikor a bencés szerzetesek a közeli Miskolcra költöztek, a rend liturgiáját is magukkal vitték, hiszen Oláh Miklós 1534-ben Brüsszelből a főispánt figyelmezteti, hogy gondja legyen rá, a szerzetesek Miskolc plébániatemplomában is folytathassák a monostor szükséges szent szolgálatait, amíg a rendházat újjá nem építik, addig se hanyagolják el az egyházi teendőket (Hervay 2001, 518). A szerzetesi élet azonban többé már nem tért vissza az apátság falai közé. 16. századi pusztulását követően az apátság köveit a környező települések lakossága kibányászta és elhordta. A 19. század végére már azt sem lehetett tudni, hol állt egykor. A TAPOLCAI APÁTSÁG ELHELYEZKEDÉSE ÉS KUTATÁSTÖRTÉNETE A 19. századra az újkor elején teljesen elpusztult miskolci apátság épületeinek már a pontos helyét sem ismerte a kutatás. 110 évvel ez előtt Szendrey János, Miskolc város történetírója sem tudta pontosan meghatározni, hogy hol is lehetett (Szendrey 1904, 6). 1860 körül a tapolcai jószágfelügyelő a Szent Benedek hegyen építkezni kezdett, s egy négyszögletes épület alapjaira bukkant. Erre az adatra hivatkozva sokáig úgy vélték, hogy Tapolcán ezen a hegyen lehetnek az apátság maradványai (Nemes 1863, 2. jegyzet). Számos adat utalt ugyanakkor arra, hogy a tapolcai apátságot nem egy hegyen, hanem lenn a meleg vizű forrásoknál, a völgyben kell keresni: Tapolca 1731-es urbáriumának leírásából megtudjuk, hogy az apátságot közvetlenül a hévizek mellé építették. Ekkor a hévizeket már fürdőként használják, s a fürdőtől északra a víz fölé cölöpökre egy fogadót állítottak, „...ettőlkeletre egy hidacskán túl áll egy kis kunyhó, melyben négy ökör- hajcsár lakik, s e mellett délre van a% a kis kőpince, amelyet az egykori Szent Péter és Pál tiszteletére emelt apátsági templom tornyának átalakításával építettek az uradalom kocsmáltatás- ra szánt italainak a tárolására...” (Gyulai 1996, 242).
