A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)
NÉPRAJZ - CSÁSZÁRI Éva: A bükkszentkereszti szlovákok hagyományos foglalkozásainak szókincse, mint a nyelvben rögzült világkép szegmense
A bükkszentkereszti szlovákok hagyományos foglalkozásainak szókincse... 193 A múltban a mészégetést a szükséges nyersanyagok (mészkő és fa) közelsége határozta meg. A fát és a mészkövet az erdészettől vagy a közbirtokosságtól vásárolhatták meg. Az égetésre bármilyen fafajta megfelelt. A hófehér mészkövet (vapene skali [vapene szkali]) először ki kellett termelni. A kitermelt követ szekérrel vitték a kemencéhez. Egy helyen egyszerre három-négy kemencét is fűtöttek: az egyiket éppen szedték, a másikat rakták, a harmadikat pedig égették. Egyetlen kemence kiégetéséhez 20-30, nagyobb kemence esetében 50 m 3 fára volt szükség. A kemencerakáshoz érteni kellett (klaá'enu peci trebalo rozumet [klagyenyu peci trebalo rozumety]), kiváló statikai ismereteket igényelt. A kemence nagysága a gödör nagyságától és a fűtőanyag mennyiségétől függött. A gödör átlagos mélysége 2-3 méter, átmérője 2,8-3 méter volt. Ugyanazon gödörben csupán egyszer vagy kétszer égettek, amíg el nem fogyott a fa. A gödröt mindig lejtős területen ásták, hogy a kemence szája alacsonyabban legyen, mint a gödör hátsó széle. A kemence száját (celuste [cselusztye]) nagy terméskővel rakták ki, amelyből az égetés során mindig fogyott. A gödör közepén teknő alakú fútőteret hoztak létre, a kemenceszájat föntről kövekkel fejezték be. A mészkövet a gödör szélénél kezdték rakni, majd nagyobb kövekkel kirakták a kemence kupoláját ( kopec [kopec]). Amikor elkészült a kupola, apró kavicsokkal fedték be azt, és agyaglángossal kenték be, hogy megőrizzék a meleget és a mészkő rendesen kiégjen. A kemence rakása, ha hárman rakták, két—három napig tartott. 200 mázsa égetett mészhez 300 mázsa mészkőre volt szükség (PETERCSÁK 1984, 87-90). A begyújtás előtt száraz ágakkal, aprófával, forgáccsal, fahánccsal rakták meg a kemencét. A begyújtást követően „etetik a kemencét... uz tak hicuje" [uzs tak hicuje], A kemencét 72 órán át éjjel-nappal fűtik. A magas hőmérséklet (800-1000-1200°C) következtében a mészkő megolvad és elveszti nedvességtartalmát. Eközben a meglévő rések betömődnek. Amikor a mész kiégett, bükkszentkereszti szlovák nyelven így fogalmaznak „uzjepec vihorena, bo uz si sedla" [uzs je pec vihorena, bo uzs szi szedla], azaz a kemence már kiégett, mert már megült. A jól kiégett mész cseng: „az se hlasi to vapno, tak je vihorene pekne" [azs sze hlaszi to vapno, tak je vihorene peknye] azaz ha szépen van kiégetve a mész, akkor szól. Miután kifútötték a kemencét, legalább egy éjszakán át hagyják hűlni, csak ezután kezdik el szedni. A fuvarosok a szedés alatt a kemence mellett várakoztak és nem egyszer bekapcsolódtak a munkába is. Az égetett meszet általában a helyi fuvarosok (furmane [furmanye]) vásárolták fel. Régebben utólag fizettek a mészért, majd később változott a szokás, az égetés helyszínén elvitelkor fizették ki a meszet. Egy kosárba 20 kg égetett mész fért. A meszet állami vállalatok is vásárolták és léteztek sáfárok is, akik a piac felderítésével foglalkoztak. A szegényebbek, akiknek nem volt fogatuk, gyalog jártak meszet árusítani Miskolcra. Az égetett meszet zsákokba (mehi, áo meboh [mehi, do mehoh]) rakták és a hátukra véve szállították. Gyerekek is jártak meszet árulni: kis rudas fakocsit készítettek gyeplővel, befogták magukat „takto hodili do Hamru a Duru. Strmovat trebalo, bo durilo" [takto hogyili do hamru a gyuru. strmovaty trebalo bo durilo]. 2 3 A bükkszentkereszti égetett mész híres volt kiváló minőségéről és általa a mészégetők is hírnevet szereztek. Az első világháború előtt az akkori Észak-Magyarország uradalmaiba is elhívták őket meszet égetni. 1914 után pedig több településre: Aggtelekre, Szinre, Szögligetre, Bódvaszilasra, Szilvásváradra, Dédesre stb. 1938Á0 között Erdélyben, Németországban és Kárpátalján is kötöttek velük szerződést (VERES 2000, 87). A mészégetés még mindig élő népi foglalkozás. Miután a Bükki Nemzeti Park betiltotta a mészégetést az erdő területén, a kemencéket a falu határába költöztették, általában magánterületre. A vándorkemencékben történő mészégetés betiltása miatt folytonos égetésre alkalmas gödröket kellett készíteni, ezért technológiai újítás bevezetésére került sor: a gödröket hőálló samort-téglával rakták ki. A hagyományos módon, kemencében égetett mésznek sokkal jobb a minősége, mint az olcsóbb gyári mésznek: oltás után 3,5Á-szer nagyobb mennyiségű meszet kapunk a hagyományos módon égetett mészből, míg a gyári mészkő csupán 1,5-2-szer nagyobb mennyiséget ad. Jelenleg már csak néhányan égetnek meszet Bükkszentkereszten és főleg azok, akik már rendelkeznek saját vevőkörrel. E hagyományos tevékenység kilátásai nem a legjobbak. A környező erdőségekben még mindig fellelhetők a régi kemencegödrök, melyek néprajzi értékkel bírnak, bár nem kutatja őket senki. 2 4 Bükkszentkereszt község közelében ma is könnyen beszerezhetőek a mészégetéshez szükséges nyersanyagok, a mészkő (vapena skala [vapena szkala]) és a fa. Mint már említettem, korábban a mészégető (vapnar 2 3 „Így jártak Hámorba és (Diós)győrbe. Sietni kellett, mert sürgős volt." Adatközlő: Ladányi József (1919). 2 4 Adatközlő: Ladányi József (1919).
