A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - CSENGERI Piroska: Középső neolitikus arcos edények Garadnáról (Hernád- völgy)

Középső neolitikus arcos edények Garadnáról 77 (SEBŐK-KOVÁCS 2009, 81-82, 85-87). A zselizi kultúra arcábrázolásai a szakáihátinál kisebb méretű, hengeres nyakú, palack alakú edényeken általánosak, megtalálhatóak azonban gömbös testű kerámiákon is (M. VIRÁG 2000, 390; FÁBIÁN 2005, 15). A szimbolikus jeles arcos edényekkel kapcsolatban Kalicz N. és Koós J. megfigyelte, hogy közülük a közepes és kisméretűek iszapolt anyagúak és redukciós égetéssel készültek, míg a nagyméretűek pelyvával soványítottak, és oxidatív körülmények között égtek ki (KALICZ-S. KOÓS 2000a, 19). A garadnai edények méretét nem mindig tudjuk megállapítani, így inkább azt mondhatjuk, hogy a finomkerámia körébe tartozó, általában kisméretű edények iszapolt anyagúak, sötét színűek (szürke, barna, szürkésbarna) és redukciós égetésűek (2. sz., 3. kép 2; 3-6. sz., 8. kép 1-4; 7. sz., 9. kép 1), míg a házi kerámiákhoz sorolható, valószínűleg közepes és nagyméretű edények pelyvás soványításúak, többnyire narancsvörös vagy világosbarna színűek és oxidációs égetésűek (1. sz., 1-2. kép, 3. kép 12; 9-10. sz., 9. kép 3, 10. kép 1-2; 11-15. sz., 11. kép 1-5; 16-22. sz., 12. kép 1-7). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a kettősség Garadnán nemcsak az arcos edények/töredékek esetében, hanem a lelőhely többi kerámialeleténél is megfigyelhető. A házi kerámia körébe sorolható közepes és nagyméretű garadnai arcos edények közül több anyagát növényi részek mellett kerámiazúzalékkal is soványították (1. sz.; 13-14. sz.; 16. sz.; 21. sz.).

4 Hasonló jelenségről számolnak be a szakáiháti kultúra nagyméretű arcos edényeivel kapcsolatban is (Rákóczifalva — SEBŐK-KOVÁCS 2009, 81). Középső bronzkori telepkerámiák vizsgálatánál Kreiter A. hivat 4 A töredékek anyaga esetenként finomszemcsés homokot és apró kőzettörmeléket is tartalmazott (Id. a leírásoknál), melyekről azonban szabad szemmel nem dönthető el, hogy szándékosan keverték-e az alapanyagba, vagy annak természetes részei voltak. kőzik az angolszász kutatás azon eredményére, miszerint tört kerámia használatával lehet a legerősebb edényeket készíteni (KREITER 2007, 148). Az általa elemzett anyagokban azonban a tört kerámia mennyisége nem éri el azt az arányt (10%), ami soványító anyagként való használatát funkcionális okokkal magyarázhatná (KREITER 2007, 151-154, 160), emiatt fordul a kulturális okok, a hagyomány, a rituális vonatkozások vizsgálata felé (

KREITER 2007, 161). A tört kerámia nem egyszerű nyersanyag, hanem egy korábbi edény töredékeként része a múltnak (KREITER 2007, 159). Kulturális antropológiai példákban a korábbi kerámia mint „ősi anyag" kerül az új edénybe (KREITER 2007, 155-156), egyes esetekben pedig az ősök erejét képviseli (KREITER 2007, 161). A nagyméretű, a bekarcolás mellett vörös festéssel is ellátott 1. sz. garadnai arcos edény anyagába rendkívül nagy mennyiségű kerámiazúzalékot kevertek. Itt a funkcionalista magyarázat (az edénynek erősnek kellett lennie) és a rítusokkal, hagyományokkal való összefüggés (ld. alább a földbekerülés rituális összefüggéseit) egyaránt elfogadható magyarázat. Megfigyelések szerint a pre-indusztriális társadalmakban a kerámiakészítők gyermekkorukban kezdték elsajátítani az edénykészítés folyamatát, így felnőtt korukra az egyes edénytípusok készítésére már kialakult, kevéssé változó technológiával rendelkeztek (KREITER 2006, 157; 2007, 154 további hivatkozásokkal). Ebből következően adott településen a hasonló típusú, de különböző nyersanyagú és/vagy különféle soványítású edényeket feltehetően más-más személy készítette (

KREITER 2007, 153). Az egyes garadnai arcos edények anyagában — mint a leírásokból látható — eltérő fajtájú soványító és/vagy „szennyező" anyagokat találunk. Például a hengeres nyakú edényeknél pelyva, pelyva-homok, pelyva-kőzettörmelék, pelyva-kerámia-zúzalék, pelyva-homokkőzettörmelék, pelyva-homok-kerámia-