A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

KÖZLEMÉNYEK - FEHÉR József: Bodrogközi anekdoták és igaz történetek

Bodrogközi anekdoták és igaz történetek 511 mint két csű tengeri egy zsákban, meg bicikli, ezzel járja keresztül-kasul a határt egész nap, s figyel, leskelődik. Vállán puska, mellyel olykor riasztólövéseket adhat le, ha gyanús mozgást észlel az őszi kukoricatábla szélén, meg lelőheti vele a határban kóborló kutyákat. Elvhű párttag volt Tóth Pityu bácsi, ezért is lehetett mezőőr ez idő tájt. Egy kora reggel, még virradatkor hajtott el egy nagytábla lucernás mellett, amikor észrevette gyerekkori cimboráját, Pap Gyula bácsit, amint fél térdre ereszkedve egy nagy zsákba tömködi a harmatos lucernát. Kell az a háztáji nyulaknak. Pityu bácsi komótosan letámasztja a biciklijét, közben gondolkodik, mit mondjon, hogy túlságosan meg nem sértse Gyulát, akivel együtt járták az elemit, de az ő tekintélyén se essen csorba, mert neki ez munkaköri kötelesség. Lassan lépked a magát nem zavartató Gyula bácsi felé, aki komótosan tépegeti a lucernát. Néhány lépésnyire megáll, csípőre teszi a kezét, és dorgáló hangon megszólal: — Ej, ej, Gyula, nem szeretem én ezt! Gyula bácsi, amúgy szépszál ember lenne, ha állna, azonban térdel, és kicsit kancsal is, s ezzel a nézéssel hamiskásan felpillant Pityu bácsira, s lassan, megfontoltan mondja: — Hát nem is neked szedem! MAGA KELL A MI FALUNKBA! Új orvos kerül Bodroghalomba a 60-as évek közepe táján. Egészen fiatal ember, éppen most végezte az orvosi egyetemet. Régi szokás szerint végiglátogatja a falu minden házát, bemutatkozik, szót vált a család ügyesbajos dolgairól, főleg az egészségügyi állapotuk felől érdeklődik. Szemüveges, intelligens, halk szavú fiatalember Deák doktor úr, mármár lányos szelídsége elnyeri az emberek bizalmát. (Rá is szolgál a bizalomra, később legendás történetek keringenek róla: Bodroghalom körül van véve tanyákkal, s ha éjjel bekopogtatnak hozzá, sürgős esetben hívják, azonnal „kikél" az ágyból, húzza a gumicsizmáját, és sárban-fagyban- hóbanszélben capiat a kilométerekre lévő tanyára is. Nem véletlenül lesz azután a falu díszpolgára, annak ellenére, hogy élete második felében — igazodva a falusi életmódhoz — már erősen alkoholizál.) De maradjunk a bemutatkozó látogatásnál. Éppen apámtól köszön el, aki kikíséri a kapuba. Még váltanak néhány szót, amikor feltűnik a kert alján apám nagybátyja Németh Andris, a tsz legismertebb kocsisa, lovas szekerével. A magyar kocsis alakját meg lehetne mintázni róla: széles vállú, erős csontú, hatalmas munkabírású ember, hajnaltól sötétedésig dolgozik, a lovát mindig rendben és jól tartja, és állandóan káromkodik, mint egy kocsis, és iszik egész nap, minta kefekötő — akarom mondani kocsis. Estére rendszerint be van rúgva, különösen ilyenkor, ősszel, amikor a háztájiból hordja haza a terményt, répát, kukoricát, krumplit a tsz tagoknak, és minden háznál megkínálják. Semmit sem utasít vissza, bor, pálinka, egyik vagy másik minden háznál van, ez kijár a betakarítást végző kocsisnak. Ha már „van a fejébe", akkor állva hajtja a lovait, szétterpesztett lábakkal, legényesen, kezében ostor, félrecsúszva a kalapja. Az egész napos kemény munka és az ital hatására ilyenkor elérzékenyül, kicsit búbánatos hangulat fogja el és panaszkodik: fáradt keze-lába, szúr a „mellye" stb. Most is ez várható, amikor nemsokára a kapunkhoz ér. Apám gyorsan kiokosítja a fiatal doktort, hogyan kell beszélni vele. — Hó! Az anyátok... — rántja meg a gyeplőt. A lovak azonnal lecövekelnek. — Maga itt az új orvos? — Én vagyok, Németh bácsi! — Akkor mondja meg nekem, mit csinájjak, mert igen fáj a vállam, meg estefele úgy szaggatt a mellyem! A fiatal doktor úgy tesz, mintha gondolkodna: — Azt tanácsolom magának, Németh bá-