A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

KÖZLEMÉNYEK - RÉMIÁS Tibor: In Memóriám Gáspár Mihály (1890-1970)

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve L (2011), 499-456. Mottó: „Becsületesnek lenni rövid távon nem kifizetődő, de hosszú távon annál inkább." (Gáspár Mihály, miskolci múzeumőr) IN MEMÓRIÁM GÁSPÁR MIHÁLY (1890-1970) Rémiás Tibor* *

Herman Ottó Múzeum, Miskolc Ritkán adatik meg, hogy tudományos szaklapokban, közgyűjtemények évkönyveiben gondnokokról, őrökről, tárlatvezetőkről olvassunk emlékező írásokat, ugyanis e munkakörök álláshelyein a személyek gyakran változnak, és így maradandót, az utókor számára emlékezeteset nincs módjukban alkotni. Kivételt képez ebben a sorban Gáspár Mihály, aki 48 éven át (1920 és 1968 között) volt egy személyben a Borsod-Miskolci Múzeum őre, altisztje, tárlatvezetője, egy időben könyvtárosa, vagy, ahogyan az államosítás utáni státuszát megjelölték, egyszerűen a Herman Ottó Múzeum (1953-tól) gondnoka. Családja 2010ben emlékezett 120. születésnapjára és halálának 40. évfordulójára. Egyik lánya, Borbála (Sály Antalné, született Gáspár Borbála, Miskolc, 1937) volt az, aki segített édesapja emlékének felidézésében. 2012-ben egy róla szóló füzetet is megjelentetett, A múzeumőr emlékére címmel (GÁSPÁR 2012). Gáspár Mihály 1890-ben született Mezőkövesden. Matyó környezetben nevelkedett. 25 évesen Doberdónál (1915. júliusaugusztus) már életveszélyes sebet kapott az első világégés alatt, de a zubbonya bal felső zsebében rendszeresen hordott vastag imakönyve megmentette a haláltól. A lőtt sebet hazatérte után is sokáig fájlalta, kezelték (1. kép). Mihály bátyja, Gáspár József ekkor hajdúként dolgozott a miskolci városházán, az ő közbenjárásával került 1920-ban altisztnek a Borsod-Miskolci Múzeumba (2. és 3. kép). Leszih Andor akkori múzeumigazgató sürgetésére még ugyanebben az évben házasságot kötött Hajdú Máriával, az ugyancsak mezőkövesdi születésű matyó lánnyal (4., 5. és 6. kép), hogy szolgálati lakásba tudjanak költözni a miskolci múzeum papszeri épületébe. Ettől kezdve, közel fél évszázadon keresztül (1968-ig) a miskolci múzeumnak mindig jelen lévő, segítőkész, megbízható pontjai voltak, akikhez éjjel és nappal bizalommal lehetett fordulni, és akik a megélhetésük alapját jelentő a muzeális műkincseknek féltő őrzőivé váltak. A miskolci múzeumnak ebben az időszakban évtizedekig három munkatársa volt: az igazgató-muzeológus, Leszih Andor., a restaurátor—preparátor, Megay Géza és az őr— tárlatvezető-könyvtáros, Gáspár Mihály. Hárman látták el ennek a kulturális intézménynek minden munkáját. Ekkor járt itt Móricz Zsigmond (1923) is, aki a miskolci múzeumi életről nem fukarkodott elismerő szavakat közzétenni: „Miskolcnak van egy