A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
RÉGÉSZET - RINGER István: Beszámoló a sátoraljaújhelyi vár régészeti feltárásának első éveiről (2007-2011)
A sátoraljaújhelyi vár régészeti feltárása 199 rész nyugati záró fala az erózió miatt olyan mértékben lepusztult, hogy a padlószinthez képest mintegy 100 cm mélységben tudtuk csak tisztázni alapozásának belső síkját. Az evégett kialakított, szelvényszerű rábontásban ugyanakkor megvizsgálhattuk a helyiség padlószintje alatti rétegsorokat. A fentebb említett, 16. századi eleji pénzekkel keltezett padlószint alatt egy 40-60 cm vastagságú, világosbarna színű, apró habarcsszemcsékkel, kisebb kövekkel és téglatörmelékkel kevert lazább szerkezetű feltöltési réteget figyeltünk meg. Ebből minimális számú, erősen töredékes, ám kronológiailag egységes képet mutató kerámiaanyag került elő. A gyorskorongon készült, vékonyabb falú, többszörösen tagolt peremű fazekak keltezése a 15. század felé mutat. A feltöltési réteg alatt, a helyiség északi falának lábazati kiugrásától mélyebben egy erősen faszenes pusztulási réteget dokumentáltunk. Ez a réteg gazdag kerámiaanyagot tartalmazott, amely túlnyomó részét kézi korongon készített, különböző méretű, sötétbarna és sötétszürke színű fazekak töredékei alkották: ezekből több edényprofil is összeállíthatóvá vált. A fazekak vállán karcolt díszítés, gyakoribb esetben egy tagból álló hullámvonal, ritkább esetben hullámvonalköteg látható. Ugyancsak általánosan megfigyelhető díszítés az egész edénytesten körbefutó csigavonal. A fazekak alján több esetben fenékbélyeget figyelhetünk meg. A fazekak mellett néhány vékonyfalú, fehér színű, vörös földfestékkel díszített edény apró töredéke érdemel még említést. Egyedi leletnek számít az ugyanebből a rétegből kibontott bronzcsat. A csatkeret négyszögletes metszetű pálcából rombusz alakúra hajlított, a négy sarkán kiugró, kisebb dudorral végződő nyúlvánnyal, melyet vésett vonalak díszítenek. A csatkereten pontkör-díszítés figyelhető meg, a csat-tüske épen megmaradt. A tárgyat ruhacsatként, palástcsatként azonosíthatjuk. A tárgytípus tatárjárás-kori érem kincsekben is előfordul, de használatukat a 7. kép. Bronz ruhacsat, 14. század (Fotó: Váradi László) Fig. 7. Bronze buckle from the 14 t h century (Photo by László Váradi) képi ábrázolások tanúsága szerint egészen a késő középkorig lehet nyomon követni (ÓDOR 1998, 123-137). A fentebb leírt leleteket tartalmazó, zártnak tartható pusztulási réteg datálása — elsősorban a kerámialeletek alapján — legvalószínűbben a késő Árpád-korra mutat, a réteg keletkezésének felső időhatárát a 14. század közepétől későbbre semmiképpen sem tolhatjuk ki. A pusztulási réteghez köthető, esetlegesen időben azt megelőző épített részletet, objektumot egyelőre nem ismerünk, az eddigi, egyelőre még bizonytalan kronológiai megfigyelések alapján a Várhegy platóját nyugatkeleti irányban kettéosztó épületegyüttes kialakítására a késő középkorban kerülhetett sor. A padlószint feletti omladékrétegből gyűjtött leletek a végleges pusztulást a 17. századra keltezik. A fentiekben tárgyalt épületegyüttestől délre helyezkedett el a várudvar, melyet a dácitfelszín helyenként igen egyenetlen lefaragásával képeztek ki. Az udvarnak mintegy 200 m 2 nagyságú, az észak-déli irányban meghagyott metszetfal kivételével egybefüggő területét tisztítottuk meg. Ezzel a munkával el-
