A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

Viga Gyula köszöntése

VIGA GYULA KÖSZÖNTÉSE Az Alma Mater, a Debreceni Egyetem és a DE Néprajzi Tanszékének üdvözletét hozom az egykori tanítvány és pályatárs 60. születésnapjára. A hazai néprajztudomány jeles személyiségeinek körében immár Viga Gyula, kedves barátunk és kollégánk is bekerült abba a klubba, akiket hatvanéves születésnapjuk alkalmából a munkahelyi közösség mellett a szakma, a tudomány világának képviselői is megünnepelnek. Ez az évforduló hálás feladatot kínál köszöntőnek és ünnepeltnek egyaránt: a humán tudományok művelői számára rendszerint ez az időszak jelenti az alkotói életpálya csúcsát. Ez a nagy szintézisek ideje, amikor már tekintélyes munkásságra lehet visszatekinteni, az előttünk álló évek, évtizedek pedig újabb eredményeket, szakmai sikereket ígérnek. Mind a visszatekintés, mind a jövőkép megrajzolása igazán szívesen vállalt feladatot jelent. Viga Gyula tudományos pályája minden tekintetben igazolja a fenti gondolatokat. A születésnapi köszöntésben pedig, amennyiben az kollégák, pályatársak részéről történik, helye van némi szakmai számvetésnek is. Viga Gyula, volt debreceni diák — ahogyan azt egy az ő tiszteletére rendezett egyetemi rendezvény címében is szerepel —, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa, tudományos titkára, hosszú időn át igazgatóhelyettese, a Miskolci Egyetem részfoglalkozású professzora. Talán nem neheztel majd érte, ha azt mondom, tudományos munkássága a hazai etnográfiának a „debreceni iskolaként" emlegetett vonulatába tartozik, mindazzal a módszertani sokszínűséggel együtt, amit ez a szemlélet képvisel. Emellett azonban elsődleges kötődése egyértelműen Miskolc, a Herman Ottó Múzem kutatási területén bontakozott ki. Közel négy évtizedes szakmai pályája során muzeológiai munkája mellett érdeklődése elsősorban az anyagi kultúra, a történeti néprajz és a migrációs folyamatok, a javak cseréje területére irányult, de publikációi a tudományág számos más ágára is kiterjednek. A hazai folklorisztika számára például számos, korábban nem ismert szokás- és hiedelemanyagot tárt fel, amelyeket az árucsere kapcsán mintegy „mellékterméknek" tekintett. Egyes témákat országosan, illetőleg a Kárpát-medence egész területére vonatkoztatva dolgozott fel, munkásságának más irányai pedig ez utóbbi nagyrégió északkeleti vidékére terjedtek ki. Északkelet-Magyarország szinte minden térségéről publikált, kiemelkedek azonban a Bükk falvaiban, a Bodrogközben, a Felső-Bodrogközben végzett kutatásai. Ez utóbbi kutatások egyszerre regionálisak és nemzetköziek. Az állattartás egyes ágairól írt publikációit az agrártudomány is számon tartja, más interdiszciplináris vonatkozásai a szakmában széles körben ismertek. A nagy figyelmet és osztatlan sikert aratott, a népi kecsketartásról írt könyvének megjelenését — amelyről a Demostól a Kisállattenyésztők lapjáig jelentek meg ismertetések, és amelynek révén már ifjú kutatóként országos szakmai hírnévre tett szert — tudományos pályájának évtizedei során több mint egy tucatnyi önálló kötet, szerkesztett kiadványok, tanulmányok és cikkek százai követték. (Köztük a szamártartásról írt tanulmányai, amelyek azonban nem terebélyesedtek monográfiává.)