A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Goda Gertrud: Egy művészi pálya miskolci állomásai. Wieszt József (1951-2007) grafikusművész munkássága a Herman Ottó múzeum gyűjteményének tükrében

EGY MŰVÉSZI PÁLYA MISKOLCI ÁLLOMÁSAI Wieszt József (1951-2007) grafikusművész munkássága a Herman Ottó Múzeum gyűjteményének tükrében GODA GERTRUD A múzeum - mint a közösség életét dokumentáló gyűjtemény - leginkább olyan műveket keres, melyek többről szólnak, mint alkotójuk fájdalma és öröme. A kortárs bemutatókon válogatván mindig felvetődik a kérdés: a látottak közül évtizedek múltán mi lesz az, ami legkifejezőbben fogja reprezentálni az adott kor életérzését, melyik mü idézi meg legjobban korát. Amikor Wieszt József (1951-2007) - közülünk idejekorán eltávozott - grafikusművész gyűjteményi kollekcióját a lezártság fájdalmával korszakolni próbálom, az az elementáris érzés kerít hatalmába, ami hajdanán is, a legjelentősebb lapjainak megismerésekor. Munkáját a művészi elhivatottság tudatában vette nagyon komolyan akkor, amikor még megengedhető lett volna számára a fiatalos csapongás és útkeresés. De neki - ezt akkor csak ő tudhatta - nagyon korán bizonyítania kellett. Wieszt József 1951. március 26-án, Dorogon született. Ősei mindkét ágról magyar identitású sváb bányászok voltak. Tehetségét és kiváló képességét hamar felismerte környezete, de mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a művészet iránti vonzalmát feladja. Azonban ő tántoríthatatlan volt - de szülei is. Az élet gyakorlatiasságát tartották szem előtt, így fiuk iránt a későbbiekben sem enyhültek meg igazán. Wiesztnek - mindezek ellenére - közösségével való azonosulása oly mélyről gyökerezett, hogy az szinte az életének fő programja lett: öltözékét, szófordulatait - egész személyiségét áthatotta. Nyergesújfalun járt gimnáziumba, majd az egri főiskola földrajz-rajz szakos hallgatója lett. Már diákként sem lehetett nem odafigyelni rá! A népes intézet egésze ismerte közvetlensége, művelt, jó humora miatt, de kiváltképp hallatlan szorgalommal párosult tehetsége okán. A Líceum impozáns folyosóján tanulmány lapjai megállásra késztették nem csak a társakat, de a tanárokat is. A grafikai mesterség iránti szakmai alázata már az első évben megmutatkozott, s a Blaskó János, Seres János mesterek által fémjelzett rajz-tanszéket egy önálló műhely kialakítására késztette, ahol azután szinte éjt nappallá téve dolgozott. Korai rézkarcai közül való az, ahol a biztos kezű rajzoló tiszta vonalakkal - kvázi kipróbálva az alapozott lemezt - belekarcolta a viaszba az őt körülvevő környezetet. Ott látjuk a műemléki falon csüngő léniákat, az étkezési nyomokat az asztalon, a munkához tartozó eszközökkel, tubusokkal, tégelyekkel. E lírikus műhely-enteriőr után nem sokkal átteszi rézkarcba a sok rajzon keresztül kiérlelt Noé bárkáját, s az anatómiai stúdiumainak summáját, a Janus Pannonius emléklapot. Bár ezek még nem kerülhettek be a múzeum gyűjteményébe, de több szempontból is fontosak. Ott voltak e lapok 1971-ben a főiskolások országos kiállításán, ahol a művészeti professzorok felfigyeltek arra a Wieszt Józsefre, aki nem csupán a komoly gyakorlatot igénylő technika birtokosa, hanem azon kevesek egyike korosztályából, aki közlendőjét képileg meg tudja fogalmazni, s képes lesz a későbbiekben is valós mondandókkal közönség elé állni. 439