A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Goda Gertrud: Egy művészi pálya miskolci állomásai. Wieszt József (1951-2007) grafikusművész munkássága a Herman Ottó múzeum gyűjteményének tükrében

Mi sem természetesebb, hogy a főiskolán készült rézkarcain még érezni, tusrajzból indult ki. Szinte még viaszba karcolt szabadkézi rajzok, amik a fémlemez kimarásával válnak alkalmassá a sokszorosításra. Wieszt precizitásra törekvő habitusának igen megfelelt a rézkarc-technika, azért is, mert módja volt az elvonult kísérletezésekre és régi-új eljárásokat fedezhetett fel! És ma, közel négy évtized múltán, amikor az életmű törzsanyaga egyre inkább hozzáférhetetlennek látszik, ez a több példányban való előállítottság ad lehetőséget, hogy hírt adjunk a pályája kezdetéről. Noé partra vetett bárkája, mint óriási tetem emlékeztet az ember alkotta műre, annak hasznára, de kiszolgáltatottságára és esendőségére is. Ez a gondolatsor tulajdonképpen már húszéves korában kiérlelődött, s végigkíséri majd az oeuvre egészét. Egy-egy, sok tudással előállított szerkezet megadja magát, elenyészik, mert célját vesztette, az idő elhaladt fölötte, s a természet kitartó állandósága egész gyorsan megsemmisíti azokat. Az „anakreoni akt" alakjában megjelenő Janus Pannonius pedig mintegy fölülrajzolva van ott a verstöredékekből, tájképi elemekből már előre „megdolgozott" lemezen, s ez a több alapozással elért áthatás teszi érzelmileg gazdaggá, költőivé, s már valóban grafikussá e másik ismert korai munkáját. A háromnegyed fordulatos, egészalakos hátakt barátjáról - természet után, á la príma módon - készült, mintegy megörökítve reménnyel és hittel teli saját ifjúságukat. Mi sem volt természetesebb: Wieszt diplomamunkája a művészi sokszorosítás lehetőségeit járta körül, a tőle elvárható rendszerező precizitással és hallatlan esztétikai érzékkel. Egyéniségéhez nagyon hozzátartozott a konstruktivitás felé terelő korrektúrák figyelmen kívül hagyása. Konokul hitt saját természetelvű szemléletében, ami gyakorlatilag meghatározója lett művészetének. Olyannyira, hogy később is sokszor képes volt - közönsége nem kis örömére - elmenni egészen egy új biedermeier világig.

1 Holott valójában Dürer tanulmány lapjait, Vermeer intim világát, Rembrandt grafikáit tartotta követendőnek és örök érvényűnek. A földrajz tudományágaiban is otthonos művész azután eredményesen kapcsolja össze két érdeklődési körét. Egy idő után már nem annyira a természet panteisztikus ünneplése köti le, hanem a tomboló elemi erők, a harmónia felbomlása és az újrarendeződés. Ezen keresztül jut el a társadalmi mozgásokig. A civilizáció nála egy hajdan csodaszámba menő konstrukcióban ölt testet. Megjelennek a tengeralattjárók - immár roncs fonnájában -, a levegőt birtokló zeppelinek, repülők, műholdak és a kétéltűek, amiknek sorsa mindig ugyanaz: elmúlik felettük az idő, harci bevetésük önmaguk megsemmisüléséhez vezet. A természet feltétlen tisztelete már egy magasabb rendű gondolatsoron keresztül jut kifejezésre. Még alig huszonéves, és munkássága már a kiteljesedés felé halad. Ujat és korszerűt hoz a hazai grafikában - még ha megoldásában nagyon is a klasszikus elveket követi az 1970-es évek derekán akkor, amikor a társadalomban a „zöld mozgalmak" szinte még az első lépéseiknél tartottak. A magyar művészetben rajta kívül talán csak egyedül az ugyancsak grafikus Pruttkay Péter reagál ily gyorsan erre a korunkat meghatározó, és azóta csak egyre sürgetőbb felvetésre! 1973-tól Miskolcon él és dolgozik. Idenősül, itt tanít a József Attila utcai, majd a Középszeren lévő általános iskolában, s három kislánya is ideszületik. Munkáival elő1 Tanulmány II. (Levelek) HOM Ltsz. 85.192., Ex libris Herman Ottó Múzeum, HOM Ltsz. 85.114., Miskolci Avas-templom HOM Ltsz. 84.10. 440